Elhunyt a pakisztáni Francis Nadeem kapucinus szerzetes, a vallások közötti párbeszéd építője

Kitekintő – 2020. július 6., hétfő | 18:17

Sebastian Francis Shaw lahori érsek emlékezett meg a Fides hírügynökségnek Francis Nadeem OFM Cap atyáról, a pakisztáni kapucinusok tartományfőnökéről, akivel több mint három évtizede munkálkodtak közösen a vallások közötti párbeszéd építésén. A beteg, dialízisre szoruló kapucinus szerzetes július 3-án szívroham következtében hunyt el a pakisztáni Lahor egyik kórházában.

Az érsek így emlékezik meg Francis Nadeem atyáról: „Csodálatra méltó papot és testvért veszítettünk el, aki alázattal szolgált közösségében, s a különböző felekezetekhez tartozó embereket is elérte a béke és a szeretet keresztény üzenetével. Egy papot, akit nemcsak a keresztények, hanem más vallások hívei is ismertek, becsültek és szerettek.

Tele volt ötletekkel, rendkívül kreatívan gondolkodott, hogy hidakat építsen az emberek és a különböző vallások között. Kitűnő kapcsolatban és egységben volt a más vallású emberekkel, és szüntelenül azért dolgozott, hogy Krisztus nevében az ország minden sarkába elvigye a béke és a szeretet üzenetét.”

Több mint kétezren vettek részt a július 4-én, a Szent Szívről nevezett lahori székesegyházban tartott temetési szertartáson. A liturgia főcelebránsa Sebastian Francis Shaw érsek volt. Koncelebrált az Islamabad-Rawalpindi Egyházmegye érseke, Joseph Arshad, valamint Indrias Rehmat faisalabadi püspök és számos pap. Más keresztény felekezetek és vallások vezetői is jelen voltak, hogy végső búcsút vegyenek Nadeem atyától.

Francis Nadeem 1955. október 27-én született. 19 évesen lépett be a Kapucinus Kisebb Testvérek Rendjébe. 1984-ben tett fogadalmat, majd pappá szentelték. Több mint húsz éven át fáradhatatlanul dolgozott a vallások közötti párbeszédért és az ökumenizmusért Lahorban. Ő volt a vallásközi párbeszédért és ökumenizmusért felelős nemzeti bizottság (NCIDE, National Commision for Inter-Religious Dialogue and Ecumenism) elnöke, valamint 2014 szeptembere óta vezette a pakisztáni kapucinus kusztódiát. E tisztségében újra is választották 2017-ben, szolgálata 2020 augusztusában ért volna véget. Mielőtt a kusztódia vezetőjévé választották, két egymást követő mandátummal tartományfőnök-helyettesi szerepet töltött be (2002-től 2008-ig).

„Biztos pont volt számunkra. A kapucinus testvérek és a keresztények közösségéért munkálkodott, de szíve befogadta a nem keresztényeket is, hogy felépítse és erőssé tegye a vallások közötti párbeszéd lelkületét – nyilatkozta a Fides hírügynökségnek Morris Jalal OFM Cap, Nadeem atya rendtársa és egykori diáktársa. – Minden rábízott munkával jó példát mutatott, legyen szó a plébániákról, ahol a pakisztáni kapucinus közösség vezetőjeként dolgozott, vagy gondoljunk a vallások közötti párbeszéd fontos küldetésére. Szívünkben őrizzük tovább odaadását és szelídségét, különösen az üldöztetések idején.”

„Assisi Szent Ferenc nyomdokán indította el a vallások közötti párbeszédet. A pakisztáni béke és összhang megteremtése és megerősítése volt a víziója. A béke és a párbeszéd embereként rengeteg embert inspirált, akik ma ugyanezért a célért aktívan munkálkodnak Pakisztánban, hogy felépítsenek egy békeszerető társadalmat” – mondta Qaisar Feroz OFM Cap atya, a Pakisztáni Püspöki Konferencia Kommunikációs Bizottságának elnöke. Hozzátette: „Ez az öröksége, amit ránk hagyott: Isten embere volt, aki teljesen evangéliumi küldetésére összpontosított, aki mindig kitartott a vallások közötti párbeszéd és az ökumenizmus szolgálatában, és nagyszerű kapcsolatokat teremtett a miénktől különböző vallású emberekkel.”

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Catholicsinpakistan.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria