Elhunyt Rubén Tierrablanca isztambuli püspök, a testvéri szeretet embere

Kitekintő – 2020. december 28., hétfő | 11:44

Rubén Tierrablanca González ferences atya, az isztambuli latin rítusú egyház apostoli vikáriusa életét vesztette a koronavírus elleni harcban. Az elmúlt hetekben intenzív osztályra került, és 68 évesen, december 22-én este hunyt el. Sokan gyászolják, akiknek élete során egyszerű hitével s a leginkább szükséget szenvedők megsegítésére mindig kész szeretetével erőt és vigaszt nyújtott.

Rubén Tierrablanca mexikói származású volt, 1952. augusztus 24-én született Cortazarban. 1970-ben lett a ferences rend novíciusa. A szerzetesi képzést követően 1977-ben tett ünnepélyes fogadalmat, az azt követő évben pedig pappá szentelték. Rómában töltött évei alatt 1992-től 1997-ig a Pápai Szent Antal Egyetem rektora volt, majd 1997-től 2003-ig a rendfőnöki ház gvárdiánja. Ezután Törökországba küldték, ahol az isztambuli rendház és a törökországi ökumenikus és vallásközi párbeszédért munkálkodó nemzetközi testvéri közösség elöljárója, illetve a Szent Maria Draperis-templom plébánosa volt. 2016. április 16-án Ferenc pápa Isztambul apostoli vikáriusává nevezte ki. 2018-tól a törökországi püspöki konferencia elnöke volt.

Püspökké szentelésekor az „Unum in Cristo” jelmondatot választotta, mely kifejezte elhivatottságát a keresztények közötti egység előmozdításában. „Lelkipásztori stílusát – mondta a Fides hírügynökségnek Claudio Monge domonkos atya – a közelség és a baráti türelmesség jellemezte. Meggondolatlanságok nélkül, lépésről lépésre, a mindennapi élet részeként szőtte a kapcsolatokat, és mindig támogatta a közös ima lehetőségét a többi egyház keresztény híveivel, amit az utóbbi években én is próbáltam elősegíteni itt, Isztambulban.”

Tierrablanca püspök lelki közelségben és baráti viszonyban volt Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával, a konstantinápolyi örmény pátriárkával, valamint a szír ortodox metropolitával. Testvéri kapcsolatot ápolt a muszlimokkal és a zsidókkal egyaránt, s mindig tiszteletet tanúsított az állami hatóságok iránt. Ismertek voltak az isztambuli karitászon keresztül is véghez vitt jótékonysági kezdeményezései, melyekkel etnikai vagy vallási megkülönböztetés nélkül segített minden rászorulón. Az utóbbi hónapokban e karitatív tevékenységek élelmiszerosztással és gondozási szolgáltatásokkal is bővültek a pandémia okozta vészhelyzetben, a hajléktalanok és bevándorlók még nehezebb helyzetbe került tömegének életkörülményein javítva. „Ahol ott volt Rubén, az ajtó mindenki előtt nyitva állt” – nyilatkozták a hírügynökségnek a szerzetes barátai. Domenico Bertogli kapucinus testvér, az Orentész folyó menti Antakya (az ókori Antiókhia) plébánosa pedig úgy emlékezett rá, mint aki „a béke és az összhang embere, egy valódi ferences”.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides

Fotó: AsiaNews

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria