Emberi csontokból készült falakra bukkantak a genti székesegyház alatt

Kitekintő – 2020. február 25., kedd | 14:26

A régészek a genti Szent Bávó-székesegyház alatt találták a falakat, a csontok korát a 15. század második felére datálták.

„Ez egy páratlan felfedezés Belgiumban” – idézte a The Brussel Times napilap a kutatócsoport szóvivőjét. A falak főként felnőttek lábszár- és combcsontjaiból készültek, a köztük lévő teret koponyákkal töltötték ki, amelyek közül többet darabokra törtek. A falak fölötti szinten teljes emberi csontvázakra bukkantak a régészek. Ez azt jelenti, hogy a területet temetőként használták még azután is, hogy a falakat felhúzták.

A régészek a genti székegyház új látogatóközpontjának építése előtti feltárás során bukkantak rá a ritka leletre. „Ilyen jelenséggel nálunk még nem találkoztunk” – hangsúlyozta Janiek De Gryse, a régészcsoport vezetője. Emlékeztetett arra, hogy máshol, például a párizsi katakombákban találtak már ilyen falakat.

„Úgy véljük, hogy a falakat a 17. és a 18. században építették, de még kiterjedt kutatást kell végeznünk” – mondta. A régészeknek még arra a kérdésre is választ kell adniuk, hogy miért építették ezeket a falakat. A szakemberek szerint valószínűleg akkor húzhatták fel őket, amikor a temető egy részét megtisztították, azaz a sírokból kiemelték a csontokat, hogy új sírhelyeket létesítsenek. Egy templom udvarának megtisztításakor a csontvázakat nem lehet csak úgy kidobni. Feltételezve, hogy a hívők a test feltámadásában hittek, akkor a csont nagyon fontos volt. Ezért épültek egykoron csontházak a városi temetők falainál – mondta De Gryse.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria