Federico Lombardi jegyzete a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélésekről

Kitekintő – 2016. március 6., vasárnap | 11:00

Pell bíborosnak az ausztrál királyi bizottság előtt tett tanúvallomása és a Spotlight című film Oscar-díja kapcsán Federico Lombardi szentszéki szóvivő március 4-én délben jegyzetet tett közzé a papok kiskorúak elleni visszaéléseiről.

Pell bíboros video-összeköttetésen keresztül Rómából tett tanúvallomása az ausztrál királyi bizottság előtt és a nemrégiben a legjobb film kategóriában Oscar-díjjal jutalmazott Spotlight című film – amely a Boston Globe-nak a bostoni pedofil papok leleplezésében játszott szerepét dolgozza fel (különösen az 1960–1980 közötti időszakot érintve) – a sajtó és a közvélemény figyelmét ismét a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélésekre irányította, különösen a klérus tagjaival kapcsolatban.

A két esemény szenzációhajhász összekapcsolásának az eredményeként, a közvélemény nagy része – főként az kevésbé tájékozottak és akik már nem emlékeznek a történtekre – azt gondolja, hogy az egyház semmit, vagy éppen csak valamit tett annak érdekében, hogy válaszoljon ezekre a szörnyű drámákra, illetve éppen ezért mindent elölről kellene kezdeni. Ugyanakkor egy objektív megfontolás azt mutatja, hogy ez nem így van. Boston érseke 2002-ben lemondott pontosan azon események következtében, amelyeket most a Spotlight filmre vitt (valamint azután, hogy 2002 áprilisában II. János Pál pápa ebben az ügyben összehívta az amerikai bíborosokat Rómába), s 2003-tól (azaz 13 éve) a bostoni egyházmegyét már az a Sean O’Malley bíboros vezeti, aki a szexuális visszaélések kérdéseben szigoráról és a bölcsességéről közismert, mióta a pápa kinevezte tanácsadói közé és az általa létrehozott kiskorúak védelmével foglalkozó bizottság elnökévé.

Ausztráliában is már sok éve nyomozásokat, illetve polgári és egyházi bírósági eljárásokat vezetnek a szexuális visszaélések tragikus eseményeivel kapcsolatban. Benedek pápa 2008-ban (azaz 8 évvel ezelőtt) Sydneyben az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával találkozott a Pell bíboros által kormányozott egyházmegyében az áldozatok egy kicsiny csoportjával, mivel az esemény már erős aktualitással bírt, és az érsek úgy érezte, nagyon helyénvaló egy ilyen találkozó.

Éppen ennek a problémának a figyelemmel követéséről ad képet a vatikáni honlap „Kiskorúak elleni visszaélések. Az egyház válasza” része, amelyet közel 10 éve hoztak létre, s amely több mint 60 dokumentumot és beszédet tartalmaz.

A pápák által vállalt bátor elkötelezettség ennek a válságnak a kezelésére, amelyek később különböző országokban és helyzetekben merültek fel – mint az Egyesült Államok, Írország, Németország, Belgium, Hollandia és a Krisztus légionáriusainak az ügyében – egyáltalán nem volt csekély vagy közömbös. Megújították az általános kánonjogi normákat és eljárásokat; a püspöki konferenciák által kötelezővé tett és megfogalmazott irányelvek nemcsak válaszok a problémákra, hanem megfelelő megelőzést is szolgálják; az apostoli látogatások, hogy beavatkozzanak a legsúlyosabb helyzetekben; a légionáriusok kongregációjának átfogó reformja; minden lépés azt szolgálta, hogy mélységében és előrelátással válaszoljon egy olyan sebre, amely elképesztő és pusztító súlyossággal nyilvánult meg, kiváltképp néhány országban és időszakban. XVI. Benedek pápának az ír hívekhez 2010 márciusában írt levele marad talán a legkifejezőbb hivatkozási dokumentum – amely jóval túlmutat Írországon –, hogy megértsük a pápák hozzáállását, illetve jogi, pasztorális és lelki válaszát az napjaink egyházának ezen drámáira: az elkövetett hibák elismerése és az azokért való bocsánatkérés, kiemelt figyelem és igazságszolgáltatás az áldozatok részére, a megelőzésre irányuló erőfeszítések, valamint megújult emberi és lelki formáció.

Benedek pápának és Ferenc pápának az áldozatok csoportjaival való találkozásai a meghallgatás, a bocsánatkérés, a vigasztalás és a pápák személyes érintettségének a példáival kísérték ezt a most már hosszú utat.

Sok országban a megújulásra tett erőfeszítések eredményei bátorítók, visszaélések ma már csak nagyon ritkán fordulnak elő, és a legnagyobb számban ma olyan esetekről van szó, amelyeket évtizedekkel ezelőtt követtek el. Más országokban, amelyeket általában a nagyon eltérő kulturális szokások és a csend jellemez, még sok teendő van, s nem hiányoznak az ellenállások és nehézségek, de az út, amelyet végig kell járnunk, már világosabb.

A Ferenc pápa által 2013 decemberében alakított, kiskorúak védelmével foglalkozó bizottság – amely tagjai között minden kontinens képviselteti magát – konstitúciója a katolikus egyház érési folyamatáról tanúskodik. Miután belsőleg megfogalmaztak és kialakítottak egy határozott választ a szexuális visszaélésekről (a papok és más egyházi dolgozók részéről), szisztematikusan meghatározták a problémát, nemcsak abból a szempontból, hogy miként lehet az egyház minden részében helyesen válaszolni arra, hanem abból is, hogy miként lehet a társadalom – amelyben az egyház is él – minél szélesebb rétegében segíteni szembeszállni a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélések és erőszakos cselekmények problémájával, tekintettel arra – ami mindenkinek tudnia kell, habár gyakran még mindig jelentősen vonakodnak elismerni –, hogy a világon a visszaélések túlnyomó többsége nem egyházi körökben, hanem azokon kívül történik (Ázsiában több tíz és tízmillió kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélésről beszélhetünk, amelyek biztosan nem katolikus körökben történt…).

Egyszóval, a visszaélések csapásától megsebzett és megalázott egyház nemcsak a saját maga meggyógyítását célozza meg, hanem azt is, hogy az ezen a téren szerzett komoly tapasztalatát rendelkezésre bocsátsa, s a nevelési és lelkipásztori szolgálatával gazdagítsa az egész társadalmat, amelynek általában még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy számot vessen a problémák súlyosságával és a velük való szembesüléssel.

Ebből a szempontból végül az utóbbi napok római eseményeire pozitívan tekinthetünk.

El kell ismerni, hogy Pell bíboros méltósággal teli és összefüggő személyes tanúvallomást tett (több napon át, közel 20 órás párbeszéd az ausztrál királyi bizottsággal), amelyből objektív és világos kép rajzolódik ki az elmúlt évtizedekben (ebben az esetben Ausztráliában) számos egyházi környezetben elkövetett hibákról. Ez nem haszontalan eredmény az „emlékezet közös megtisztítása” tekintetében.

El kell ismerni azt is, hogy az Ausztráliából érkezett áldozatok csoportjának különböző tagjai készségesen rendelkezésre álltak, hogy konstruktív párbeszédbe lépjenek magával a bíborossal és a kiskorúak védelmével foglalkozó bizottság képviselőjével – Hans Zollner jezsuitával a Pápai Gergely Egyetemről –, akivel elmélyítették a visszaélések megelőzésére irányuló hatékony elkötelezettség távlatait.

Ha tehát a Spotlight című filmet követő, valamint Pell bíboros tanúvallomásai nyomán a szexuális visszaélések áldozatai és az őket védő szervezetek részéről érkezett felhívások hozzájárulnak a visszaélések elleni küzdelem hosszú útjának támogatásához és intenzívebbé tételéhez az egész katolikus egyházban és a mai világban (ahol e drámák dimenziója határtalan), akkor szívesen fogadjuk azokat.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió magyar és olasz nyelvű szerkesztőségei

Magyar Kurír
(zn)