Felszentelték az iraki Erbílben a Szent Péter és Pál-templomot

Kitekintő – 2017. július 3., hétfő | 17:21

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén szentelték föl az iraki Kurdisztánban az új templomot. A szertartást Louis Raphael Sako káld pátriárka vezette.

Homíliájában Sako pátriárka arra buzdította a híveket, hogy ne hagyják el Irakot, védjék meg saját káld identitásukat, még a mostani nehéz körülmények között is. Ne forgácsolódjanak szét korlátozott elképzeléseket és kevéssé megvalósítható álmokat követve, hanem egyesítsék céljaikat. Katartikus volt az a pillanat, amikor a pátriárka szent olajjal megszentelte a faoltárt. A szertartáson jelen volt számos vallási méltóság, köztük Basár Varda erbíli érsek, Jacques Isaac nyugalmazott érsek, valamint Alkus és Dohuk püspökei, Alberto Ortega Martin érsek, iraki és jordániai apostoli nuncius, az erbíli szír püspök és természetesen az újonnan szentelt templom plébánosa, Rajan Atto.

A szentmisét követően, melyen a templom kórusa énekelt, Varda érsek köszönetet mondott a híveknek, amiért részt vettek a szertartáson. Háláját fejezte ki a kurdisztáni kormány keresztényügyi hivatalának az anyagi támogatásért, amellyel hozzájárult a projekt megvalósításához. Az így létrejött központ mintegy ezer hívő befogadására alkalmas: három foglalkoztatóterem, irodák, huszonnégy tanterem, kertek és szabadtéri foglalkoztatók tartoznak hozzá.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria