Ferenc pápa Paraguayban: Az egyház a vendégszeretet háza

Kitekintő – 2015. július 13., hétfő | 14:01

Latin-amerikai látogatása utolsó állomásának utolsó napján, július 12-én vasárnap délelőtt Ferenc pápa szentmisét mutatott be az Asunción nemzetközi repülőteréhez közel eső Nu Guazú nevű hatalmas parkban, amely másfél millió ember befogadására alkalmas. A Vatikáni Rádió híradása.

A művészi igénnyel felépített szabadtéri oltár hátterében a falakat Paraguay mezőgazdasági termékeivel, főleg sűrűn rakott kukoricacsövekkel díszítették. Az olvasmányok és imádságok spanyol és bennszülött guarani nyelven hangzottak el, Ferenc pápa és a koncelebrálók az évközi 15. vasárnap miséjét mutatták be. Ennek evangéliumához (Mk 6,8–11), az apostolok szétküldéséhez fűzte a pápa homíliáját. Az epizódból egyetlen gondolatot, a vendéglátást, befogadást emelte ki, és erről elmélkedett.

Jézus ezt mondja apostolainak: „Maradjatok ott, ahol befogadnak benneteket!” Kenyér, erszény nélkül, egyszerű ruházatban küldi szét őket apostoli útjukra; nem hatalmasok, tulajdonosok, főnökök, törvénytudók. Jézus a keresztény utat jelzi: átalakítani a szívet, megtanítani a keresztény közösségeknek a befogadást, a szerető vendéglátást. Átmenni az önzés, a bezáródás, az összeütközés, a megosztottság és a felsőbbrendűség logikájától az élet, az ingyenesség, a szeretet logikájához; az uralkodás, az elnyomás, a manipuláció, a stratégiák és taktikák logikájától a befogadás, az elfogadás, a másokról való gondoskodás logikájához.


Az egyház nyitott szívű édesanya: tud befogadni, elfogadni, gondoskodni főleg azokról, akik különösen rászorulnak, akik nagyobb nehézségekkel küzdenek. Az egyház a vendégszeretet háza. Milyen jól tesszük, ha megtanuljuk a befogadás, a vendégszeretet nyelvezetét! Mennyi sérült és kétségbeesett várja, hogy meghallgassuk, gondoskodjunk róla! Az éhező, szomjazó, idegen, ruhátlan, beteg, börtönbe zárt emberek. Gondoljunk az utolsó ítéletre! (Mt 25,34–37) Jézus velük azonosította magát. Az egyház szerető be- és elfogadása annak, aki másképpen gondolkodik, mint mi, akinek nincs hite vagy elveszítette a hitét, aki üldözött, munkanélküli, más kultúra embere, bűnös… Sokszor elfelejtjük, hogy van egy rossz, ami megelőzi bűneinket, azok gyökere: a magány. Ennek sok oka, indítéka lehet. Lerombolja az életet. Elszakít másoktól, Istentől, a közösségtől. Bezár önmagunkba. Ezért az egyháznak, anyánknak ne az legyen a fő gondja, hogy ügyeket intézzen, terveket készítsen, hanem hogy testvériségben éljen másokkal. A befogadó testvériség a legjobb tanúságtétel arról, hogy Isten atya. „Arról ismernek meg benneteket, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” – mondja Jézus (Jn 13,35). Így nyit nekünk új távlatot, amely tele van élettel, szépséggel, igazsággal.


Amikor fáradtak vagyunk, és súlyosan ránk nehezedik az evangelizálás gondja, emlékezzünk arra, hogy az evangélium az emberek legmélyebb szükségleteinek, vágyainak felel meg, mert mindannyian arra vagyunk teremtve, hogy barátságban éljünk Jézussal és a testvéri szeretetet gyakoroljuk. Ferenc pápa itt az Evangelii gaudium kezdetű buzdítását idézte (265). Egy dolog biztos: senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy be- és elfogadjon bennünket, ez szegénységünk és szabadságunk kérdése. De az is biztos, hogy senki sem kényszeríthet arra, hogy ne legyünk mi befogadók testvéreinkkel.

Az egyház anya, mint Mária, aki eszményképünk. Ő nem uralkodott, hanem szolgált, befogadott, befogadta Isten életét méhébe, és nekünk adta Jézust – hangsúlyozta Ferenc pápa a Paraguayban bemutatott szentmisén.

Fotó: Famigia Cristiana, Vatikáni Rádió

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria