Ferenc pápa üzenetet küldött Brazíliába a testvériség kampány kezdetén

Kitekintő – 2018. február 15., csütörtök | 17:29

A nagyböjtben tegyük félre a sértettséget, hogy legyőzzük az erőszakot. Törékeny kezeinkbe helyezték a megbocsátás eszközét, hogy elnyerjük a szív nyugalmát, a békét – fogalmaz a „Testvériség” kampány kezdete kapcsán a brazil néphez intézett üzenetében a pápa.

Az erőszak legyőzését szolgáló „Testvériség” kampány minden évben hamvazószerdán veszi kezdetét a dél-amerikai országban. A kezdeményezést a brazil püspöki konferencia indítja azzal a céllal, hogy elősegítse a béke kultúráját, a kiengesztelődést és az igazságosságot. 2018-ban „Mindannyian testvérek vagytok” mottóval hirdették meg. Témája az erőszak leküzdése – a testvériség.

Ennek alkalmából a brazil néphez intézett üzenetében a Szentatya elismeri, hogy néha nehéz megbocsátani, de arra ösztönöz, hogy tegyük félre a haragot, az erőszakot és a bosszút – ez szükséges feltétele a megbocsátásnak. Ferenc pápa azt kéri, hogy Isten szeretetét tegyük láthatóvá egymás között, családjainkban, közösségeinkben és a társadalomban. Váljunk az erőszak leküzdésének főszereplőivé azáltal, hogy a béke hírnökei és építői leszünk. A béke mindenki átfogó fejlődésének gyümölcse, amely a teremtményekkel kialakított új kapcsolatból születik. A békét napról napra szőjük türelemmel és irgalommal a családban, a közösségben, a munkakapcsolatokban és a természethez való viszonyulásunkban. A tisztelet, a meghallgatás, a párbeszéd, a csend, a szeretet, a befogadás és az integráció apró gesztusairól van szó, amelyek létrehozzák a teret, ahol a testvériség levegőjét szívjuk magunkba – emeli ki a pápa.

Egyetlen családot alkotunk Krisztusban; a kereszt véréből születtünk, ami az üdvösségünk – hangsúlyozza üzenetében a Szentatya. Azon kívánságának ad hangot, hogy az Aparecidai Szűzanya oltalmával a brazil egyházközösségek hirdessék a megtérést és az üdvösség napját az erőszakmentes együttélés érdekében. Induljanak el konkrét utakon e cél felé egy olyan országban, ahol a felmérések szerint az egész világon elkövetett gyilkosságok 13 százaléka történik.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: a Vatican Insider Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria