Film készül a Líbiában lefejezett kopt vértanúkról

Kitekintő – 2020. július 12., vasárnap | 19:32

A hit és a nemzet mártírjai címmel készül az a mozifilm, amely azt mutatja be, hogy 2015-ben Líbiában dzsihadisták lefejeztek húsz kopt keresztényt és egy ghánai munkatársukat. II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárka áldását adta a kezdeményezésre, amelynek megvalósítását a szalamuti egyházmegye kopt ortodox püspöke, Anba Pavnotiosz kíséri majd figyelemmel.

A szalamuti egyházmegye a közelmúltban közleményt adott ki, amelyben tájékoztatott arról, hogy a forgatás – amelyet már januárban elterveztek, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani – hamarosan megkezdődik.

Már jó ideje gyűjtik a tanúságtételeket a forgatókönyvhöz, amelynek elkészítését, kidolgozását Mina Magdyra bízták. A forgatókönyv szövegéhez felhasználják a szalamuti egyházmegye területén született vértanúk családtagjainak beszámolóit is. A forgatókönyv szerint a film csúcspontja a vértanúság, a testek megtalálása a közös sírban és a földi maradványok hazaszállítása Egyiptomba. De bemutatja az alkotás azt is, hogyan éltek ezek a fiatal kopt keresztények, akiket a dzsihadisták lemészároltak: a családjukat, a hétköznapi életüket, amelyet a jobb jövő iránti vágyakozás, a remény és a kemény munka jellemzett. A jobb jövő iránti vágy vezette a vértanúkat arra is, hogy kivándoroljanak Líbiába, hogy emberhez méltó és hasznos munkát találjanak maguknak, amelyből támogatni tudják családjaikat.

A filmet Juszef Nabil rendezi, aki már korábban is foglalkozott a keresztény vértanúk történetének filmes feldolgozásával. Nader Shoukry, a forgatókönyv elkészítését felügyelő bizottság tagja a Wataninet.com portálnak elmondta, hogy azért is adnak tájékoztatást a tervről és a munkálatok elkezdéséről, hogy támogatókat találjanak a nagyszabású projekt számára. A szalamuti egyházmegye közleménye a projektben részt vevő filmkészítők üzenetét is tartalmazza, akik azt kérik az emberektől, „imádkozzanak, hogy az Úr végezze el velük együtt a munkát, segítsen a lehető legjobban elkészíteni a filmet, hogy tanúságtétellé váljon a vértanúk erejéről minden elkövetkező nemzedék számára”.

* * *

A húsz egyiptomi kopt férfit és ghánai munkatársukat Líbiában rabolták el 2015. január elején. A dzsihadisták február 15-én tették fel a világhálóra a lefejezésükről szóló videót. Alig egy héttel később II. Tavadrosz pátriárka úgy döntött, beírják az Iszlám Állam által lefejezett mártírok nevét a Synaxariumba, a vértanúk névsora (a Római Martyrologium keleti megfelelője a kopt egyházban – a szerk.). Emléknapjuk február 15. lett.

A dzsihadisták által meggyilkolt koptok maradványait 2017 szeptemberében találták meg egy tömegsírban a líbiai partoknál, Szirte városának közelében. Kezük hátra volt kötözve, ugyanaz a narancssárga ruha volt rajtuk, amit viseltek azon a hátborzongató videofelvételen, amelyet gyilkosaik készítettek róluk lefejezésük pillanatában.

A Fides hírügynökség tájékoztatása szerint a szalamuti egyházmegyében idén, haláluk ötödik évfordulóján is ünnepélyesen megemlékeztek a líbiai kopt vértanúkról. Február 1. és 16. között a templomban és a vértanúknak szentelt szentély-múzeumban tartottak szertartásokat. Ez utóbbit az egyiptomi kormány támogatásával építették fel nagyon rövid idő alatt Szalamutban.

„A videofelvételt, amely a lefejezésükről készült – mondta el a Fides hírügynökségnek Anba Antoniosz Aziz Mina, Gíza emeritus püspöke a huszonegy vértanú kivégzését követően –, úgy készítették el, mint egy vérfagyasztó mozifilmet, hogy rémületet keltsen. Mégis ezen a sátáni módon megrendezett, a vérszomjas gyűlöletet ábrázoló felvételen látszik, hogy néhány vértanú a barbár kivégzés pillanatában azt ismételgeti: Uram, Jézus Krisztus. Jézus neve volt az utolsó szó, amely elhagyta az ajkukat. Amint az első vértanúk a szenvedésük idején, ők is rábízták magukat Jézusra, aki nem sokkal később magához fogadja őket. Így ünnepelték győzelmüket, azt a győzelmet, amit semmiféle hóhér nem vehet el tőlük. A vértanúság utolsó pillanataiban suttogott név vértanúságuk pecsétje volt.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides.org

Fotó: Vatican News; Fides.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria