Francia katolikus sajtódíjat hoztak létre Jacques Hamel emlékére

Kitekintő – 2017. augusztus 10., csütörtök | 19:12

„A béke és a vallásközi párbeszéd érdekében indított minden kezdeményezés támogatására” a francia Katolikus Médiaszövetség (FMC) létrehozta a Jacques Hamel-díjat a francia pap halálának első évfordulóján, július 26-án.

A szervezet ezzel kíván emléket állítani a dzsihadisták által tavaly nyáron Saint-Etienne-du-Rouvray-ben megölt Jacques Hamel atyának, akinek május végén megkezdődött a boldoggáavatási eljárása.

„A drámai események kapcsán, amelyek az utóbbi hónapokban meghatározták a híreket Franciaországban és máshol is, a tömegtájékoztatásnak alapvető szerepe volt a gyűlölet és az erőszak elleni ellenállásban. Ennek megfelelően tehát a Hamel-díjat a színvonalas, valamint a gyűlölettel és az erőszakkal szembeni ellenállás ügyének szentelt újságírói munkáért osztjuk ki” – írja a francia katolikus szervezet. „Az elismerésre olyan újságírói szolgálat jelölhető, amely 2017-ben jelent meg először az írott sajtóban, rádióban vagy televízióban.”

2018. január 24-én, az újságírók védőszentje, Szalézi Szent Ferenc ünnepén adják át először a díjat Lourdes-ban. Az elbíráló testület által kiosztott díjjal együtt 1500 euro pénzbeli elismerés is jár.

Hamel atya meggyilkolása világszerte nagy megrázkódtatást váltott ki. 2016. szeptember 14-én reggel Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában szentmisét mutatott be Jacques Hamel lelki üdvéért a roueni egyházmegye nyolcvan zarándoka és püspökük, Dominique Lebrun részvételével. A pápa az elhunytat jó, szelíd, testvéries embernek nevezte, „aki mindig a béketeremtést kereste. Mégis úgy ölték meg, mintha bűnöző lenne. Ez az üldöztetés sátáni jellege” – mutatott rá a szentmisén Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria