Gyalog zarándokolt Częstochowába a 95 éves olasz „zarándokanyóka”

Kitekintő – 2019. augusztus 23., péntek | 20:30

Megérkezett Częstochowába a 95 éves olasz Emma Morosini, aki egyedül zarándokolt gyalog a legismertebb lengyelországi Mária-kegyhelyre – jelentette csütörtökön a lengyel katolikus hírügynökség (KAI).

A sokak által „zarándokanyókának” becézett nő szülővárosából, az észak-olaszországi Castiglione delle Stivieréből indult útnak július közepén. Zarándoklata során mintegy ezer kilométert tett meg rózsafüzérrel a kezében, maga után húzva egy gurulós bőröndöt minden szükséges felszereléssel.

A zarándok napi átlagban 40 kilométeres gyaloglás után ott szállt meg, ahol éppen adódott. A częstochowai kegyhelyre érve köszönetet mondott mindazoknak, akik útközben segítették. Elmondta: előfordult, különösen a hegyekben, hogy nehéz volt számára akár néhány lépéssel is továbbhaladni. Olyankor akadtak emberek, akik egy rövidebb szakaszon autóval vitték tovább.

Częstochowába érkezve Emma Morosini egyenesen az ott őrzött Fekete Madonna csodaképéhez ment, majd hosszabb ima után találkozott a Jasna Góra-i rendházban élő pálosokkal. Az újságíróknak az idős asszony a bizalom és az ima fontosságáról beszélt.

Emma Morosini huszonöt éve jár zarándoklatokra, eddig mintegy 30 ezer kilométert tett meg gyalog. Ellátogatott több európai kegyhelyre, már korábban is járt Częstochowában, de eljutott Jeruzsálembe és dél-amerikai zarándokhelyekre is. Az asszony 28 éve súlyos betegségből gyógyult meg, és akkor tett fogadalmat, hogy évente három hónapot zarándokúton tölt.

Forrás: MTI

Fotó: Jasnagora.pl

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria