Gyászból fakadó küldetés – Bejelentették a Zajed-díj az emberi testvériségért idei kitüntetettjeit

Kitekintő – 2021. február 4., csütörtök | 12:55

Február 3-án, szerdán online sajtótájékoztatón jelentették be az elismerés kitüntetettjeit, akiknek február 4-én, az emberi testvériség világnapján virtuálisan adják át a díjakat.

Latifah Ibn Ziaten, az Imad Egyesület a Fiatalokért és a Békéért alapítója egy terrorista cselekmény következtében vesztette el a fiát, Imadot – ebből a fájdalomból nőtt ki a küldetése, és ebből fakadt a vágya, hogy segítsen a fiataloknak.

António Guterres az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) kilencedik főtitkáraként küzd azért, hogy elhallgassanak a fegyverek a világ mind több pontján.

A díjazottakat független zsűri választotta ki harminc ország jelöltjei közül. Mohamed Abdel Szalam, az Emberi Testvériség Legfelsőbb Bizottságának főtitkára úgy fogalmazott: „Ez a független, világszintű díj azért született, hogy bátorítsa és elismerje azok tevékenységét, akik mindannyiunk számára inspirációt, bátorítást jelentenek, hogy egy megértőbb, befogadóbb és békésebb világot hozzunk létre. A két 2021-es díjazott munkáját és annak hatását megvizsgálva láthatjuk, mindketten példát adnak a következő generáció, a világ vezetői és mindazok számára, akik hasonló nemes kezdeményezésekben vesznek részt a béke érdekében.”

António Guterres portugál származású politikus, az ENSZ kilencedik főtitkára az elmúlt évben, amikor az egész világon elterjedt a koronavírus-járvány, számos alkalommal szólított fel „globális tűzszünetre, hogy közös erővel összpontosítsuk erőinket a valódi küzdelemre: a Covid-19 legyőzésére”.

Mikor értesült róla, hogy ő lesz az egyik díjazott, az ENSZ-főtitkár elmondta, alázattal és mély hálával fogadja a kitüntetést, megtiszteltetésnek tartja, hogy ő kapja a Zajed-díjat az emberi testvériségért, melyet egyben az ENSZ mindennapos munkája elismerésének is tekint, amellyel a béke és az emberi méltóság érdekében kívánnak cselekedni. Twitter-üzenetében azt is közölte, a díjjal járó pénzjutalmat az ENSZ menekültügyi szervezetének fogja adományozni, a legsérülékenyebb emberekért végzett értékes munkájuk támogatásaként.

Latifah Ibn Ziaten, az Imad Egyesület a Fiatalokért és a Békéért alapítója Marokkóból származik, ötgyermekes édesanya. 1977-ben, 17 éves korában költözött Franciaországba. Egyik fia, Imad belépett a francia ejtőernyős ezredbe; 2012-ben Toulouse közelében gyilkolták meg.

Latifah később megkereste a fia gyilkosát, Mohamed Merahot, hogy megértse, mi vezette őt a gyilkosságra – a találkozás révén belelátott egy olyan fiatal életébe, aki elhagyatottnak érezte magát, akinek soha nem sikerült integrálódnia a társadalomba. Az Imad-egyesület megalapítása óta Latifah Franciaországot járja, hogy elmesélje történetét, és hogy fiatalokkal találkozhasson. Azt reméli, hozzá tud járulni a „társadalmi harmóniához” az idősebb korosztály és a fiatalok között, a franciának születettek és a bevándorlók között.

Mikor megtudta, hogy ő lesz az egyik díjazott, Latifah Ibn Ziaten úgy fogalmazott, megtisztelő és alázatosságra késztető ez az elismerés, mellyel azt a munkát jutalmazták, amit ő és sokan mások végeznek mindennap, amikor a szélsőséges irányzatokkal szemben a párbeszédet, a kölcsönös tiszteletet, a békés együttélést szorgalmazzák. Elmondta, reméli, hogy ez a díj felhívja a figyelmet ezeknek a törekvéseknek a fontosságára.

A csütörtöki online ceremónián Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb főimám is részt vesz. A találkozót és a virtuális díjátadót több nyelven is élőben közvetíti a Vatikáni Médiaközpont magyar idő szerint 14.30-kor.

A 2019-ben alapított elismerést elsőként Ferenc pápa és az al-Azhar főimámja kapta meg 2019-ben, az Abu-Dzabiban aláírt történelmi nyilatkozat után. Később kiderült, hogy a pápa a díjjal járó pénzösszeget teljes egészében a Mianmarból elűzött rohingja menekülteknek adományozta. 2020-ban jelentették be, hogy a jövőben évenként odaítélt elismerés lesz a Zajed-díj.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria