Harmadszor adják át a Gazdaság és Társadalom díjakat

Kitekintő – 2017. február 17., péntek | 10:43

Markus Vogt írónak, illetve Dominique Greiner és Burkhard Schafers újságíróknak ítélték idén a Gazdaság és Társadalom nemzetközi díjat – jelentették be február 15-én a szentszéki sajtóközpontban a Centesimus Annus Alapítvány képviselői. Az elismerést május 18-án adják át Rómában.

A Centesimus Annus Pro Pontifice Alapítványt 1993-ban Szent II. János Pál pápa hozta létre azzal a céllal, hogy az Egyház társadalmi tanítását népszerűsítse.

A harmadik alkalommal átadandó díj jelentőségéről az alapítvány elnöke, Domingo Sugranyes Bickel nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

„Markus Vogt azért kapta az elismerést, mert fontos könyvet írt a fenntarthatóságról, amely az Egyház társadalmi tanításának központi koncepciója. A kötet összegzi a közjóról alkotott hagyományos elképzeléseket, amelyek kiegészülnek a szubszidiaritás alapelveivel. A jelentősége az, hogy a Laudato si’ kezdetű enciklika vonalát követve egy lépést tesz előre gyakorlati alkalmazásának kutatásában, a szentatya globális elképzelésének megértésében, amelyben az ökológia nem önmagában álló érték, hanem részét alkotja az emberiség közjava egészének” – fogalmazott az alapítvány elnöke.

A világban úgy tűnik, hogy az ökológia, a gazdaság és a társadalmi dimenzió egymással összeférhetetlenek. „Igen, de vannak pozitív és negatív példák is – állapította meg Domingo Sugranyes Bickel. – Úgy gondolom, hogy az ökológia témája a világ nagyon sok gazdasági szervének és vállalkozásának politikájában megjelent. Természetesen ez egy nehéz küzdelem, mert léteznek politikai akadályok és időnként megjelennek ezt ellenző mozgalmak, amelyek ellentétes irányba tesznek lépéseket. Az Egyház és a szentatya által felkínált globális szemléletet illetően viszont elmondhatjuk, hogy a közelmúltban kevés olyan időszak volt, amikor ezt az elképzelést ennyire elfogadták és megértették volna. Ezért nem vagyok pesszimista ezen a téren.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria