Harmincezren vesznek részt a fegyveres erők szentévi zarándoklatán Rómában

Kitekintő – 2025. február 9., vasárnap | 13:00

Február 8–9-én tartják Rómában a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági szolgálatokat ellátó szervezetek kötelékében dolgozók szentévi zarándoklatát, melynek keretében harmincezer zarándok haladt át a Szent Péter-bazilika szent kapuján.

Rino Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériuma pro-prefektusa, a 2025-ös jubileum előkészítő bizottságának elnöke február 7-én, pénteken a Szentszék sajtótermében számolt be a fegyveres erők jubileumának eseményéről és részleteiről. Mindenekelőtt a jubileum célkitűzését határozta meg Ferenc pápa Spes non confundit (A remény nem csal meg) (Róm 5,5) kezdetű bullája alapján: „A remény első jele a békében jelenik meg a világ számára, mely újra a háború tragédiájába süllyedt. A múlt drámáiról megfeledkezve az emberiséget új és nehéz próbatétel sújtja: sok nép az erőszak brutalitásától szenved. A jubileum emlékeztet arra, hogy »a békeszerzőket Isten fiainak fogják hívni« (Mt 5,9). A béke utáni vágy mindenkit kihívás elé állít, és konkrét tervek megvalósítását követeli.” (SnC 8).

A Gaudium et spes kezdetű zsinati dokumentum szerint „a béke nem a háború puszta hiánya, nem is szűkíthető le a szembenálló erők egyensúlyának állandósítására, nem is hatalmi intézkedésből fakad, hanem valóban és sajátosan »az igazságosság műve« (Iz 32,17). A rend gyümölcse, melyet isteni alapítója (lehetőségként) az emberi társadalomnak ajándékozott, és amit a mind tökéletesebb igazságosságra szomjazó embereknek kell megvalósítaniuk.” (GS 78)

Az Örök Város biztonságos helyként mutatkozik meg a világ előtt

Ezek a szövegek lehetővé teszik, hogy tartalmat adjunk azoknak a konkrét fellépéseknek, amelyeket a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági erők hajtanak végre, mindenekelőtt a béke elérésére irányuló kötelezettségvállaláshoz való hozzájárulásuk érdekében.

Fisichella érsek külön köszönetet mondott Róma város fegyveres erőinek és a rendőrségnek, hogy szolgálatuk révén az Örök Város biztonságos helyként mutatkozik meg a világ előtt. A zarándokok biztonságban érzik magukat, teljes biztonságban folytathatják zarándoklatukat, látogathatják Róma városát, valamint az ország egyéb központjait. Az egyenruhás szolgálattevő férfi és nő jelenléte békés légkört teremt, a város repülőtereit, állomásait, tereit, utcáit diszkréten, tapintattal és mégis hatékonyan felügyelik.

30 ezer résztvevő 100 országból

A fegyveres erők hétvégi jubileumi zarándoklatára hivatalosan 30 ezer résztvevő jelentkezett, főleg Olaszországból, de összesen 100 ország küldöttsége képviselteti magát. Közülük az érsek külön kiemelte Spanyolország, az Egyesült Államok, Szlovákia, Ukrajna, Franciaország, Brazília, Kolumbia, Paraguay, Indonézia, Argentína, Svájc, Ausztria, Litvánia, Belgium, Hollandia, Ecuador, Írország és Ausztrália fegyveres erőinek küldöttségét.

A zarándokcsoportok közt természetesen jelen vannak a Svájci Gárda, a vatikáni csendőrség és a vatikáni tűzoltóság alakulatai is. Ezek a csoportok az Angyalvár előtti Tiberis parti részről indultak egységenként, élükön a keresztvivővel és az alakulat tábori lelkészével. Impozáns és megható volt szombat délelőtt a különféle fegyveres erők alakulatainak fegyelmezett és imádságos vonulása a szent kapu felé.

Csúcspont a jubileumi pápai szentmise

Szombat délután három órakor a Piazza del Popolón tartottak találkozót a fegyveres erők zarándokai, aminek keretében először a nagyobb egységek fúvós zenekarai koncerteztek, majd az olasz fegyveres erők tagjai rótták le tiszteletüket a külföldről érkezett kollégák előtt.

A fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok kétnapos jubileumi programjának csúcspontja a Ferenc pápa által elnökölt vasárnapi szentmise a Szent Péter téren, melyen a Szentatya mond homíliát. A fél tizenegy órakor kezdődő szentmisét követően délben Ferenc pápa a szokásos módon imádkozta el az Úrangyala imát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria