Hindu szélsőségesek támadtak meg egy katolikus iskolát Indiában

Kitekintő – 2021. december 8., szerda | 13:46

Mintegy ötszáz szélsőséges aktivista támadta meg és rongálta meg a közép-indiai Madhya Pradesh állam egyik katolikus iskoláját – tájékoztat a Fides katolikus hírügynökség december 7-i hírében.

A Fides hírügynökség forrásai szerint a Bajrang Dal hindu nacionalista csoport tagjai erőszakkal betörtek a Szent József-iskolába a Vidisha körzetben található Ganj Basoda városában. Kövekkel dobálták az iskolaépületet, kárt tettek az ablakokban és a berendezésben, miközben a 12. évfolyam éppen vizsgázott. A rémült diákok és pedagógusok nem szenvedtek sérülést.

Az erőszak hátterében az állt, hogy állítólag nyolc hindu diák katolizált – ezt a vádat az iskola vezetése elutasította. Antony Pynumkal, a Malabári Missziós Testvérek fenntartásában működő intézmény igazgatója a Fidesnek úgy nyilatkozott, az állítólagos áttérés vádja csupán hamis ürügy, mely minden alapot nélkülöz.

Az igazgató elmondta, a támadás előtti napon értesült a szélsőséges csoport terveiről a helyi médiából, tájékoztatta erről a rendőrséget, akik azonban nem tettek biztonsági intézkedéseket, hogy megakadályozzák az akciót. A szélsőségesek azzal vádolják a keresztényeket, hogy keresztségben részesítettek több gyereket.

Az iskola a sagari szír-malabár egyházmegyéhez tartozik. Sabu Puthenpurackal atya, az egyházmegye kommunikációs referense arról számolt be: „Ganj Basodában, a közeli Szent József-templomban elsőáldozást szerveztek az egyházközség katolikus diákjai számára október 31-én. November 5-én a Sagar Voice nevű egyházmegyei lapban jelent meg egy csoportkép, amely az elsőáldozó gyerekeket, James Athikalam püspököt és Jose Lee Cyrakkove plébánost ábrázolja.

Az Aayudh nevű YouTube-csatorna üzemeltetői

ezt a fotót értelmezték félre, és állították be úgy, mintha hindu gyerekek áttérítéséről lenne szó, majd ez hergelte föl a hindu szélsőségeseket, hogy fellépjenek a keresztények ellen.”

A közelmúltban az egyházi vezetés is a rendőrséghez fordult, hogy biztosítsanak védelmet a keresztény intézményeknek Ganj Basodában, a hatóságoknak valahogy mégsem sikerül megakadályozniuk az erőszakos cselekményeket. A rendőrség annyit közölt, már folyamatban van a vandalizmusok kivizsgálása.

Az állam fővárosától, Bhopaltól mintegy 105 kilométerre fekvő Ganj Basodában található, 2009-ben alapított Szent József-iskolába 1500, különböző felekezethez és kultúrához tartozó diák jár; kevesebb mint 1 százalékuk keresztény.

Madhya Pradesh állam, mint a neve (Középső Tartomány) is mutatja, India középső részén fekszik. Fővárosa Bhopal, a legnagyobb városa azonban Indore. Területét tekintve a második legnagyobb indiai állam, népességét tekintve az ötödik helyet foglalja el. Több mint 72 millió lakosának 90 százaléka hindu, több mint 6 százaléka muszlim, csupán 0,29 százalékuk keresztény.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás és fotó: Fides.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria