Indiában nem csökken a keresztények elleni erőszak

Kitekintő – 2022. április 25., hétfő | 12:18

Az Újdelhiben működő Egyesült Keresztény Fórum (United Christian Forum, UCF) ökumenikus szervezet által nagypénteken, április 15-én közzétett jelentés szerint 2022 első 103 napján 127 keresztények ellen elkövetett erőszakos bűncselekményt regisztráltak Indiában, a valós szám azonban sajnos ennél bizonyára magasabb.

A Fides katolikus hírügynökségnek elküldött jelentésben a keresztények elleni erőszakot vizsgáló szervezet kifejti, hogy az incidenseket egy a nyilvánosság számára elérhető segélyvonalon rögzítették.

„Több mint kétezer évvel ezelőtt ezen a napon, nagypénteken hurcolták meg és feszítették keresztre Jézust. Jézus követőit még ma is üldözik a világ egyes részein, így Indiában is, ahol csoportok saját politikai céljaik érdekében gyűlöletet szítanak a kisebbségek ellen” – fogalmazott a katolikus A. C. Michael, az UCF nemzeti koordinátora a Fides hírügynökségnek eljuttatott közleményében.

„A keresztények üldözése Indiában sajnálatos módon egyre fokozódik, ami a keresztények elleni szisztematikus és gondosan megszervezett erőszakhoz vezet.” A dezinformáció terjesztésére és a gyűlölet szítására felhasználják a közösségi médiát is – tette hozzá Michael, emlékeztetve arra, hogy 2021-ben összesen 502 keresztényellenes erőszakos esetet jelentettek.

A Fides hírügynökséghez eljuttatott jelentés szerint 2022 januárjában 40, februárban 35, márciusban 34, áprilisban pedig még ez eddigieknél is több incidens történt, és ezek még mindig csak a zöldszámon bejelentett incidensek.

89 egyházi személyt vertek meg és fenyegettek megtorlással, ha továbbra is egyházi szertartásokat vezetnek. 68 templomot támadtak meg, ezeknél az eseteknél 367 nő és 366 gyermek is megsérült. A 127 incidensből 82 tömegesen elkövetett erőszak volt, amelyet militánsokból álló csoportok követtek el.

Jelenleg 42 ügy zajlik különböző bíróságokon, amelyekben erőszakos szervezetek katolikus közösségeket pereltek be az úgynevezett „vallásszabadságról szóló törvény” alapján, amely jogszabályt több indiai államban arra használják, hogy a misszionáriusokat hamisan vádolják „kényszerrel való térítéssel” – magyarázta Michael, aki korábban a Delhi Kisebbségi Bizottság tagja volt. Megjegyezte, hogy eddig még egyetlen keresztényt sem ítéltek el azért, mert valakit áttérésre kényszerített.

Az UCF jelentése rámutat továbbá, hogy az elmúlt években Indiában végzett népszámlálások azt mutatják, hogy a keresztény lakosság száma nem változott. A 2011-es – a legutóbbi hivatalos – népszámlálás adatai szerint India 1,38 milliárd lakosának 79,8 százaléka hindu, 14,2 százaléka muszlim és csupán 2,3 százaléka keresztény.

Fordította: Varga Judit

Forrás: Fides

Fotó: Bijay Kumar Minj/UCA News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria