Írország örömmel várja Ferenc pápát

Kitekintő – 2018. március 26., hétfő | 9:00

A Szentatya március 21-én, az általános kihallgatáson jelentette be, hogy augusztus 25-26-án Dublinba látogat a családok IX. világtalálkozója alkalmából.

Írországban utolsó alkalommal 1979-ben járt pápa: II. János Pál kereste fel az országot; szentmisét mutatott be több mint egymillió ember részvételével a dublini Phoenix Parkban, ahol augusztusban Ferenc pápa is szentmisét celebrál.

Bár a pápai látogatást nem lehet kifejezetten az országnak szólónak tekinteni, mert a Szentatya csak a családok világtalálkozóján vesz részt, mégis Írország egésze készül a történelmi eseményre.

Az elphini egyházmegyét Szent Patrik alapította az V. század közepén. Dublintól 200 kilométerre fekszik. Főpásztora, Kevin Doran püspök elmondása szerint az emberek nagy örömmel fogadták a hírt, hogy hamarosan megölelhetik a Szentatyát. Rámutatott, hogy a pápai jelenlétnek fontos hatása lesz: erőt és tekintélyt ad a családok világtalálkozójának. „Hitoktatóinkat már egy éve az Amoris laetitia kezdetű enciklika alapján készítjük fel. Áprilisban találkozót szervezünk híveink és más keresztény felekezetekhez tartozó emberek között. Egy napot együtt töltenek, mint egy család, a környék egyik szép parkjában, tavak és erdők között.”

Ferenc pápa három hónappal a kormány által kezdeményezett, abortuszról szóló népszavazás után érkezik majd Írországba. Az ír püspökök határozottan fellépnek a népszavazás ellen. Az ír nemzet már nem olyan, mint negyven évvel korábban, amikor II. János Pál pápa kereste fel a szigetet; alapvetően megváltozott, és nagyon megoszott, elsősorban etikai témákat illetően. Sokak meggyőződése szerint a népszavazás sikeres lesz, és elfogadják az abortusztörvény módosítását. Doran püspök az ír püspöki konferencia bioetikai bizottságának elnöke – vélemény szerint: „ha ez a népszavazás eredményes lesz, akkor megnyitja az utat egy abortusz-párti törvény elfogadásához. Ez kétségtelen. Meggyőződésem azonban, hogy a lakosság körében továbbra is kiemelkedő marad az élet védelmézésének érzése.” A főpásztor nem teljesen biztos abban, hogy többséget szerez a népszavazás. Abban reménykedik, hogy a pápa érkezésekor az egész ír lakosság együtt ünnepelheti majd a megújult elkötelezettséget az élet érdekében.

Írország májusban szavaz az alkotmány 8. módosításáról, amely a születendő gyermek élethez való jogát egyenértékűvé teszi az anya élethez való jogával. Az ír püspöki konferencia egy dokumentummal fordult a nemzethez, hogy válassza az életet: kérve, hogy minden nőnek és még meg nem született gyermekének életét is szeressék, értékeljék, fogadják be és tartsák tiszteletben. A főpásztorok szerint a társadalomban elterjedt az a nézet, hogy az abortusz „az együttérzés eszköze” a nehézségben levő nők számára. Ezeket a nőket mindig segíteni kell, de amikor gyermekvárásról van szó, nem választhatunk szabadon az élet és a halál között. A születendő gyermeknek egyetlen eszköz sincs a kezében, hogy megvédje magát. Az ír püspökök arra kérik a lakosságot, hogy szavazzanakl nemmel a népszavazáson. Azzal érvelnek, hogy mindenkinek joga van az élethez, amelyet nem az alkotmány vagy egy törvény adott az embernek, hanem természetes joga minden gazdagnak és szegénynek, egészségesnek és betegnek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria