Jezsuita biblikus teológus tartja a Római Kúria lelkigyakorlatát

Kitekintő – 2020. március 1., vasárnap | 19:23

Pietro Bovati SJ, a Pápai Biblikus Bizottság titkára tartja a pápa és a Római Kúria tagjai számára az idei nagyböjti lelkigyakorlatot Aricciában március 1. és 6. között. Az elmélkedések alapgondolata: Az égő csipkebokor – Isten és ember találkozása a Kivonulás könyve, a Máté-evangélium és a Zsoltárok fényénél. A Szentatya betegsége miatt a Szent Márta-házban marad, onnan követi az elmélkedéseket.

Ferenc pápa a ma délben, az Úrangyala elimádkozása után jelentette be, hogy betegsége miatt nem tud elutazni a lelkigyakorlatra:

„Kérlek benneteket, emlékezzetek meg imátokban a Római Kúria lelkigyakorlatáról, mely ma este kezdődik Aricciában. Sajnos a megfázás miatt idén nem tudok részt venni rajta, innen fogom követni az elmélkedéseket. Lélekben csatlakozom a kúriához, és mindenkihez, aki imádságos időszakot él meg, aki otthonában tart lelkigyakorlatot.”

*

A vasárnap estétől péntek délig tartó lelkigyakorlat segítség az Istennel való személyes találkozáshoz. A Pietro Bovati a Vatikáni Rádiónak adott interjúban mutatta be a lelkigyakorlat témáját.

A lelkigyakorlat témája az Isten megtapasztalása, amit Mózes találkozása jelképez az égő csipkebokorral, valamint a belőle tűzként áradó Isten szava, mely megvilágosítja az emberek életét és elmondja nekik a követendő utat. A lelkigyakorlat alapvetően segítség az Istennel való személyes találkozáshoz. A lelkigyakorlatot adó feladata abban áll, hogy elősegítse ezt a találkozást Istennel, mely csendben történik, mindenkinél személyes módon. Csak maga az Isten szava tud személyes eligazítást adni, mely irányadó és meghatározó.

Az imádság és a prófécia témája vezeti a lelkigyakorlatot, melyet a Kivonulás könyve, a Máté-evangélium és a Zsoltárok bizonyos szövegeinek olvasásával követünk, ami valójában jól kifejezi a nagyböjti időszak dinamizmusát. Ilyenkor ugyanis arra vagyunk híva, hogy lelkileg járjuk újra a választott nép útját a pusztában, mely Isten hegye, vagyis a húsvéti tapasztalás felé vezet.

Igen, ezt szeretnénk csinálni, átelmélkedve olyan témákat, mint a meghívás, az Isten kegyelmével szemben tanúsított ellenállás, aztán az emberre bízott feladatok a közösségben és így ebből adódóan a felelősség kérdése. Ez vezet Isten jelenlétének vigasztaló megtapasztalásához, aki az emberhez közel lép, vezeti és átalakítja őt olyan emberré, aki képes lesz Isten fényét sugározni.

Úgy látom, hogy imádságon sokszor beszélgetést értenek, melyben elmondjuk az Istennek a lelkiállapotunkat. Ez az imádság egyik vonása, de annak egy mélyebb dimenziója, amikor az ember azt mondja: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád!”. Ez az a pillanat, amikor Mózes belép a találkozás sátrába és ott beszél hozzá az Isten úgy, ahogy egy ember szól a barátjához. Istennek ilyen családias jellegű meghallgatása prófétai tapasztalat. Ebben a tapasztalatban az ember megismeri az Isten akaratát, meghallja azt, amit Ő mond és ami jó. Ebben a hallgatásban az ember készségessé válik az engedelmességben, hűségben és hitben, ami valóságos hittapasztalat. Az lelkigyakorlatos imádság során ezt kell keresnie az embernek. Nem egyszerűen csak az értelmezésről van szó, hanem mindenekelőtt hallgatásról, ahogy a zsoltár mondja: „Hallgassatok ma az Úr szavára, meg ne keményítsétek szíveteket, mint atyáitok tették a pusztában.”

Úgy, hogy befogadjuk a prófétai szót, vagyis magát az Isten szavát, melyet átadott nekünk az Írásokban és arra törekszünk, hogy hasonlóvá váljunk hozzá, mert Isten a próféták által szól hozzánk. Egy ilyen szó tele van Szentlélekkel. Ez a szó elér bennünket a mában, hiszen minden sugalmazott szó alkalmas annak közvetítésére, amit az Isten akar velünk az életben. Segít megérteni a történelem értelmét, hiszen Isten szava nem csak elméleti és általános látomás. Abban segít, hogy lássuk a most megvalósuló történelmet. Arra mozgósít minket, hogy ne csak megfelelően éljünk a szándéka szerint, hanem legyünk az ő fényének, vezetésének és bátorításának az eszköze. Vagyis tegyünk tanúságot róla a testvéreinknek, mint egy lámpás, mint kovász, amit az Úr akar az Egyháza számára. Ez különösen is vonatkozik azokra, akik az Egyházban felelősséget hordoznak.

Van egy bizonyos alávettség-érzésem ebben a helyzetben. Alázatos testvérként az a feladatom, hogy átadjak egy olyan vallásos tapasztalatot, melyet Isten szava hallgatásából merítettem és néhány olyan szempontot az imádsághoz, mely segít felfedezni Isten szava szépségét, mélységét és igazságát. Ez a szó ugyanis mélyen és személyesen megérint.

Isten szavának feladata bizonyos értelemben az, hogy megérintse és megindítsa a szívet, hogy belülről megújítsa, hogy újra képessé tegye arra, hogy lelki mélységgel, gyengédséggel, irgalommal és együttérzéssel teljen el. Vagyis tudjunk a kinyilatkoztatás szíve lenni, ahogy Isten az emberekhez szól. Menjünk végül mi is feléjük, hogy segítsük őket, tegyük őket képessé arra, hogy befogadják az élet titkát annak egészen végső eszkatologikus teljességéig – mondta el a Vatikáni Rádiónak adott interjúban Pietro Bovati jezsuita, a Pápai Biblikus Bizottság titkára, aki vasárnap este kezdi meg lelkigyakorlatos elmélkedéseit Aricciában a Római Kúria tagjai számára.

*

Pietro Bovati 1940-ben született Olaszországban, tizenkilenc évesen lépett a Jézus Társaságába. Tanulmányai során a biblikus tudományokra, jelesen az Ószövetségre szakosodott és a Szentírás professzora lett a Pápai Biblikus Intézetben. 2014-től a Pápai Biblikus Bizottság titkára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria