José Amaro atya: „Az a bűnöm, hogy nem hallgattam az igazságtalanságok láttán”

Közép- és Dél-Amerika helyi katolikus egyházai évtizedek óta szembesülnek a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenség, a tömeges szegénység, a kizsákmányolás, a különféle formában megjelenő erőszak, a megfélemlítés, újabban a migráció jelenségével. A korrupcióról szóló hírek az emberi méltóságot gyakorta semmibe vevő, nyereségorientált gazdasági modell képviselői és a politikai elit összefonódásáról tudósítanak. A szolidárisabb világért munkálkodó egyházi szervezetek tagjainak, papoknak és laikusoknak hatalmas akadályokkal kell megküzdeniük. Az 1970-es években Enrique Angelelli argentin püspök, majd Óscar Romero salvadori érsek az életével fizetett a közjó és a szociális igazságosság hirdetéséért. Manapság is veszéllyel jár a szegények érdekei mellett kiállni.

A föld nélküli parasztok, kistulajdonosok, valamint az őslakosok jogainak védelmezőjét, az észak-brazíliai Altamira körzetében szolgáló José Amaro atyát 2018. március 27-én tartóztatták le. Több más mellett „köz- és magánterületre történő illegális és fegyveres behatolással”, valamint „pénzösszeg kicsikarásával” vádolták. Ideiglenes szabadlábra helyezése előtt kilencvenkét napot töltött börtönben. „Bűnöm az, hogy nem hallgattam az igazságtalanságok láttán” – foglalta össze a svájci katolikus portál tudósítójának. Az Amazóniában található területi prelatúra 2015-ben nyugdíjba vonult püspöke, Erwin Kräutler, aki szolgálata alatt többször kapott halálos fenyegetést, kiállt papja mellett. Az első tárgyalási napon, 2018 szeptemberében, Amaro atya ügyvédei bebizonyították, hogy számos felhozott vádpont alaptalan. A következő bírósági meghallgatásra 2019 márciusában kerül sor.

– Azzal vádolják Önt, hogy bűnszervezet vezetője. Mit válaszol erre?

– Emlékeztetnék arra, hogy Dorothy Stang nővér meggyilkolása után, 2005. február 12-én alakítottuk meg az Anapui Védelmi Bizottságot. Azt a célt tűztük ki, hogy folytassuk a helyi kistulajdonosok jogainak védelmét. A szervezet léte, valamint az elmúlt titzenhárom év alatt elért győzelmek azt eredményezték, hogy most bűnszervezet irányításával vádolnak. Az általam feltett kérdések a következők: Miért kellett Dorothy nővérnek meghalnia? Miért öltek meg tizenhat mezőgazdasági munkást az utóbbi tizenhat évben? Miért töltöttem kilencvenkét napot börtönben? Miért akarnak bosszút állni mindazokon, akik a földhöz kapcsolódó problémákkal foglalkozó pasztorális bizottságban [Comissão Pastoral da Terra – CPT – a szerk.] dolgoznak? A válasz egyszerű. Azért, mert mi nem hallgatunk a visszaélések láttán.

– Azzal is vádolják, hogy megsértette mások tulajdonjogát.

– Sohasem biztattam senkit sem földfoglalásra. Senki sem látott olyan csoport élén, mely ilyet tett volna köz- vagy magánterületen. Tagja vagyok a CPT-nek, mely a Katolikus Egyház szervezete. Ennek keretében mindig fogadtam olyan parasztokat, akik kicsinyke földdarabra vágytak, s felvilágosítást adtam nekik azokról a szervezetekről, melyeknek feladatuk jogaik védelme. Ha bármi rosszat tettem, akkor az az a segítségnyújtás, mely jogaik tiszteletben tartatását célozza, illetve az a küzdelem, mely arra irányul, hogy a földművesek [legális módon – a szerk.] birtokhoz jussanak.

– A vádak szerint Ön pénzt kapott, mely nővére bankszámlájára érkezett, emellett ellenfeleit megzsarolta volna.

– Az összeg, melyről szó van, akkor került testvérem számlájára, amikor szülőföldemen, Maranhão államban az 50. születésnapomat ünnepeltük. Vendégeket hívtam, s közülük néhányan szerettek volna hozzájárulni az összejövetel költségeihez. Ez minden. Sohasem kértem senkitől, s nem zsaroltam. Ha már pénzről van szó, meg kell jegyeznem, hogy nagyon régóta fizetésem nagyobb részét a Santa Luzia-plébániának adom, mivel szegény, s így járulok hozzá a fenntartási költségekhez. Magam fizetem az utazások benzinköltségét is.

– Önt szexuális zaklatással is vádolták, s ennek kapcsán egy videót terjesztettek a közösségi hálón.

– Ötvenegy éves vagyok. Ha valami ilyesmit tettem volna, nem filmezem le. Nehéz volt ez a vádat hordozni, de azok számára, akik ismernek, beleértve Altamira püspökét, egyértelmű volt, hogy ez egy koholmány. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a film durva csalás. Az ügyész egyébként ezt a pontot kivette a vádiratból. Amikor az ügyem lezárul, erkölcsi károkozás miatt magam teszek feljelentést.

– Sok kritika érte azért is, mert a földművesek mellé állva átlépte papi hatáskörét. Hogyan definiálná szerepét?

– Amikor tanulmányaimat folytattam, majd amikor Anapuban felszenteltek, Altamira akkori püspöke, Erwin Kräutler azt mondta, nem szeretné, hogy a papok „a felhőben járjanak”. Beérhettem volna azzal, hogy járom a közösségeket, misézek, Istenről, igazságosságról, békéről beszélek, én, aki jóllakott vagyok, míg az emberek, akikhez beszélek, éhesek. 2019. január 31-én lesz felszentelésem 21. évfordulója. Semmi mást nem tettem, mint azt, amit az evangélium mond. Emlékeztettem arra, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy tető legyen a feje felett, mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy legyen módja éhe csillapítására, s arra is, hogy joga van szabadon járni-kelni. Összegezve: mindenkinek joga van emberhez méltó életre.

– Térjünk vissza bebörtönzésére. Milyenek voltak a körülmények?

– Március 27-én hajnalban több rendőrautó érkezett, mintha haramia lennék. A 80 kilométeres út alatt, Anapuból Altamirába tartva végig térdelve kellett maradnom. […] Eleinte egyéni cellát kaptam, majd áthelyeztek, s három másik rabbal kerültem egy zárkába. Kicsit ismertem már ezt a világot, mert alkalmanként börtönlelkészként is dolgoztam. Korábban feltűnt, hogy amikor egy pap vagy lelkész van letartóztatva, általában elveszti a titulusát, de az én esetemben nem így történt. Mindenki, még a börtön igazgatója is, „atyának” szólított. Sok fogvatartott kijelentette, hogy hisznek ártatlanságomban, s azt is, hogy ez egy megrendezett ügy. Azt gondoltam, hogy egy börtönlázadást kihasználva majd megpróbálnak megölni. Ebben az időszakban Para állam mindegyik börtönében volt rebellió, csak Altamirában nem. Jobban mondva még bevitelem előtt volt egy lázongás, s miután kiengedtek, több megmozdulás is történt. Köztük egy olyan, amely hét halálos áldozattal járt, s amelyben egyik volt cellatársam is életét vesztette. De Isten megóvott engem!

– Hogyan élte meg papként a fogságot?

– Nagyhét után néhány nappal a misézéshez szükséges minden eszközt megkaptam. Biztonsági okokból nem misézhettem mindenkinek, csak három cellatársamnak. De a szomszéd zárkák rabjai részt vehettek. Különleges emlék marad: a meghalt és feltámadt Jézust olyanok társaságában ünnepeltem, akik be vannak zárva, s alapvető jogaiktól is meg vannak fosztva. Ebben az időszakban hitem újjáéledt. Semmi kétségem sem volt afelől, hogy papnak születtem. Egy dolog börtönben lévőkért imádkozni, de egy másik dolog velük, közöttük lenni.

– Az Egyház részéről kapott támogatást?

– Feltétel nélküli támogatást kaptam a helyi egyháztól. Püspököm már az első napon felkeresett, mégpedig ügyvédek társaságában. Azután az anapui szerzetesek jöttek, és a börtönpasztorációs munkatársak. Jól emlékszem Kräutler atya látogatására is. Úgy ölelt át, mint apa a fiát, s azt mondta: „Nem vagy egyedül! Bízom benned.” Nagyon meglepett, hogy más felekezetek, sőt más vallások képviselői is szolidaritásukról és barátságukról biztosítottak. Eleddig kissé félénken próbáltam lépéseket tenni az ökumené érdekében. A börtönlét epizódja után másképp, erőteljesebben teszem. Mióta ott voltam, a látóköröm kitágult.

– Jair Bolsonaro elnökké választása óta számos emberi jogi képviselő és sok környezetvédő nyugtalanságának adott hangot, történetesen egy olyan tervezett új törvény kapcsán, mely kriminalizálná a társadalmi mozgalmakat.

– Brazília a múltban nagyon nehéz időszakokon esett át, többek között a diktatúra alatt. Amit most élünk, az visszalépés. Nyugtalanító arra gondolni, hogy január 1-jén az új elnököt beiktatják. [Az interjú 2018 végén készült – a szerk.] De ő nem Isten. Nem az igazság hordozója. Látván annak kockázatát, hogy a munkások jogai és az emberi jogok csorbulnak, minden szerveződésnek, társulatnak, s a különféle egyházaknak össze kellene fogniuk.

– Az Ön perének következő szakasza 2019 márciusában fog zajlani. Szándékában áll visszatérni Anapuba?

– Nem gondolom, hogy oda térek vissza dolgozni. Több mint húsz évet töltöttem ott. Már új pap szolgál Anapuban. Jelenleg nincs saját plébániám, ezzel szemben a CPT tagja vagyok, s most teljesen ennek a katolikus szervezetnek szentelhetem magam Altamira és Anapu körzeteiben. Átfogóbb missziót szeretnék folytatni, s a régió kistulajdonosait ezen keresztül támogatni. Sok a munka!

– Van-e olyan érzése, hogy morálisan akarták Önt megölni?

– Rágalmaztak, s ezt azért tették, hogy a koholmányokat a közösségi hálókra feltéve elszigeteljenek a hívektől. De az ellenkezője következett be! Egyházam támogató segítsége mellett sok olyan ember is mellettem állt, akiktől távol áll a katolicizmus. Azok, akik azon munkálkodtak, hogy hitelességem elvesszen, még nagyobb publicitást adtak annak a szolgálatnak, amit végzünk.

– Félti az életét?

– Nem. Mindazok után, ami húsz évig Anapuban zajlott, s a 92 napos börtönélményt követően sokkal inkább tudatában vagyok annak, hogy a föld után áhító munkások jogainak védelméért kell munkálkodnom. Nem rohanok a halálba, de nem mondom azt, hogy félek. Erősebben és elkötelezettebben kerültem ki a küzdelmekből.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: SIGNIS ALC

Magyar Kurír