Július 8-án tartják Georg Ratzinger prelátus temetési szertartását

Kitekintő – 2020. július 3., péntek | 20:36

A regensburgi egyházmegye bejelentette: a temetési szertartást a regensburgi dómban tartják július 8-án 10 órától, amelyet vesperás, rózsafüzér-imádság előz meg.

A regensburgi egyházmegye székesegyházának korábbi kórusigazgatója, Georg Ratzinger, XVI. Benedek emeritus pápa testvére július 1-jén hunyt el, 96 éves korában, a bajor városban.

Július 5-én, vasárnap délután 3 órakor vesperás keretében vesznek végső búcsút korábbi vezetőjüktől a regensburgi dóm kórusának tagjai. 220 énekes működik közre a szertartáson, amely nem nyilvános esemény, de élőben közvetítik az interneten az egyházmegye honlapján és Facebook-oldalán.

Július 6-án, hétfőn este 7 órakor rózsafüzér-imádságot tartanak a dómban, amelyre várják a hívőket. Július 7-én, kedden délelőtt 10 órától este 6 óráig a dómhoz tartozó Szent János-templomban a hívek búcsút vehetnek Georg Ratzingertől és részvétüket kifejezhetik az erre a célra kihelyezett emlékkönyvben.

Július 8-án délelőtt 10 órakor pápai requiemet tartanak a regensburgi dómban, Rudolf Voderholzer püspök vezetésével. A jelenlegi helyzetre való tekintettel a hívek csak korlátozott számban vehetnek részt a szertartáson. A részvételi szándékot előre kell jelezni. A gyászszertartást követően, fél egy körül, az elhunytat örök nyugalomra helyezik a regensburgi katolikus temetőben.

További információ a regensburgi egyházmegye honlapján olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Bistum-regensburg.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria