Kártérítésre kényszerítik a keresztény hitük mellett kiálló belfasti pékség tulajdonosait

Kitekintő – 2016. november 3., csütörtök | 18:11

Az észak-írországi Belfast bírósága október 24-én másodfokon – jóváhagyva az elsőfokú ítéletet – kimondta: az Ashers pékség törvénysértést követett el azzal, hogy visszautasította egy olyan torta elkészítését, amelyet a melegházasságot propagáló szlogennel kellett volna díszíteniük.


Egy melegjogi aktivista, Peter Tatchell kritizálta a belfasti fellebbviteli bíróság döntését, és kiállt amellett, hogy törvényes eljárást folytassanak a Daniel és Amy McArthur által vezetett pékség ügyében, kijelentve, hogy a döntés „egy férgekkel teli konzervet nyitott fel”.

Miután a melegházasságot propagáló felirattal ellátott torta elkészítését visszautasító cég keresztény vezetőinek fellebbezését elutasították, Peter Tatchell így nyilatkozott: „Az ítélet a szabad véleménynyilvánítás csorbítása. Ha az Ashers pékséget törvényi úton az azonos neműek házasságának propagálására lehet kényszeríteni, ez magával vonja azt is, hogy a homoszexuális pékeket is törvény által lehet kötelezni arra, hogy süteményeiket homofób szlogenekkel díszítsék.”

„Bár határozottan nem értek egyet azzal, hogy az Ashers pékség elutasítja a házassági egyenlőséget (ti. a heteroszexuális és a homoszexuális házasság egyenrangúságát – a szerk.), egy szabad társadalomban sem őket, sem senki mást nem lehet arra kényszeríteni, hogy elősegítsék egy általuk nem támogatott politikai nézőpont megnyilvánulását” – fejtette ki Peter Tatchell.

A melegjogi aktivista hozzátette: „Az Ashers pékség nem követett el diszkriminációt a megrendelő, Gareth Lee ellen, csak azért, mert meleg. Ők az ellen az üzenet ellen tiltakoztak, amelyet a tortán kívánt feltüntetni: »Támogasd a melegházasságot!« Az LMBT emberek ellen irányuló diszkrimináció helytelen és teljesen törvénytelen. De egy szabad társadalomban mindenkinek jogában áll elutasítani azt a nézőpontot, amellyel nem ért egyet. Elszomorít, hogy a bíróság nem jutott el erre az álláspontra.”

Peter Tatchell továbbá kifejtette: „Az ítélet egy férgekkel teli konzervet nyitott fel. Ez azt jelenti, hogy egy muszlim nyomdászt arra lehet kötelezni, hogy Mohamedről készített karikatúrákat tegyen közzé, és egy zsidótól ugyanígy el lehet várni, hogy a holokausztot tagadó könyvet adjon ki. Ez az ítélet továbbá arra bátoríthat jobboldali szélsőségeseket, hogy azt követeljék pékektől vagy más szolgáltatóktól, hogy elősegítsék a migráns- és iszlámellenes propagandát.”

Tatchell figyelmeztetett, hogy a döntés veszélyes precedenst teremtett, amely számos helytelen alkalmazáshoz vezethet a későbbiekben. A fellebbviteli bíróságon ugyanis úgy döntöttek, hogy a pékségnek nem volt jogában szolgáltatását csak azok számára biztosítani, akik egyetértenek vallásos meggyőződésükkel.

Az Ashers pékség tulajdonosai visszautasították Gareth Lee kérését, mert az azonos neműek házasságát propagáló felirat ellentétes lett volna keresztény hitükkel.

A belfasti megyei elsőfokú bíróság májusban kimondta, hogy a pékség törvénytelenül diszkriminált egy homoszexuális vásárlót. A testület szerint a pékség megszegte az egyenjogúságra vonatkozó törvényt azzal, hogy visszautasította a torta elkészítését.

Isobel Brownlie megyei bíró döntése értelmében 500 font (nagyjából 170 ezer forint – a szerk.) kártérítésre kötelezték az Ashers pékséget.

Az ítélethozatal után Daniel McArthur, a pékség vezetője a bíróság épülete előtt csalódottságának adott hangot: „Nagyon csalódottak vagyunk a mai döntés miatt. Ha az egyenjogúság törvénye azt jelenti, hogy az embereket meg lehet bünteti azért, mert udvariasan visszautasítják, hogy támogassák mások álláspontját, akkor az egyenjogúság törvényét meg kell változtatni.”

Daniel McArthur hozzátette: „Ez a döntés aláássa a demokratikus szabadságot. Aláássa a vallási szabadságot és a szólásszabadságot.”

Az eset kapcsán a Nagy-Britanniában működő Keresztény Intézet (The Christian Institute) arra figyelmeztetett, hogy az egyenjogúsági törvény módosításra szorul a lelkiismereti szabadság védelmének érdekében.

Forrás: Catholicherald.co.uk; Christian.org.uk

Fotó: Catholicherald.co.uk

Magyar Kurír
(vb)

Kapcsolódó fotógaléria