Katolikus közvetítéssel született fegyverszüneti megállapodás Dél-Szudánban

Kitekintő – 2020. november 16., hétfő | 18:57

A dél-szudáni kormány és az ellenzéki mozgalmak ütemtervet dolgoztak ki a tartós béke és az alkotmány reformjának eléréséhez. A fegyverszüneti megállapodást október 9-én írták alá a Sant’Egidio közösség római székhelyén; ugyanott november 9-től 13-ig zajlottak a tárgyalások a kormány és az ellenzék hadserege között.

A felek októberben lefektették azokat az alapelveket, amelyek a demokratikus Dél-Szudánról való tárgyalás témái lesznek és megállapodtak abban, hogy minden ellenzéki csoportot bevonnak a tűzszüneti megállapodásba. A négynapos római tárgyaláson részt vett a kormány és a lázadó csoportok delegációja. Ez különösen nagy eredmény, mert a lázadók 2018-ban még elutasították a közreműködést, most pedig Sud Sudan Opposition Movement Alliance (SSOMA) név alatt egyesülve készek a tárgyalásra.

A tárgyalások februárban a koronavírus-járvány miatt megszakadtak, de a Sant’Egidio közösség kitartó munkájának köszönhetően újraindultak, az ENSZ, az Afrikai Unió, az Egyesült Államok és az Európai Unió képviselőinek közreműködésével.

A kormányt képviselő Benjamin Barnaba az októberi tárgyaláson Ferenc pápa szavait idézte, aki azt kérte a kormánytól és az ellenzéktől, hogy arra összpontosítsanak, ami összeköt, ne arra, ami szétválaszt. Thomas Cirillo Swaka tábornok képviselte a lázadókat, azokat is, akik 2018-ban nem írták alá a megállapodást. Közös nemzeti hadsereg kialakítását kérte, amely az országot alkotó minden csoport a tagjait magába foglalja.

A tárgyalások november 9-től 13-ig a hadsereg és a területen harcoló katonai csoportok képviselőivel zajlottak. A kormány és az ellenzéki katonai csoportokat tömörítő SSOMA megállapodtak, hogy együtt felügyelik a tűzszünet betartását.

„Döntő lépés ez ahhoz, hogy véget vessünk az erőszaknak, megvédjük a civil lakosságot, biztosítsuk a nemzetközi humanitárius szervezetek jelenlétét és folytassuk a felek közti politikai tárgyalásokat – mondta el a római sajtótájékoztatón Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio közösség főtitkára. – A tárgyalás az együttműködés és az egyre növekvő bizalom légkörében zajlott.” A főtitkár a Vatican Newsnak elmondta, ez azért nagyon fontos lépés, mert a területen még mindig vannak fegyveres támadások. Az idén januárban és februárban lezajlott tárgyalások után három hónapig betartották a tűzszünetet, de a járvány miatt nem folytatódtak a megbeszélések és sok helyen megszegték a megállapodást. A Sant’Egidio októberi közvetítése után összességében ismét betartják a tűzszünetet, elvétve azonban akadnak olyanok, akik megszegik – a felek a jövőben ezt is ellenőrzésük alatt fogják tartani.

Szintén Rómában, a Sant’Egidio közösség székhelyén november 30-án kezdődnek a politikai tárgyalások az új alkotmányról, a demokratikus berendezkedésről, az etnikai kisebbségek elismeréséről, az egységes nemzeti hadseregről, a gazdasági reformról.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Vatican News; Santegidio

Fotó: Santegidio

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria