Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban

Kitekintő – 2017. július 5., szerda | 18:06

Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban július 1-jén, a Bejrút közelében működő Notre Dame katolikus egyetemen. A konferencia résztvevői annak érdekében szólaltak fel, hogy a közel-keleti ország a vallások, kultúrák és civilizációk közötti párbeszéd központja legyen.

A keresztény és az iszlám vallási vezetők, valamint a libanoni kormány tagjai egyetértettek abban, hogy az országra úgy kell tekinteni, mint a békés együttélés példájára, és megjegyezték, hogy a demokrácia megerősítése a remény üzenetét továbbítja az arabok és az egész világ számára.

A konferencia résztvevői ismét felszólaltak a béke mellett. A különböző egyházak, vallások felé fordulva támogatásukat kérték a palesztin, illetve a keresztény emberek számára, hogy a Szentföldön maradhassanak.

A Notre Dame Egyetemen tartott találkozó az áprilisban Egyiptomban, az al-Azhar szunnita központban megrendezett békekonferencia folytatásának tekinthető, melyen Ferenc pápa hangsúlyozta: „A vallás nem egy probléma, hanem a megoldás része, hiszen segít, hogy Istenhez emeljük a szívünket, azért, hogy megtanuljuk, hogyan építhetjük közös otthonunkat.”

Béchara Boutros Raï bíboros, a libanoni maronita egyház pátriárkája volt a házigazdája a mostani találkozónak, amelyen részt vett Gabriele Caccia érsek, libanoni pápai nuncius, Abbász Suman, az al-Azhar szunnita központ imámjának követe, valamint a libanoni szunnita, síita és drúz vallási közösségek vezetői, keresztény és iszlám szakértők, illetve a libanoni kormány képviselői.

A konferencia résztvevői a rendezvény végén zárónyilatkozatot adtak ki, melyben kifejezték: készek ellátogatni a Vatikánba, illetve más keresztény és iszlám vallási központokba, hogy keressék az együttműködés és az egység lehetőségeit. Egyúttal hangot adtak azon „vágyuknak, hogy megfogalmazzák keresztények és muszlimok libanoni együttélésének jelentőségét és kihívásait, mert ez a szabadság, szuverenitás és nemzeti függetlenség valódi feltétele.”

„Az olyan tragédiák közepette, mint a családok szétszakadása, az elvándorlás, a nemzetiségek arányainak erőszakos megváltoztatása és az etnikai tisztogatás, a terrorista csoportok keresztények elleni támadásai – ahogy ez Egyiptomban történt a közelmúltban is –, az iraki és szíriai keresztények elleni erőszakos cselekmények, a különböző felekezetek közötti ellenségeskedés, a konfliktusok és a háborús fenyegetettség az arab országokban – ebben a helyzetben a szilárd együttélés és a demokrácia megerősítése Libanonban a remény üzenetét közvetíti az arabok, valamint az egész világ számára” – olvasható a nyilatkozatban.

A konferencia résztvevői úgy fogalmaztak: „Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy Libanon tudatában maradjon tapasztalatai súlyának és jelentőségének, és annak, hogy ez határozottan és egyértelműen szolgálja mind az arab világot, mind a nemzetközi közösséget.” Idézték Szent II. János Pál pápa megállapítását is, mely szerint „Libanon több mint egy ország, a szabadság üzenete, valamint a pluralizmus példája és mintája Kelet és Nyugat számára.”

A résztvevők szeretnék, ha Libanon a vallások, kultúrák és civilizációk közötti párbeszéd nemzetközi központja lehetne, az arab világ, valamint a keresztény–muszlim kapcsolatok szolgálatában.

Biztatták továbbá az iszlám és a keresztény oktatási intézményeket, hogy „keressék a megfontolt mérlegelés, az együttműködés, a nyitottság lehetőségeit az intézményes keretek között, és hogy fontolják meg olyan közös programok kiépítését, amelyek elősegítik a vallásokról szóló kölcsönös tudás megszerzését, megteremtve a vallási, nemzeti és emberi megosztás légkörét.”

Forrás: TheTablet.co.uk

Fotó: Catholicanada.com

Magyar Kurír
(vb)

Kapcsolódó fotógaléria