Keresztény javaslat: Nyissák meg a Hagia Sophiát a muszlimok és a keresztények előtt is

Kitekintő – 2020. június 19., péntek | 20:39

II. Szahak Masalyan konstantinápolyi örmény pátriárka azt javasolja, hogy az ókeresztény bazilikát, amelyet ötszáz éven át mecsetként használtak, és amelyet ma turisták látogatnak mint műemléket, nyissák meg a muszlimok és a keresztények vallási szertartásai számára is.

A pátriárka azután nyilatkozott így, hogy ismét fellángolt a vita a Hagia Sophia monumentális épületegyüttese körül, miután a török vezetés több fórumon is kinyilatkoztatta szándékát, hogy a múzeumot újra megnyissa az iszlám vallásgyakorlás számára.

Szahak pátriárka, a Törökországban jelenleg legnépesebb keresztény közösség vezetője Twitter-fiókján keresztül tette közzé véleményét több üzenetben: „A Hagia Sophia tízezer ember munkájának köszönhetően épült fel, egy vagyont költöttek rá. 1500 év alatt sokszor restaurálták, és a Fatih Sultan Alapítvány sokat tett azért, hogy az a templom továbbra is a vallásgyakorlás helye, ne pedig múzeum legyen. Véleményem szerint a hely természetéhez sokkal jobban illik, ha hívő emberek térdelnek, tisztelettel és áhítattal borulnak le benne, mint ha turisták szaladgálnak fotókat kattintgatva.”

A pátriárka ezért azt javasolja, nyissák meg újra a muszlimok és a keresztények számára is a templomot, amely így kézzelfogható jelévé válna egy esetleges „szövetségnek” az iszlám és a kereszténység között. A terület – hangsúlyozza II. Szahak – elég nagy, meg lehet valósítani, hogy legyen egy elkülönített hely a keresztények számára, és akkor „a világ méltathatja a vallási békénket és érettségünket”.

A pátriárka rögtön választ is ad azokra a költői kérdésekre, amelyeket ellenvetésként tennének fel azok, akik utópiának tartják, hogy a Hagia Sophia a béke és összhang szimbóluma legyen: „Hát nem mindannyian ugyanazon égboltozat alatt imádjuk Istent? Akkor hát osztozhatunk a Hagia Sophia boltozatán is. Talán nem ugyanabban az Istenben hiszünk, még ha hitvallásaink különböznek is egymástól? Nem hiszem, hogy az imádságnak ez a helye, amelynek falait ezer éven át keresztény és ötszáz éven át muszlim imák itatták át, amelyeket a maga csodálatosan titokzatos létezésében magába fogadott, ellene mondana ennek a gyakorlatnak. Menjetek be, lélegezzétek be a csendet, és tanuljatok tőle! A Hagia Sophia, a Szent Bölcsesség helye elmondja majd nektek, hogy az emberiség történetében nincs értékesebb dolog a békénél.”

A pátriárka burkoltan bírálja a jelenlegi török vezetés „új-oszmán” törekvéseit, és hangsúlyozza, hogy a mai világban „nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy új konfliktus törjön ki a kereszt és a félhold között. A világnak a kereszt és a félhold közötti szövetség hoz üdvösséget. És a Török Köztársaság méltó arra a megtiszteltetésre, hogy kinyilvánítsa a világ előtt ezt a békét.”

II. Szahak örmény pátriárka kijelentései a Hagia Sophia jövőjéről valószínűleg újabb vitákat keltenek majd arról a kérdésről, amely az utóbbi hetekben – geopolitikai téren is – növelték a feszültséget és a szembenállást.

Június elején a török sajtó által kiszivárogtatott információk szerint maga az elnök, Recep Tayyip Erdoğan adott utasítást arra, hogy meginduljon a törvényi eljárás a Hagia Sophia épületegyüttese rendeltetésének megváltoztatására, hogy ott ismét muszlim vallási szertartásokat mutassanak be, ugyanakkor továbbra se zárják be az oda látogató turisták tömegei előtt.

A török Államtanács július 2-ára tervezett ülésén tárgyal majd annak lehetőségéről, hogy az isztambuli Hagia Sophia monumentális épületegyüttesét újra megnyissa a muszlim vallásgyakorlás számára. Ezzel visszavonnák a török kormány 1934-ben hozott döntését, mellyel a Konstantinápoly 1453-as oszmán elfoglalása után mecsetként szolgáló egykori bizánci bazilikát múzeummá alakították át.

Az Államtanács határozata nagy horderejű hivatalos álláspontot képvisel majd, és megmutatja, mekkora eséllyel tudnak a jelenleg hatalmon lévő török politikai vezetés egyes körei sikeresen nyomást gyakorolni a témában.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides.org

Fotó: Fides.org; Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria