Kinevezték Aldo Moro boldoggáavatási ügyének posztulátorát

Kitekintő – 2018. július 12., csütörtök | 18:01

Az olasz politikus boldoggáavatási ügyét a közelmúltban a domonkos rendre bízták. Gianni Festa, a domonkos rend boldoggáavatási ügyeinek általános posztulátora nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Aldo Moro a domonkos harmadrend tagja volt, tehát a férfi és a női domonkos rend melletti világi közösséghez tartozott – hangsúlyozta Gianni Festa a Vatikáni Rádiónak adott interjúban. – A boldoggáavatási eljárás során a rendi posztulátornak mindenekelőtt azt kell bizonyítania, hogy Aldo Moro keresztény életében magas fokon gyakorolta a keresztény erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet.

Aldo Moro az olasz kereszténydemokrata párt elnöke volt, miniszterelnök 1963 és 1968 között; ő vezette az első olasz balközép kormányt 1963-ban, amelynek négy baloldali párt volt a tagja.

Nemrégiben kaptam a kinevezést, és most várjuk, hogy a római helynök megerősítse azt, hogy megkezdődhessen az egyházmegyei eljárás, amely alapvetően fontos a boldoggá avatás további útja szempontjából. Az egyházmegyei szakaszban történik a tanúvallomások összegyűjtése, amelyeket majd a Szentek Ügyeinek Kongregációja értékel. Ezt követően kerül összeállításra a boldoggá avatás gyakorlatában az úgynevezett positio, az összegzés elkészítése – írta le a folyamatot Gianni Festa.

Aldo Morót, a kereszténydemokrácia történelmi jelentőségű vezetőjét 1978. május 9-én gyilkolta meg Rómában a Vörös Brigádok nevű olasz szélsőbaloldali terrorszervezet, miután 55 napig fogságban tartották. A volt miniszterelnök testét egy autó csomagtartójában találták meg Róma történelmi központjában.

„Aldo Moro boldoggáavatási ügyét nemrégiben két ok miatt bízták a domonkos rendre. A domonkos posztuláció már egy ideje foglalkozott Tiszteletre méltó Giorgio La Pira firenzei polgármester, harmadrendi domonkos boldoggáavatási ügyével. Aldo Moro Bariban folytatott egyetemi tanulmányaitól kezdve tagja volt a domonkosok harmadrendjének.”

La Pira, Giordani, Lazzati, Dossetti, Moro mind VI. Pál, vagyis Montini pápa barátai voltak. VI. Pál tanítása minden bizonnyal ösztönzést jelentett az 1930-as években született olasz fiataloknak. Nemcsak személyes, spirituális és hitbeli képzésükre volt hatással, hanem az államról és a politikai szolgálatról alkotott felfogásukra is – mutatott rá Aldo Moro boldoggáavatási ügyének posztulátora.

A politika a közjó szolgálatának közege, és az evangéliumból ihletet merítő ember megszentelődésének formája lehet ez a szolgálat és életmód. A politika nem egy romlott közeg: ez egy manicheus elképzelés, amelyet el kell utasítani – fogalmazott Gianni Festa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria