Kinevezték az új moszkvai apostoli nunciust

Kitekintő – 2016. június 1., szerda | 15:22

Ferenc pápa május 28-án, szombaton kinevezte moszkvai apostoli nunciussá Celestino Migliore érseket, aki ez idáig Lengyelország nunciusa volt.

Az észak-olaszországi Cuneóban 1952-ben született új moszkvai nuncius egyházjogot tanult, majd 1977-ben diplomázott a Pápai Egyházi Akadémián. 1980 óta áll a Szentszék szolgálatában. Állomáshelyei: Angola, Egyiptom és Varsó. 1992-ben nevezték ki az Európai Tanács szentszéki állandó megfigyelőjévé. 1995 és 2002 között a Szentszék Államközi Kapcsolatok Osztályának titkárhelyettese. 2002-től a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője, immár érseki minőségben, miután II. János Pál pápa 2002. január 6-án püspökké szentelte. 2010 júniusától lengyelországi nuncius, mostani moszkvai kinevezéséig.

A moszkvai patriarkátus „megelégedéssel nyugtázta” Celestino Migliore kinevezését. „Az egyik legtapasztaltabb vatikáni diplomatáról van szó, aki sok országban szolgált a vatikáni külügyi dikasztérium képviseletében” – mutatott rá Sztyepan Igumnov, a moszkvai patriarkátus egyházi külkapcsolatokért felelős titkára az Interfax orosz hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Igumnov bízik abban, hogy az új nuncius közreműködése „hozzájárul az orosz ortodox és római katolikus egyház közötti kapcsolatok további fejlődéséhez, melyek jelentősen elmélyültek, főként Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozója óta”. Hozzátette: „A két fél közös munkájának legfőbb területe a Közel-Keleten szenvedő keresztények megsegítése, továbbá a hagyományos értékek képviselete a világban.”

Celestino Migliore érsek moszkvai elődje, Ivan Jurkovics érsek a pápa és a pátriárka közötti találkozó után új megbízatást kapott, és a genfi ENSZ-missziónál a Szentszék állandó megfigyelője lett.

A lengyel püspöki konferencia tagjai hálás elismeréssel szóltak Celestino Migliore lengyelországi nunciusi szolgálatáról. Kiemelték a nuncius lelkipásztori elkötelezettségét – úgy fogalmaztak: szolgálata mindig testvéri, konkrét és világos volt.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria