Könyv jelent meg a Vatikáni Könyvkiadónál a Szentatya reggeli homíliáinak kommentárjaiból

Kitekintő – 2016. április 3., vasárnap | 17:00

„Gondolatok a szentévre” címmel jelent meg március 30-án Gianpiero Gamaleri tömegtájékoztatási szakértő könyve. A kötet egybegyűjti azokat a kommentárokat, amelyeket a szerző hetente írt Ferenc pápa Szent Márta-házban tartott reggeli homíliáiról az „Il mio Papa” (Az én pápám) című olasz hetilapban.


A Vatikáni Könyvkiadónál megjelent könyvet március 30-án mutatták be a Vatikáni Rádió Marconi termében. A bemutatón felszólalt Dario Edoardo Viganò prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa, aki A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva a kötetben kommentált prédikációk sajátosságairól és Ferenc pápa kommunikációs stílusáról beszélt.

Úgy tűnik, hogy ezek a homíliák irodalmi műfajjá váltak. Ferenc pápa bevezet bennünket az evangéliumba vagy az ószövetségi olvasmányba. Feltesz kérdéseket magának és az őt hallgatóknak arról, amit Jézus vagy egy evangéliumi személy mondott Jézusnak, vagy gondolt róla. Tehát életünket átvezeti Isten Szavának az adott részletébe, hogy mondjon nekünk is valamit. A szöveg ilyen módon közel kerül hozzánk, amely lehetővé teszi, hogy Isten szemén keresztül tekintsünk a világra, a történésekre és a kapcsolatokra – fogalmazott Dario Edoardo Viganò.

Ferenc pápa kommunikációs stílusa nagyon egyéni, mondhatni megismételhetetlen. A pápa egy mesélő, aki nem koncepciókon vagy elvont gondolatokon keresztül szól hozzánk, hanem történeteket mesél. Amikor a fiatalokkal találkozik, epizódokat, anekdotákat, parabolákat mesél. Ezáltal teszi érthetővé, ismerőssé, közelivé az egyház hagyományának evangéliumi üzenetét az emberek számára. Egy másik jellegzetessége a párbeszédes stílus. Gondoljunk csak arra, amikor az Úrangyala imádság során kérdéseket tesz fel a jelenlevőknek, vagy mindenkivel kétszer-háromszor elismételtet egy mondatot. Ez hallgatóságát egy családdá teszi, és résztvevőivé válunk annak, ami Ferenc pápa szívében és gondolataiban megjelenik. A mai hangoskodó és felületes médiavilágban a pápának sikerül a figyelmet felerősítenie, mert mély hangon, békés stílusban és sok szünettel beszél. Természetesen olyan hang ez, amelynek súlya van, érződik benne annak a sok kilométernek a pora és verejtéke, amelyet megtett Buenos Airesben mint püspöki helynök, majd érsek. Tehát minden szavában egy élet igazságának súlya található – mondta el a prelátus.

Ezek a hívők és nem hívők által mindennap nagyon várt homíliák a Vatikáni Rádión, a Vatikáni Televíziós Központon és a L’Osservatore Romano újságon keresztül jutnak el sokakhoz. Ez az együttműködés egyik példája, amely az értékes Szent Márta-házi homíliák terjesztésében megvalósul. Arra ad példát, hogy miként valósulhat meg a közös szerkesztői irányvonal. Ezt valósítjuk meg együtt a reformfolyamatban, közös nyelvezetet találva ahhoz, ami a Kommunikációs Titkárság egységes nagy portálja lesz – hangsúlyozta Dario Edoardo Viganò prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír