Lehet keresztényként élni egy szekularizált társadalomban – A Rimini Meeting ötödik napja

Kitekintő – 2018. augusztus 25., szombat | 15:31

A világ legnagyobb közéleti, vallásközi és kulturális nyári fesztiválját, a Rimini Meetinget 39. alkalommal rendezi meg a Comunione e Liberazione (CL) lelkiségi mozgalom augusztus 19. és 25. között. A találkozó ötödik napjáról Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora tudósította a Vatikáni Rádiót.

Az egyhetes rendezvénynek a rimini vásárváros tizenkét pavilonja ad helyet, számos kiszolgáló helyiséggel, szabadtéri felületekkel. Az idei évben változtattak a korábbi elrendezésen. Amellett, hogy megmaradtak a kiállítások és standok, valamint a nagyelőadó; a kisebb programokhoz, kerekasztal-beszélgetésekhez, film- és könyv bemutatókhoz tematikus tereket alakítottak ki, úgynevezett arénákat – a szónak körszínház, porond, közösségi, találkozási hely jelentése szerint –: a történelem, az életutak, az innováció, a találkozások, az asztrofizika, a mobilitás, az egészségügy arénáit.

Amint Sandro Ricci, a Rimini Meeting igazgatója elmondta: mindezt nem tervezőasztalnál álmodták meg, hanem az utóbbi évek próbálkozásainak, kihívásainak, fejlődésének eredménye. Ez az elrendezés jobban lehetőséget ad az előadókkal való beszélgetésre és az adott téma iránt érdeklődők közötti párbeszédre, a találkozásra.

2017 decemberében – Európában először – háromnapos konferenciát tartottak a svájci Luganóban Luigi Giussaniról, a CL közösség alapítójáról, amelynek anyagát kötetben is kiadták Luigi Giussani – teológiai gondolatmenet és ökumenikus nyitás címmel. René Roux, a Luganói Katolikus Egyetem rektora és Stefano Alberto atya, a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem docense beszéltek az esemény kapcsán Giussani teológiájáról és annak hatásáról a XX. század Egyházára, gyümölcseiről, mint a Comunione e Liberazione és maga a Rimini Meeting.

Roux kiemelte: „még a CL mozgalomhoz tartozók is azt mondták, hogy felfedeztek olyan új dimenziókat Giussani gazdag gondolatrendszerében, amelyeket nem ismertek… ez segít újraélni a kezdeteket.”

Don Stefano így folytatta: „Nem fedezzük fel Krisztust, hacsak nem abból kérdésből kiindulva: ki vagyok én valójában? Ha Krisztus a múlt egy nagy személyisége, a morál mestere, egy tanító, de nem egy jelenlévő valóság, akkor a kereszténység legfeljebb egy jámbor emlék lehet, de nem valami, ami megváltoztatja az életemet, érdekesebbé, jobb ízűvé téve azt. Ha nem egy kortárs valóság, akkor a kereszténység morálra és tanításra (doktrinára) redukálja magát. A kereszténység esemény, tapasztalat – de ki beszélt erről ötven éve?!”

A Luganói Katolikus Egyetem rektora kifejtette: „Don Giussani teológiai gondolatmenete a vallásos érzékből indult ki, amelyet természetesen meg kellett tisztítani a modernista rárakódásoktól, és amelynek lényege, hogy iskolázni, nevelni kell. Ma is láthatjuk, mennyi szörnyűséget lehet elkövetni egy deformált vallásos érzékből fakadóan.”

Nem a történeti-kritikai exegézissel, hanem az emberi tapasztalat tanúsága szerint az Isten szavával, Krisztussal való találkozásra épülő és ebből a szempontból olvasott szövegek alapján tudjuk száz százalékosan elérni azok történelmi hitelességét. Éppen ez a személyes tapasztalatra való odafigyelés teszi lehetővé a helyes hermeneutikát. Egy tegnapi találkozást talán minden résztvevő kicsit másképp mesél el, de a találkozó igazsága megmarad és ez az, ami számít – magyarázta Roux. – Ha így olvassuk a Szentírást, akkor jutunk el a központi mondanivalóhoz. Ez a megközelítési mód láttatja azt, amit a szöveg mondani akar.

Ez nem valami egészen új dolog, mindig így álltak hozzá az Írásokhoz, mint valamihez, ami élő egy közösségben az Egyház hagyományában. Ami új, hogy Giussani egy kritikus környezetben tette mindezt. Az az ő eredetisége, hogy újra megnyitotta ezt az utat, hogy hihetővé tette az Írások megközelítésének ezt a módját emberi-intellektuális alapon. Ami sokakat megfogott Giussaninál, hogy kitárta a Szentírás ajtaját egy olyan tapasztalatra, ami más egyházi közegben addig ismeretlen volt. Történelmi kontextusba akartam helyezni az exegézisnek ezt a formáját, megmutatni, mi a logikája annak, ahogyan Giussani közelített a Bibliához – fejezte be a rektor.

Stefano Alberto atya hangsúlyozta: az első századok keresztényei is úgy látták az Írásokat, mint egy élő valóságot, mint egy zajló történetet. Amit Giussani mindig is hangsúlyozott, hogy nem akart semmi újat sem alapítani, létrehozni! Nem tartott igényt az eredetiségre, hanem újra akarta javasolni izgalmasan és egzisztenciálisan vonzó módon a kereszténységet annak lényegi elemei szerint. Csak ebből a hozzáállásból, hogy nem akart semmi újat, született egy újdonság, egy eredeti valóság, azaz újra megtörtént a kezdet. Amit René Roux bemutatott , az egy alapállás, hogy miként űzi valaki a teológiát, kell tanulni, vizsgálni, asztalnál elemezni, ám ez maga az élet. Nincs más teológia, kritikus reflexió, mint ami tanul az általa létrehozott életből.

A Remény Svédországból – Együtt dolgozni, élni, hinni című beszélgetés vendége Anders Arborelius bíboros volt. A svéd főpásztor 1949-ben született, evangélikusnak keresztelték meg, de egy szerzetesnővérrel való találkozás hatására húszévesen katolizált, két év múlva belépett a kármelita rendbe, 1979-ben pappá szentelték, 1998 óta Stokholm püspöke, a 2017-es svédországi pápalátogatás és ökumenikus találkozó után kreálta bíborossá Ferenc pápa.

Kiemelte: a remény erénye nagyon szükséges, főleg egy szekularizált társadalomban. Svédországban hiányzik a munkaerő, például az idősotthonokban. Individuális a társadalom, a család, a közösség gyenge. Hála a migránsoknak, van remény az öregek számára. Azt mondják, több szeretetet, segítséget kapnak tőlük, mint a honfitársaiktól. Arborelius hangsúlyozta: az egész üdvösségtörténeten végigvonul a migráció Ábrahámtól Jézusig.

Nem új jelenség ez, főleg a katolikusok körében, akiknek 80 százaléka külföldi. A svédek kisebbségben vannak, a svéd katolikusoknak kell integrálódniuk… Ez nehéz, de hasznos valóság – mondta – meg kellett tanulni, nem mi vagyunk a világ közepe, megéljük az alázatot.

Mivel az evangélikus felekezet aránya csökken – ötven éve 90 százalék volt, most 60 százalék – ezért a Katolikus Egyház evangelizációs feladatai egyre nagyobbak. A remény üzenete Európa számára, hogy lehet keresztényként élni egy szekularizált társadalomban. Az Egyház kisebb, szegényebb, alázatosabb lesz, de talán így közelebb kerül Krisztushoz.

Az ökumenében két terület meghatározó: a lelkiség és a társadalmi jelenlét. Baráti légkör van, ami segít megélni a hitet, segíti a dogmatikus akadályokon való átlépést is. Az egység jele, hogy együtt nyitottak az érkezőkre. Fontos a felekezetek közötti barátságot erősíteni egy szekularizált társadalomban, ahogy itt Riminiben teszitek – mondta a bíboros. „A legnagyobb remény, hogy Krisztus. nem hagyja el nyáját, ez az Ő folyamatos kegyelme.” A svéd főpásztor egy imával fejezte be előadását.

Fergeteges hangulatú volt az a találkozó, ahol második generációs migráns fiatalok beszéltek beilleszkedésük tapasztalatairól. Két évvel ezelőtt A migránsok, tavaly pedig Az új generációk című kiállításban közreműködő fiatalok az év során is részt vettek abban a programban, amit egyszerűen csak – a népszerű olasz országúti kerékpáros körverseny nyomán – Giro d’Italianak neveznek, hiszen a kiállítással és az ahhoz kapcsolódó találkozókkal bejárták az országot.

Az egyik közreműködő elmondta, amikor jelentkezett, hogy részt vegyen a kiállítás programjában, nem gondolta volna, hogy a találkozások által ilyen gazdagságban lesz része. A résztvevők között, mint általában a migránsok között, iszlám vallásúak is voltak. Egyikőjüket örökbefogadta egy olasz család, akik mecsetbe is elvitték, de együtt imádkoztak esténként, majd saját elhatározásából – ahogy mondja – átölelte a kereszténységet. Másikuk lelkesen és meggyőződéssel idézi Ferenc pápától, amit a hidakról és az irgalomról mondott. A híd összeköt két dolgot, mi most hidat építünk, a remény hídját – tette hozzá. Egyébként ő lett az első afrikai származású olasz ügyvéd, de pontosan tudja, hogy a migráció kérdése evvel nincs megoldva: teljesen el vagyunk késve – szögezte le. – Ha a hitben nem is azonos mindenki, az általános emberi tapasztalatban igen, hogy találkozások által, a másikkal szembesülve lehet megismerni saját magunkat, és ígytud változni valami a világban. Ezek a fiatalok az események főszereplői voltak nyitottságukkal, emberségükkel, avval, hogy vállalták önmagukat.

A találkozó jól megmutatta, hogy az integráció lehetséges, ha van rá szándék, és ha vannak olyan emberek, akik bizalommal fordulnak az idegenből érkezettek felé. Ha letörjük az előítéleteket és megváltozatjuk a látásmódot – ebben segített mindkét kiállítás, és azok utóélete is.

A találkozó végén a többnemzetiségű Elikya kórus vezetője, Raymond Bahati olyan ajándékot kínált föl a hallgatóságnak, amelyet – mint mondta – nem lehet visszautasítani. Megtanított egy éneket szuahéli nyelven, amely a befogadásról szól: „Ciao amico – Szia barátom! Hogy vagy? Nagyon jól! A házadban, családodban? A mi Itáliánkban! Semmi probléma!”

Csütörtök este Davide Rondoni író, költő beszélt Giacomo Leopardi verseiről Egy huszonéves, aki azt mondta: végtelen címmel. Rendhagyó műsorra is sor került: a Biblia Paolo Cevoli olasz komikus előadásában került színpadra. A programot a Crescendo zenekar szabadtéri komolyzenei koncertje zárta.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Rimini Meeting Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria