Lezárult a vértanú Hamel atya boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza

Kitekintő – 2019. március 10., vasárnap | 11:04

A franciaországi roueni főegyházmegyében március 9-én délelőtt lezárult a 2016. július 26-án meggyilkolt Jacques Hamel atya boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza.

Mint ismeretes, Hamel atya iszlamista szélsőséges terrortámadás áldozata lett, akkor gyilkolták meg, amikor éppen szentmisét mutatott be a franciaországi Saint-Etienne-du-Rouvray Szent István-templomában.

2016. szeptember 14-én Ferenc pápa szentmisét mutatott be Hamel atya emlékére a Szent Márta-ház kápolnájában Hamel atya húga és rokonsága, valamint a roueni főegyházmegye küldöttsége jelenlétében. Ez alkalommal a pápa kijelentette: „Ő egy vértanú! És a vértanúk boldogok.”

A Szentatya e szavaihoz kapcsolódott a boldoggáavatási eljárás megkezdésének a lehetősége, hiszen Ferenc pápa személyesen adott engedélyt arra, hogy eltérjenek a kánoni szabálytól, mely legalább öt év várakozási időt ír elő a halál időpontjától az eljárás megkezdéséig. Hasonló engedménnyel éltek az utóbbi időben Szent II. János Pál és Kalkuttai Szent Teréz anya esetében is.

Az egyházmegyei eljárást követően az elkészült pozíciót ünnepélyesen lepecsételik, majd Rómába, a Szentek Ügyeinek Kongregációjába viszik Rouenből. 

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria