Madagaszkár magyar „királya”, Benyovszky Móric

Kitekintő – 2019. szeptember 5., csütörtök | 10:42

Ferenc pápa szeptember 6. és 9. között tesz apostoli látogatást Madagaszkár szigetén. Ennek kapcsán kérdezte a Vatikáni Rádió G. Németh György egyetemi docenst, a Benyovszky Móric (1741–1786) emlékére alakult Magyar–Madagaszkári Társaság elnökét.

Hazánkban a távoli szigetország elsősorban Benyovszky Móric miatt él erősebben a köztudatban. G. Németh György az interjúban arról is beszélt, hogy milyen kontextusban érkezik a pápa Madagaszkárra, illetve arról, hogy az egykor ott élő híres magyar emlékét miként ápolja a Magyar–Madagaszkári Társaság.

Egy ilyen látogatás nagyon sokat fog jelenteni ennek az országnak: egy kicsit rájuk figyel majd a világ. A segítő kezek száma is megsokszorozódhat, ha megismerik az emberek, hogy milyen fantasztikus országról van szó, amelynek nagyon nagy szüksége van a világ segítségére – fogalmaz az interjúban G. Németh György egyetemi docens.

Földünk egyik legszegényebb állama Madagaszkár, ahová szeptember 6-án érkezik meg Ferenc pápa afrikai útjának egyik állomásaként.

A szigetország történelmének, társadalmi és gazdasági helyzetének bemutatását követően a Magyar–Madagaszkári Társaság elnöke Benyovszky Móricnak, a 18. század világhírű utazójának, hajósának ezen az afrikai szigeten végzett tevékenységéről beszélt.

Rendkívül kalandos életében Benyovszky a francia király bizalmát élvezve eljutott a szigetre 1773-ban, és Madagaszkár „királyaként” vált ismertté. A Társaság tagjai több alkalommal jártak Madagaszkáron: Benyovszky emlékére emléktáblát, szobrot adományoztak a helyieknek, és azokat együtt helyezték el Antananarivóban és Maroantsetra környékén.

2021-ben lesz Benyovszky Móric születésének 280. és halálának 235. évfordulója. A kettős jubileum megünneplésére alakult 2015-ben a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság, amely előkészíti az emlékév eseménysorozatát. A magyar kormány 2010-ben ezeket az eseményeket a kiemelt nemzeti évfordulók közé emelte. A bizottság a megemlékezéseket a széles nyilvánosság bevonásával tervezi itthon és határainkon túl is. Egy musical is készül Benyovszky Móricról a jeles évfordulóra.

A teljes interjút a Vatikáni Rádió oldalán lehet meghallgatni.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria