Magyar püspökök is részt vettek a Chiara Lubich születésének 100. évfordulóján rendezett találkozón

Kitekintő – 2020. február 27., csütörtök | 9:57

A Fokoláre mozgalom (Mária Műve) 145 püspök barátja, köztük hat bíboros vett részt február 8. és 12. között azon az olaszországi találkozón, amelynek mottója: Karizma az Egyház és az emberiség szolgálatában Chiara Lubich születésének centenáriumán.

A programsorozat Trentóban, Chiara Lubich szülővárosában és a Firenze közelében található Loppianóban, a Nemzetközi Fokoláre Központban zajlott.

Az ötnapos programon a magyar nemzetiségű egyházi vezetők közül részt vett Marton Zsolt váci megyéspüspök, Varga Lajos váci segédpüspök, Pál József Csaba temesvári és Majnek Antal munkácsi megyéspüspök. A Váci Egyházmegye két püspökét két magyarországi fokolarinó kísérte a találkozóra.

A Fokoláre mozgalom jelenleg 182 országban van jelen, és több mint százezer tagot számlál. Alapítója és első elnöke Chiara Lubich volt, akinek 100. születésnapjára emlékezve rendezték meg a püspökök találkozóját. A mozgalom jelenlegi elnöke Maria Emmaus Voce, aki videoüzenetben köszöntötte a találkozó résztvevőit, és az egység karizmájáról beszélve Jézus evangéliumának új hirdetésére irányította a figyelmet, amely szerint „a múlt tapasztalatainak értékelését profetikusan tudjuk kifejezni a mai időkben”. A mozgalom egyházi társelnöke, Jesús Morán pedig elmélkedést tartott a rendezvényen.

A nagyszabású programsorozatot – beleértve az ünnepélyes liturgiákat, előadásokat, megbeszéléseket, tanúságtételeket, a helyi egyházak tapasztalatainak bemutatását és kulturális eseményeket – Marton Zsolt „az egység szép példájaként” jellemezte, mint meghívást az evangélium hiteles megélésére, Isten és az emberek szeretetére Chiara Lubich szellemiségének tükrében. Hazatérését követően arról számolt be a főpásztor, hogy a rendezvény minden pillanatára ajándékként, az Ige megéléseként tekint.

A találkozóra a Szentatya is áldását küldte, üzenetét Francis Xavier Kriengsak Kovithavanij bíboros, bangkoki érsek olvasta fel a találkozó első napján. Az üzenetben Ferenc pápa arra hívja fel a figyelmet, hogy a karizmatikus ajándékok, mint például a Fokoláre mozgalom szellemisége, a hierarchia ajándékával együtt nélkülözhetetlenek az Egyház küldetésében. Az egység karizmája korunk egyik ilyen ajándéka, amely visszahozza az Egyházat Jézus evangéliumának mindig új és időszerű forrásához. A pápa arra buzdította a részt vevő püspököket, hogy éljék meg Chiara Lubich lelkiségének központi gondolatait: az egység iránti elkötelezettséget; valamint azt, hogy egzisztenciális iránytűként részesíti előnyben a keresztre feszített Jézust, aki eggyé válik az utolsókkal, a kirekesztettekkel, a kitoloncoltakkal, hogy fényt, örömöt, békét hozzon nekik. A Szentatya nyitottságot kért a püspököktől a szeretet és az igazság párbeszédére, arra intett, hogy hallgassák meg Máriát, akitől megtanulhatják, hogyan lehet a mai világgal is megismertetni Krisztust, aki azok között él, akik az Ő nevében egyek.

A megyéspüspök beszámolt arról is, hogy részt vettek a Chiara Lubichról szóló kiállítás megnyitóján, illetve a trentói Santa Maria Maggiore-templomban, ahol Chiara Lubichot annak idején megkeresztelték, egy különleges színdarabot mutattak be A tridenti zsinattól a tridenti Chiaráig címmel, amely a történelemben igyekezett szemléltetni a küzdelmeket, amelyek a földi egység érdekében történtek, ezen egységre való törekvések okán illetik ma is Trentót az egység városa címmel.

A találkozó első két napja Trentóban a megtapasztalások és a múlt tiszteletének jegyében zajlott. A Loppianóban folytatódó konferencia már inkább az Egyházról és a jelenlegi kihívásokról, az egység karizmájának jövőbeni feladatairól szólt, többek között kerekasztal-beszélgetés formájában, de volt előadás Az egyházi élet dimenziói címmel, amelyet Angelo Vincenzo Zani érsek, a katolikus oktatás kongregációjának prefektusa koordinált, illetve a Miszticizmus köztünk – az Egyház közössége címmel, amelyet João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja prefektusa tartott.

Az égető problémák – háborúk, az elesettek helyzete, szegénység – és azok kezelése, amelyek a tanúságtételekben elhangzottak, rávilágítanak arra, hogy a megoldást közösen keresse mindenki, és az egységet, a békét a párbeszéden és a közeledésen keresztül találja meg.

A váci főpásztor külön kiemelte a szomszédos országokkal való kapcsolattartás fontosságát. Élményként számolt be arról, hogy az idén január 11-én a bukaresti Szent József-székesegyházban beiktatott Aurel Percă bukaresti érsekkel is megismerkedett, de ugyanígy a Csehországból érkezett püspökökkel és a közeli országok főpásztoraival is több közös kincset fedeztek fel, az evangélium és az egység tükrében.

Szöveg: Bölönyi Gabriella

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Stefano Fontolan/focolare.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria