Magyarország orvosi eszközökkel segíti a jordániai keresztény közösségeket

Kitekintő – 2022. november 2., szerda | 17:50

Magyarország mintegy 250 millió forint értékben szállít orvosi eszközöket Jordániába a keresztény közösségek egészségügyi ellátásának javítása érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november 2-án, szerdán Ammánban.

A tárcavezető a Jordániai Karitász katolikus segélyszervezetnek szállított, alapvetően magyar gyártású eszközök átadásán a keresztény menekültek, valamint az őket befogadó közösségek támogatásának fontosságát hangsúlyozta. „Reméljük, hogy ezzel a segítséggel mind a befogadó keresztény közösségek, mind a Szíriából menekült keresztények ellátása könnyebbé és jobbá válik.”

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy „a világ ma súlyos biztonsági problémákkal szembesül, de nem szabad elfelejtenünk ezen körülmények közepette sem, hogy a világ számos pontján egyes közösségek nagyon komoly üldöztetésnek vannak kitéve”. Kiemelte, hogy a keresztények a világ legüldözöttebb közösségei közé tartoznak, Magyarország pedig – több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkező országként – felelősnek érzi magát a nehéz helyzetben lévő keresztények megsegítéséért.

A miniszter arról számolt be, hogy a kormány a Hungary Helps programban tíz olyan jordániai projektet támogat 900 millió forint összértékben, amelyek a helyi keresztény közösségeket segítik, és ezek a jövőben is folytatódni fognak. „Ha a keresztény közösségek a világon bárhol bajba kerülnek, abban egészen biztosak lehetnek, hogy Magyarországra, a magyar emberekre és a magyar kormány segítségére számíthatnak” – szögezte le a politikus.

A Jordániai Karitászt vezető Váel Szulejmánnal együtt tartott sajtótájékoztatón leleplezték a magyar egészségügyi eszközök adományozásáról szóló emlékplakettet is.

Forrás: MTI

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria