Megbocsátott a tavaly húsvéti terrortámadás merénylőinek a Srí Lanka-i katolikus egyház

Kitekintő – 2020. április 12., vasárnap | 20:57

Megbocsátott az egy éve a templomaira támadó és 279 ember életét kioltó öngyilkos merénylőknek a Srí Lanka-i római katolikus egyház – jelentette be Malcolm Randzsit bíboros, colombói érsek április 12-én, vasárnap a húsvéti misén.

„A szeretetünket adjuk azoknak az ellenségeknek, akik el akartak pusztítani bennünket” – jelentette ki a főpásztor a koronavírus-járvány miatt a rezidenciáján tartott, a televízióban élőben közvetített szentmisén.

„Megbocsátottunk nekik” – hangsúlyozta Randzsit bíboros, hozzátéve, hogy bosszúállás helyett a Srí Lanka-i katolikus kisebbség magáévá tette Jézus Krisztus üzenetét, és csökkenteni akarja a feszültségeket.

2019. április 21-én három templom és három luxusszálloda ellen követtek el merényletsorozatot, amelyben 279-en meghaltak és 593-an megsebesültek.

Júliusban a  colombói érsek még lemondásra szólította fel a kormányt, amiért a hatóságok nem voltak képesek felderíteni a húsvéti dzsihadista merényletek értelmi szerzőit.

Maitripala Sziriszena volt elnök kormánya novemberben elveszítette a választásokat, így Gotabaja Radzsapaksze lett az ország új államfője.

Maitripala Sziriszena előbb egy dzsihadista csoportot, később drogcsempészeket vádolt meg a merényletek kitervelésével. A Srí Lanka-i parlament egyik jelentése azzal vádolta meg a volt elnököt, hogy „aktívan akadályozta” a nemzetbiztonsági szervek munkáját, így azok nem tudták megakadályozni a húsvéti merényleteket.

A rendőrség 135 embert vett őrizetbe a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat (NTJ) nevű szélsőséges szervezetnek tulajdonított merényletek ügyében nyomozás során.

Forrás: MTI

Fotó: Asianews

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria