Megérkezett Csernyihivbe a Katolikus Karitász segélyszállítmánya

Kitekintő – 2022. július 25., hétfő | 12:26

A Katolikus Karitász az első percektől kezdve támogatja az ukrajnai menekülteket Magyarországon és Kárpátalján egyaránt. Ezúttal a magyar–ukrán határtól jóval messzebbre, Csernyihivbe, illetve Bucsába küldött segítséget – adta hírül a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete július 25-én.

A segélyszervezet az elmúlt időszakban hétről hétre küldött támogatást a kárpátaljai karitászszervezeteknek az ingyenkonyhák fenntartására, valamint a belső menekültek ellátására. Ezúttal távolabbi célpontra indult a segítség, a csernyihivi területre – először a háború kitörése óta.

A július 22-én Csernyihivbe érkezett segélyszállítmányt vezető Marosi Antal elmondta, hogy a helyi lakosok lebombázott házak között, romok mellett élnek, s alakulóban van egy konténerváros is. A többségében idős emberek, akik nem menekültek el eddig, most akár napi 6-8 kilométert gyalogolnak, hogy élelmiszert tudjanak vásárolni. A legközelebbi bolt megközelítése számukra szinte lehetetlen.

A Karitász ebben a helyzetben is embertől emberig segít. A segélyszállítmány célba juttatásában az ukrán hadsereg is támogatást nyújtott, saját szállító járműveit ajánlotta fel. A konzervből, női és gyermek tisztasági csomagokból, tisztálkodási szerekből, azonnal fogyasztható élelmiszerből és édességből álló csomagokat személyesen osztották szét a karitászmunkatársak. A több tonna élelmiszer további részét Bucsába szállítják a helyi karitász segítségével.

Hála a Karitásznak, a magyar emberek szeretete eljutott a Novoszelinkában élő és magukra maradt nagyszüleinkhez, árván maradt gyermekeinkhez – nyilatkozta Zsurablov Nikolaj ezredes, a segélyszállítmányt kísérő részleg parancsnoka.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Marosi Antal

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria