Megkéseltek egy papot Lengyelországban

Kitekintő – 2019. június 12., szerda | 15:59

Előzetes letartóztatásba helyezte a nyugat-lengyelországi Wrocław város kerületi bírósága június 11-én azt a férfit, aki előző nap, pünkösdhétfőn megkéselt egy misére tartó papot.

A késes támadás június 10-én reggel történt egy wrocławi belvárosi templom előterében. Az elkövető megszólította a hajnali misére tartó 48 éves lelkipásztort, majd megszúrta, mellkasi és hasi sebesüléseket okozva. A papot, a wrocławi egyházmegyei hivatal egyik vezetőjét kórházba vitték, megműtötték, az orvosok szerint állapota stabil.

A támadót a járókelők elfogták, és átadták a rendőrségnek. Tettéért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

A kihallgatáson az 56 éves férfi beismerte bűnösségét. Ezt követően újságíróknak azt mondta: áldozatát nem ismerte, de nem sajnálja tettét.

Az ügyészség szóvivője keddi sajtótájékoztatóján a nyomozás érdekeire hivatkozva elhárította, hogy a tettes indítékairól beszéljen. Annyit azonban elmondott, hogy az elkövető büntetlen előéletű, és a támadás idején nem volt alkoholos befolyásoltság alatt.

A Gazeta Wyborcza napilap szerint a férfi hajléktalan. Újságírók megkérdezték tőle, tette összefüggésben van-e azzal a dokumentumfilmmel, amelyben a pedofília áldozatait zaklatóikkal, nyolc pappal szembesítették. „Ez egy jó nyom” – idézi az elkövető válaszát a lap.

A széles körű társadalmi megdöbbenést kiváltó filmet az európai parlamenti (EP) választást megelőző kampány hajrájában mutatták be Lengyelországban. A kormány ezt követően szigorította a pedofil tettek büntetését, a lengyel püspöki kar pedig a megelőző intézkedések további javítását helyezte kilátásba.

A wrocławi késelésről a lengyel kormányfőhelyettes és felsőoktatási miniszter, Jarosław Gowin június 11-én, hétfőn azt mondta: „Az Egyház tekintélyének aláásása, a megalázás légköre konkrét fenyegetésekben, őrültek cselekményeiben hozza meg gyümölcsét.”

Forrás: MTI

Fotó: TVN24

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria