Mianmarban letartóztattak egy katolikus papot, aki védte a lakosságot az összetűzésektől

Kitekintő – 2021. augusztus 2., hétfő | 16:01

Noel Hrang Tin Thang a mianmari Shurkua városában, a hakhai egyházmegyében plébános. A katonai diktatúrával szemben álló fegyveres lázadó csoport helyi rendőri szervezete tartóztatta le az Indiával határos Chin államban. Karitatív tevékenysége miatt úgy gondolják, információkat szolgáltatott az ellenséges hadseregnek.

A Chinland Defence Forces (CDF) egyike azon fegyveres lázadó csoportoknak, amelyek azért alakultak meg áprilisban, hogy a Tatmadaw elnevezésű burmai reguláris hadsereg elnyomásával szembeszegüljenek.

A katolikus papot július 25-én tartóztatták le. A CDF szóvivője elmondta, azzal vádolják, hogy az ellenállók kárára információkat szolgáltatott ki a hadseregnek. A plébánia hitoktatójával együtt tartóztatták le, amikor orvosságot vásároltak a híveknek a tartomány fővárosában, Hakhában.

A helyi közösség tagadja, hogy papjuk politikai tevékenységet folytatott volna, ezzel ellentétben sok lakhelyét elveszített embert fogadott be templomába. Paul Thla Kio hakhai pap a Fides hírügynökségnek elmondta, a lázadók azt állítják, hogy látták Noel Hrang Tin Thang atyát a Tatmadaw egy tábornokával beszélgetni.

Paul atya elmondta, hogy a tábornok katolikus, jár templomba és gyakran megfordul a plébánián is. A letartóztatott pap valójában azt kérte tőle, ne támadjon a városra, és Tatmadaw teljesítette a kérését. Hangsúlyozta, hogy a helyi katolikus papok a béke érdekében munkálkodnak, mindent megtesznek erőforrásaikat, erkölcsi tekintélyüket is bevetve a lakosság megsegítéséért, a szenvedés, a fegyveres konfliktusok elkerüléséért.

Surkhua városában a helyi egyház ételt és szállást adott az otthonaikból elűzötteknek, köztük sok nőnek, gyereknek, idősnek, akik éppen a burmai hadsereg és a Chinland Defence Forces közti összecsapások miatt voltak kénytelenek menekülni.

Hrang Tin Thang surkhuai plébános a plébániatemplomba vitt mindenkit – időseket, fogyatékkal élőket, gyerekeket –, akik nem tudtak a környező erdőbe menekülni. A helyi női szerzetesrend, a Kis Út Nővérei segítették őt abban, hogy menedéket és ételt adjon a rászorulóknak az irgalmas szeretet nevében, gondoskodjon a gyengékről, védtelenekről, minden vallási megkülönböztetés nélkül.

Paul Thla Kio testvér, a hakhai egyházmegye papja a Fides hírügynökségnek elmondta, hogy az épületet ellenőrzésük alatt tartó burmai katonák nem követtek el erőszakos cselekedeteket, nem fenyegetőztek, hanem bátorították a papokat és a szerzetesnővéreket az irgalmas szeretet cselekedeteire.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Vatican News; Avvenire

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria