Mit csinál egy misszionárius Gázában?

Senkinek nem egyszerű az élete Gázában. Az Izraellel 70 éve fennálló, sokszor háborúskodásig fajuló konfliktus a Föld egyik legkilátástalanabb helyszínévé formálta a Gázai övezetet. Azok számára, akik a Krisztusba vetett hit ajándékát kapták, egy ilyen helyen különösen fontos, hogy „magának Krisztusnak a fizikai jelenlétét tartsák meg az Eucharisztiában”, és kérjék, hogy ő maga mutassa a helyes irányt Jézus és tanítványainak lelki útját követve, mindenki fejlődésére és lelki üdvére.

Ebben hisz Gabriel Romanelli is, a gázai, Szent Család tiszteletére szentelt katolikus templom plébánosa, akit a hit, a remény és a szeretet kisebb-nagyobb csodái vigasztalnak, amelyeket a hívek és embertársai körében nap mint nap tapasztal.

Az utóbbi idők meglepetései közé tartozik – árulja el Gabriel atya a Fides hírügynökséggel folytatott beszélgetésben – Abdallah, a 24 éves palesztin fiú története, aki papnak készül: elindult a felszenteléshez vezető úton, és ha Isten is úgy akarja, ez lehet az első papi vagy szerzetesi hivatás a Gázai-övezetben az elmúlt ötven évben.

Gabriel Romanelli missziós hivatásának köszönhetően érkezett Gázába. Már gyermekkori álmaiban látta saját magát, amint az evangéliumot hirdeti a világnak, és csodálkozott, hogy Buenos Airesben, ahol szinte mindenki meg volt keresztelve, ennek ellenére miért nem élnek boldogan a keresztények. „Olvastam egy Bosco Szent Jánosról szóló könyvecskét is, és megragadott az a mondat, hogy aki segít megmenteni egy másik lelket, az a sajátját is megmenti. Ez azonnal jó üzletnek tűnt számomra” – emlékszik vissza most tréfásan. Miután legyőzte szülei ellenkezését, 18 évesen belépett az argentin alapítású Megtestesült Ige Intézetének (Institutum Verbum Incarnatum, IVE) noviciátusába. Szeminaristaként arról álmodott, hogy hivatása Kínába vagy Oroszországba viszi majd. Ehelyett a felettesei a Közel-Keletre küldték őt.

„Örültem, de azért meglepődtem. A Közel-Kelet az Úr földje, és én azt hittem, hogy ez csak a tapasztalt papok úti célja, én pedig még csak papnövendék voltam...” – mondja Romanelli atya.

Pappá szentelése és az Egyiptomban töltött két évnyi arab nyelvtanulás után első úti célja Jordánia volt. Ezután Michel Sabbah érsek, Jeruzsálem latin rítusú pátriárkája felkérte, hogy tanítson a Beit Jala-i pátriárkai szemináriumban, ahol aztán 14 éven keresztül arab és francia nyelven oktatott filozófiai tárgyakat.

Gázába a Szent Család-templom új plébánosaként érkezett 2019-ben. „Számomra ez egy igazán csodálatos küldetés. Minden alkalommal elámulok, ha arra gondolok, hogy a hagyomány szerint a kis Jézus Egyiptom felé, majd onnan visszafelé Gázán haladt át, amikor a Szent Családnak, amelyről plébániánkat elnevezték, menekülnie kellett, hogy megmentse őt Heródes gonoszsága elől. Aztán mindig eszembe jutnak a teológusok és szentek, például Hilárion, akik az első keresztény évszázadoktól kezdve felvirágoztatták a szerzetességet a Gázai övezetben.

Ma a gázai történelmi helyzet, minden sebével együtt, ismét az alapvető, lényegi dolgokra kényszeríti az apostoli munkát. Nincs szükség trükkökkel teli lelkipásztori tervekre, vagy arra, hogy az evangelizációt új kommunikációs stratégiákra bízzuk. Elég, ha megyünk előre, és odafigyelünk azokra a történetekre, amelyeket a mindennapi élet állít elénk.”

Romanelli atya fő irányelvei – kezdve Krisztus fizikai jelenlétének megőrzésével az Eucharisztiában – egyben a tennivalókat is formálják és sugallják, amelyek aztán a katolikus lelkiség legmegszokottabb és legegyszerűbb gesztusai: az imádság, a szentmise és a szentségek ünneplése, a rózsafüzér, a katekizmus. „Jobb, ha újra és újra elvégezzük ezeket a gesztusokat, minthogy időt vesztegessünk arra, hogy megszállottan arról panaszkodjunk, milyen kis számban keresztelkednek meg az emberek Gázában.” Ebben a szellemben született, illetve virágzott az elmúlt években a cserkészcsapat, a fiatal Carlo Acutisról elnevezett ministránsiskola, a gázai fiatalok számára szervezett tanfolyamok és a gázai fiatalok iskolája, a felnőtt hitoktatás (idén a Szentírásnak és Szűz Máriának szentelt kurzusok után a szentségekre összpontosítva) és az eucharisztikus szentségimádás, „amelyet 2022-ben a fiatalabbaknak is felkínáltunk. Lehet, hogy ez csak néhány percig tart számukra, de így ők is megtapasztalhatják és a szívükben érezhetik, hogy Jézus, a mi Megváltónk jelen van ebben a megszentelt ostyában” – mondja Gabriel atya.

A gázai plébánia apostoli munkája nem teljesítményorientált. És talán éppen ezért lenyűgöző az egyház körül spontán módon kibontakozó karitatív munkák valódi virágzása, még mennyiségi szempontból is. Gáza népét számos csapás és vészhelyzet sújtja. Egyszerűen csak meg kell ismerni azt a helyet, ahol az ember él. „A templom – mutat rá Gabriel atya – olyan, mint egy oázis, a felfrissülés helye a keresztény közösség és mindenki más számára.”

A Gázai övezet, ahol legalább 1,8 millió palesztin él, jelenleg 1077 kereszténynek ad otthont. Közülük 133 fő katolikus. A Latin Patriarkátus és a Rózsafüzér Nővérek iskoláiban 2300 diák tanul, akik szinte mind muszlimok. Teréz anya nővérei 75 fogyatékkal élő emberről, ezen belül 50 gyermekről gondoskodnak. Nem is beszélve azokról a nővérekről, akik a 66, úgynevezett „pillangógyermeket” gondozzák. Ők olyan gyermekek, akik egy örökletes genetikai betegségben (epidermolysis bullosa) szenvednek, amely olyan sérülékennyé teszi a bőrt, hogy az a legkisebb dörzsölésre is elfertőződik és sebek borítják, és csak krémes kötszerek folyamatos alkalmazásával lehet enyhíteni a kicsik szenvedésein. A Covid-19-járvány mintegy 60 000 embert érintett a Gázai övezetben, akik közül körülbelül 40 000 embert kezeltek a Caritas által szervezett orvoscsoportok és mobil klinikák.

Még a Gázai övezetet politikailag irányító iszlamista párt, a Hamász vezetői is elismerik a Szent Család Plébániához kapcsolódó jótékonysági szervezetek által a lakosság javára végzett munkát. 2021 karácsony előtt, amikor egyes prédikátorok a mecsetekben utasították a híveket, hogy még üdvözleteket és jókívánságokat se küldjenek keresztény társaiknak és barátaiknak, a ramallahi palesztin kormány határozottan fellépett az ilyen megfélemlítés ellen. A Hamász néhány képviselője meglátogatta a plébániát, és a plébánia iránti jóindulatuk egyértelmű jeleként a helyi médiában megjelent a fényképük, amelyen Gabriel atyával együtt pózolnak a karácsonyfa alatt.

Abdallah Nasser Jelda hivatása is szárba szökkent ebben az életközösségben. Az ifjú 24 éves, egy négygyermekes (két fiú és két leány) keresztény család legidősebb fia, aki a közösségi tevékenységek során érezte meg a „hivatásbeli nyugtalanságot”. Abdallah a gázai noviciátus után most kezdte meg a Megtestesült Ige Intézetének szemináriumát Olaszországban. A nyilvántartások megerősítik, hogy az elmúlt 50 évben nem volt papi vagy szerzetesi hivatás Gázában. Ahhoz pedig, hogy találjunk még egy papot, szerzetest vagy apácát, aki Gázában született és nevelkedett, még messzebbre kell visszamennünk az időben. Gabriel atya nem sajátítja ki magának az ezzel járó dicsőséget. „A hivatások – mondja – nem a mieink. Istenhez tartoznak.”

Fordította: Varga Judit

Forrás: Fides.org

Fotó: LPJ.org; Abouna.org

Magyar Kurír