Mivel járulok hozzá, hogy más legyen a világ? – A Rimini Meeting harmadik napja

KÉPGALÉRIA – klikk a képre! 

A találkozó harmadik napja pódiumbeszélgetéssel kezdődött Victor Hugo Nyomorultak című regénye alapján. Luca Doninelli író, újságíró alapműnek nevezte a regényt, amely témájában szent, még ha egy antiklerikális, egyházellenes ember is írta, aki azért a hit embere volt, mélyen lenyűgözte a keresztény irgalmasság.

A mű főszereplője, Jean Valjean az embert „nagyságában és gyengeségében” jeleníti meg. Lop – szükségből, de nem bánja tettét. Találkozik a meglopott püspökkel, és ő ahelyett, hogy megbüntetné, irgalomban részesíti. Ez az egész regény kulcsa, amely az irodalom eszközeivel a keresztény tapasztalatról szól. A püspök – aki az igazságtalanságra való reagálás helyett emberszámba veszi a tettest – Krisztus, aki nem menekül el a gonoszoktól, hanem átadja magát az ember megváltására. Jean Valjean, aki felismeri, hogy ez az ajándék megváltoztatja a természetét, elhagyja az átélt igazságtalanságok gyűlöletét, és ezáltal a jó szolgálatába áll. Jean üldözője ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a jóság és az igazság csak a tökéletes szabályok betartásának következménye lehet, így amikor felismeri, hogy a szeretet az igazi tökéletesség útja, hagyja, hogy Jean meneküljön, de ő maga összeomlik.

Davide Prosperi, a Comunione e Liberazione mozgalom alelnöke így összegzett: „Az győz, aki elfogadja annak a látásmódját, aki szabaddá teszi az embert.”

Kivételes tanúságtételt hallhatott az a több ezer ember, aki részt vett a Boldognak lenni lehetséges című programon. Az argentin Veronica Cantero Burroni, a Rimini Meeting legfiatalabb előadója 2002-ben született, középiskolás, hétéves kora óta ír, öt könyve jelent meg. 2016-ban megkapta az Elsa Morante ifjúsági díjat. „Az olvasás és az írás segít megismerni és részesedni a boldogságból, amely körülvesz engem – mondja. – Az íráshoz nagyon kell figyelni a valóságot, mert annak sok olyan rejtett pontja van, ami fontos és sokatmondó.”

Veronica, aki fogyatékkal él, nemrégen találkozhatott a Szent Péter téren Ferenc pápával. Egyik kötetét ajándékozta neki, amelybe ezt írta: „Kedves Ferenc pápa! Neked ajánlom ezt a könyvet, hogy megköszönjem mindazt, amire tanítasz: látni és álmodni. Mert egy álom számomra, amit élek. Köszönöm Istennek ezt és mindent. Köszönöm!”

A lány elmondta, a pápa tekintete, ölelése is abban erősítette meg, hogy lehet boldognak lenni. Kiemelte: „Egy fiatal, aki nem álmodik, bezárkózik magába. Álmodni annyit jelent, mint vágyakozni. A legdrágább, amink van – idézte a Szentatyát –, a vágyakozásra való képesség. Nagy dolgokat vágyni az életem számára és azok számára, akik körülvesznek minket. A pápa azt álmodja, hogy a világ másmilyen lehet. Mivel járulok hozzá, milyen lehetőségem van arra, hogy a világot mássá tegyem? Hogy tehetem, ha ilyen korlátozottságaim vannak? Rájöttem, hogy ha nem lenne ez a fogyatékosságom, biztosan nem kezdtem volna írni. A fizikai állapotom lehetővé teszi, hogy jobban figyeljek a valóságra. Jobban megfigyeltem másokban azt, amit én nem tudok tenni. Ezért a kerekesszék nem kereszt többé a számomra, hanem az ok, amiért írok.”

Veronica 10-11 évesen nem azt kérdezte Istentől, hogy miért, hanem hogy milyen céllal adta neki ezeket a körülményeket. És azt a választ kapta: azért, hogy tanúsítsa az embereknek, bármilyen helyzetben önmaguk lehetnek.

„Hogy élhet anélkül valaki, hogy csodákat ne várna? – megérintett ez a mondat. Élhet valaki anélkül, hogy csodákat vár? Nyitottnak kell lenni, csodát várni. Mit jelent ez? Nem fizikai csodát, hirtelen változást értek rajta. Nem rendkívüli dolgokra gondolok. Rájöttem, hogy szeretem a szavakat, mert segítenek a dolgokat, a legkisebbeket is úgy látni mint csodát, ahogyan azok is – folytatta az előadó ragyogó szemekkel, szelíd határozottsággal, lelkesen és boldogan. – Ez az, ami életben tart: hogy megfigyelhetem és értékelhetem a világ minden részletét, és felfedezhetem a titkokat, amiket rejteget.”

„A szenvedések közepette Isten megadta a lehetőséget, hogy elmerüljek Jézus keresztjében, magamra véve az enyémet. Számomra ez is csoda, mert azt jelenti, hogy mindenki meg tudja élni ma, amit Jézus kétezer éve átélt. Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy nincs felhő az égen, hanem hogy erőt és reményt találok a küzdelmek idején is. Ezt az erőt és reményt kaptam meg azok által, akik átöleltek, akik imádkoztak értem. Köszönöm ezt az ölelést és főleg a fájdalmat, amit a fogyatékosságom miatt átélek, mert ezáltal lehetek boldog és mondhatom nagy bizonyossággal, hogy az erők, amelyek a történelmet mozgatják, ugyanazok, amelyek az embert boldoggá teszik” – zárta Veronica tanúságtételét a találkozó mottójával.

Giorgio Vittadini, az akadémikusok által 2002-ben létrehozott Szubszidiaritás Alapítvány elnöke hozzátette: „A korlátozottság engedi megtapasztalni, hogy a lét ajándék. A csoda az, ami az embernek nem sajátja, amivel nem rendelkezik. Például így látni a valóságot, a maga teljességében, ahogy Veronica teszi. A tanúkat kell figyelnünk, akik felfedezték ezt a valóságot, meghozva a szenvedés áldozatát.”

Sokakat érdeklő téma az űrkutatás, a csillagászat. A Rimini Meeting egy kiállítást is szentel a témának Exobolygók (Naprendszerünkön kívüli bolygók) – felfedezetlen új területek – az ősi misztérium címmel, valamint több előadást: Vadászat új bolygók után, illetve Más földek? A Marstól a Naprendszeren kívüli bolygókig címmel.

A kérdést, hogy van-e a földön kívül élet, vagy egyedül vagyunk-e a mindenségben, már Nagy Szent Albert is megfogalmazta: „Sok világ van, vagy csak ez az egyetlen?”

A találkozón magával ragadta a hallgatóságot, ahogy a tudósok az emberi szem által láthatatlan, lehetőségeinkkel fizikailag – még sokáig – elérhetetlen, emberi ésszel nehezen felfogható valóságokról tudományos pontossággal, de közérthetően beszéltek. A valóság, de ugyanakkor a végtelen vonzása, fáradhatatlan ostromlása ez.

Az ember ellenállhatatlan törekvése, olyan, mint egyfajta tudományos éhség és szomjúság. A tudósok részéről elhangzott: az ember nem szokta meg, hogy egyedül van, közösségi lények vagyunk, „csapatjátékosok”. Az ember „kíváncsi fajta”, és az a főkérdés: van-e élet a földön kívül? Érdekes lenne, miként reagálna az emberiség, ha kiderülne, hogy van. Az előadók egyetértettek abban, hogy létezhet élet a világmindenségben, de a jelenlegi tudományos tapasztalatok szerint nem lehet gyakori jelenség.

Marco Bersanelli asztrofizikus, a beszélgetés moderátora elmondta: sokkal inkább a kérdések kézzelfoghatóak, mint a válaszok, és ez nem azt jelenti, hogy nincs válasz. Kérdezni kell a valóságot! Az emberi értelem nyitás a valóságra, amelyet nem mi alkottunk; ez tesz minket szabaddá a kutatásban, félelmek és önkorlátozás nélkül. Idézte Ferenc pápának a legutóbb, Rómában tartott csillagászati találkozón elhangzott mondatát: „Fontos belátni, hogy sok mindent nem tudunk, de ahogyan sosem szabad azt gondolnunk, hogy mindent tudunk, úgy sosem szabad felhagyni azzal, hogy többet tanuljunk.”

A harmadik napon kezdődött meg Luciano Violantének, az olasz képviselőház nyugalmazott elnökének beszélgetés-sorozata az Olasznak lenni címmel készült huszonegy részes dokumentumfilmről. A sorozat célja annak bemutatása, hogy az olasz identitás lényege a sokszorozódás, több kultúra találkozása, egymásra hatása, ennek is köszönhető a gazdagsága. Mindennek forrása a tolerancia, hogy az olasz kultúra nem kirekesztő, mint a nacionalizmusok. „Az igazi kultúra – mondta Luciano Violante – erőforrást lát a másikban.”

Az oktatás teszi boldoggá az embert? – Marco Bussetti olasz oktatási miniszter válaszolt diákok és tanárok kérdéseire. Szerinte az oktatás akkor segít, ha a valóságra nevel, ha a nevelés megerősíti az egyén önazonosságát, öntudatát. Ehhez szükséges a párbeszéd a diákok és oktatók között. Az oktatást alakítva egyre jobban felfedezzük az igazságot önmagunkról és az igazságot mint a dolgok értelmét, az ember végső értékét.

A Rimini Meeting vendége volt Michele Uva, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke és az UEFA alelnöke, aki az integrációt úgy a politikában, mint a sportban fontosnak nevezte. A futball sokat tehet a népek közötti egységért – mondta.

Aki lassan jár, feltöltődik, és messzire jut – a „lassú turizmus” is reflektorfénybe került az eseményen. Ez nyilván a felgyorsult mobilitás ellensúlyozásaként alakult ki, hangsúlyozva, hogy az utazásnak teljes körű érzelmi tapasztalatnak kell lennie, amely képes sokféle szempontot magába foglalni, és nem a kilométereket, a teljesítményt hajszolja.

További érdekes témák a harmadik napról: A demokrácia fáradtsága; Beszélgetés a királlyal – avagy Roger Federer mentette meg az életem – félig komoly beszélgetés a tenisz királyáról; A befektetés igénye az átláthatóságra – a blockchain és a kriptovaluták.

Este Az igazi csoda (Wonder) című amerikai filmet vetítették, majd dél-amerikai dalokból álló koncertre is sor került Yo canto la diferencia (A különbséget énekelem) címmel – a muzsikusok vallomása szerint a helyes és a helytelen közötti különbséget akarják megénekelni.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Rimini Meeting Facebook-oldala

Magyar Kurír