Most igazán formában lehet Szent Rita – Beszélgetés egy olasz apátnővel

Kitekintő – 2020. május 22., péntek | 20:00

Az Egyház május 22-én, pénteken ünnepli az olasz szent emléknapját, méghozzá egészen lehetetlen körülmények között – ám éppen ezek a „lehetetlen körülmények hozzák formába őt”. Erről a különleges ünnepről kérdezte a Vatikáni Rádió a casciai Szent Rita ágostonrendi monostor apátnőjét.

XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének” nevezte Szent Ritát, amikor 1900-ban szentté avatta. A pápai és ez egyházi elismerés bőven megkésett, mert ekkor már közel hatszáz éve Isten különleges szentjeként tisztelték nemcsak Umbriában, hanem Itália- és Európa-szerte is. Türelmes szeretetével élete egyik fő műveként Istenhez szelídítette durva, erőszakos férjét, majd megözvegyülvén a casciai ágostonrendi szerzetesnővérek közé lépett, akiket szintén meg kellett győznie hivatása komolyságáról. A Szent Ágoston szellemi örökségét ápoló tanult nővérek ezt nagy nehézségek árán ismerték el, mert Rita olvasni is alig tudott. Ám olyan karizmát kapott, mely Gábor angyal Szűz Máriához intézett zárszavának megvalósulása: „Istennél semmi sem lehetetlen”. Ennek a hitbeli meggyőződésnek a hitelesítéséhez azonban sok türelem kellett, és még több szenvedés kiállása. Isten népe ma hálából a „lehetetlen dolgok szentjének” tekinti, aki hűségesen közbenjár. El tudjuk képzelni, mennyi a tennivalója a mostani lehetetlen, világjárvány okozta helyzetben!

Jóllehet csak korlátozott számban érkezhetnek zarándokok a kegyhelyre, mégis gazdag programot kínálnak az ágostonos nővérek az érdeklődőknek. Délelőtt Renato Boccardo spoleto-norciai érsek mutatott be szentmisét, majd megtartották a hagyományos rózsaáldást. Ennek eredete a szent életének betegséggel sújtott utolsó éveihez kapcsolódik. Szent Rita az őt meglátogató unokahúgától 1457 januárjában egy rózsaszálat kért szülőháza kertjéből, korántsem véletlenül: élete sok szenvedésének külső jele lett egy tövisszúrás okozta homloksebe, mely ráadásul rossz szagot árasztott. Ennek emlékére szentelnek illatos rózsát halála napján, május 22-én.

Maria Rosa Bernardinis, a casciai Szent Rita ágostonrendi monostor apátnője erről így számolt be a rádiónak:

A megszentelt piros rózsák töviseikkel együtt az egész világot megváltó Jézus szerető szenvedésének a jelei. Ezért öt szál rózsát küldünk a Szentatyának, aki a keresztény nép őrzője az egész földön, amit az öt földrész jelképez.”

45 szál rózsát Rita hazája, Itália számára áldanak meg, ebből húszat az egyes régiók vezetői kapnak, 16 szál rózsa jut a 16 olasz regionális püspöki konferencia elnökeinek, és külön megszentelt rózsaszálat kap az ország állam- és kormányfője.

„A járvány okozta szükséghelyzet nem akadályozza a hitet, sőt a hit kifejezésének újabb módjaira tanított meg. A hitet ugyanis nem lehetett megakadályozni, mert

a hit ugrás, mely túllép minden akadályon. Ezt éppen Szent Rita életében lehet nagyon jól látni. Ahhoz, hogy cselekedni tudjon, mindig a megrendíthetetlen hite segített neki. A keresztre feszített, de feltámadt Krisztusba vetett hit.

Ő ugyanis Krisztus hűséges tanítványa volt. Jézus azt mondja nekünk, hogy csak egyetlen dolgot kell megtanulnunk tőle, hogy ő szelíd és alázatos szívű. Ma is szükségünk van alázatra és szelídségre. Hiszen azokkal a provokációkkal szemben, melyek bennünket elérnek, úgy kell viselkednünk, hogy a rosszat jóval viszonozzuk. Ezt mutatta meg Szent Rita életében. Ha le akarjuk győzni a rosszat, az Úr adott hozzá eszközt. Ő először is példává lett, akit követnünk kell. Ezt mondja nekünk ma Szent Rita, ahogy eddig is mindig ezt üzente: ha erősek akarunk lenni, akkor erősekké kell tenni magunkat a Jézus Krisztusba vetett hittel” – fogalmazott az apátnő. 

Arra a kérdésre, hogy a mostani járványveszélyes időszakban másfajta kérések érkeznek-e hozzájuk, az apátnő így válaszolt: „Sokféle és változatos kérés érkezik hozzánk. Köztük vannak lelki, családi vagy anyagi jellegű kérések. Sokan írnak a magányról, különösen most, a pandémia idején, elsősorban akik kórházba kerültek, vagy akik otthoni karanténban vannak. Sokan írták, hogy Szent Ritához folyamodva erőt kaptak tőle a hitben, sokszor egyszerűen csak úgy, hogy a kis szentképét tartották a kezükben.”

„Szent Rita üzenete mindig időszerű: Isten szeretet. Aki ebben a szeretetben van, Istenben lakik, és Isten őbenne. Mi minden erőnkkel arra törekszünk, hogy kitágítsuk a monostorunk falait, abban az értelemben, hogy megosztjuk minden pillanatban az imádságainkat a zarándokokkal. Egész május folyamán mindennap együtt imádkozzuk a rózsafüzért a hívekkel a Facebook-oldalunkon. Aztán majd meglátjuk, hogy mindezt miként folytathatjuk. Mindenesetre minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a lehető legközelebb legyünk azokhoz, akik Szent Ritát keresik. Nagyon szép dolog megosztani egymással annak a tapasztalatát, hogy az Isten velünk van a mostani nehéz időszakban is. Jó lenne visszaszerezni olyan erőket, amikről talán korábban már nem is mertünk álmodni, hogy visszatérnek” – mondta Maria Rosa Bernardinis.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria