Nagyon fontos, hogy legyenek cserkészek a plébániákon – Interjú Ester Giliberti cserkészvezetővel

Kitekintő – 2021. február 15., hétfő | 18:30

Ester Giliberti idén kezdte meg együttműködését az Európai Cserkész Szövetség mosonmagyaróvári csapatával. A beszélgetésben e létrejött kapcsolatról, közös terveikről és a cserkészek szerepéről szólt.

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet nemcsak távolságot és elszigetelődést teremtett, hanem hidakat, együttműködést, új kapcsolatokat is. Talán nem az eddig megszokott módon, hanem az új technológiák segítségével egyelőre a lehetőségekhez mérten a virtuális térben. Erre a pozitivitásra, leleményességre példa az Európai Cserkész Szövetség mosónmagyaróvári cserkészcsapatának kapcsolatfelvétele Ester Gilibertivel.

Az Európai Cserkészvezetők és Cserkészek Nemzetközi Egyesülete – az Európai Cserkész Szövetség (UIGSE-FSE) közel hetvenezer tagot számlál világszerte. 2003-ban a Szentszék elismerte mint a „Krisztus-hívők nemzetközi hivatalos társulását”.

Az olasz és magyar cserkészek között nemrég létrejött kapcsolatról készített interjút Esterrel a Vatikáni Rádió. A beszélgetés ITT hallgatható meg.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria