Nigerben az olasz misszionárius kiszabadulása után sem ért véget a keresztények kálváriája

Kitekintő – 2021. január 13., szerda | 13:58

Pierluigi Maccalli misszionáriust a Niger és Burkina Faso határában lévő bomoangai missziójából rabolták el dzsihadista fegyveresek a 2018. szeptember 17-ről 18-ra virradó éjszakán, 2020. október 8-án engedték szabadon. Az üldöztetés nem ért véget és nincsenek az országban olyan hatóságok, amelyek gátat szabhatnának az erőszaknak.

„Rövid ideig ünnepelhettük Pierluigi Maccalli atya tavaly októberi kiszabadulását, miután két évig raboskodott egy sivatagi börtönben” – írta a Fides hírügynökségnek Mauro Armanino, Maccalli rendtársa az Afrikai Misszionáriusok Társaságában (Societas Missionariorum Africae, SMA).

„Helybéli tanúk információi szerint múlt héten két motorkerékpárral legalább öt fegyveres érkezett, és rövid időre elfoglalta annak a missziónak az udvarát, ahol Pierluigi atya és rendtársa lakott. A fegyveresek a Bomoangával szomszédos egyik település mecsetjében elmondott »prédikáció« után, este értek a helyszínre, de hiába próbálták kinyitni Pierluigi Maccalli szobájának ajtaját. Kisebb értékű dolgokat vittek el, egy matracot és néhány takarót a közeli vendégszobából” – mondta el Armanino atya.

„Ez az eset egy viszonylag nyugodt időszak után újra a korábbi félelembe taszította vissza az embereket, különösen a keresztényeket – tette hozzá a misszionárius. – A fegyveresek tettének büntetlensége és az, hogy a biztonsági erők láthatóan nem hatékonyak, hozzájárult ahhoz, hogy a keresztények mindennapjait ismét félelem árnyékolja be.” Armanino beszámolt arról, hogy „a bomoangai férfiak és valószínűleg a többi, hasonló helyzetben lévő faluban élő férfiak egy ideje nem alszanak éjjel otthonukban, hanem a környező erdőkben rejtőznek el, s csak reggel térnek vissza feleségükhöz, gyermekeikhez és többi családtagjukhoz. Az eset közvetlen következménye, hogy a templomban félve újrakezdett imák ismét félbeszakadtak.”

„Alapjában véve nem történt nagy baj, főleg, ha összehasonlítjuk a Mali határán élő földművesek pár nappal ezelőtti tragédiájával. Több mint száz, kivétel nélkül muszlim vallású embert gyilkoltak meg, és több mint tízezren hagyták hátra félelmükben otthonukat és földjeiket – tájékoztatott a misszionárius.

„A bomoangai eset sehol sincs ehhez képest. Mégis megdöbbent minket ez a megátalkodottság, többek között azért, mert a környék első számú plébániáját sújtotta, a Pierluigi atya által oly nagy gonddal építtetett új templom mellett” – jegyezte meg Armanino, hangsúlyozva: „Az, hogy Bomoangát megtámadták, a helyi kereszténység szívének, a keresztények méltóságának megtámadását jelenti.”

„Két szóval lehet összefoglalni, ami itt történik. Az első és az erőteljesebb az üldöztetés. Vagyis a vallásszabadság gyakorlásának és – az iskolák kényszerített bezárása révén – a gyermekek tanulási jogának közvetlen akadályozása. A második, ami talán rosszabb, hogy nincsenek hatóságok, melyek lehetővé tehetnék, hogy ezeket a jogokat tiszteletben tartsák. Bomoanga plébániájának kálváriája nem ért véget Gigi atya kiszabadulásával” – figyelmeztetett a misszionárius.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Missioniafricane.it; Libertareligiosa.aiuto-chiesa-che-soffre.ch

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria