Nigériában a püspökök tiltakozást szerveztek az erőszak ellen

Kitekintő – 2020. március 5., csütörtök | 10:21

Békés tüntetést szerveztek március 1-jén a nigériai katolikus püspökök a főváros, Abuja központjában, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak a keresztényeket ért támadások miatt közel százmillió nigériai Krisztus-hívő nevében, akiknek a fele katolikus.

A felvonuláson több százan vettek részt. A menet élén a nigériai püspöki konferencia elnöke, Augustine Akubeze benini érsek állt, aki vádolta a szövetségi kormányt, hogy nem biztosítja megfelelően a lakosság, kifejezetten is a keresztények biztonságát a szélsőséges iszlamista terrorcsoportok, és különösen a Boko Haram egyre gyakoribb támadásaival szemben. Az érsek azoknak a nigériaiaknak a szószólójává vált, akik elfogadhatatlannak tartják a kormány kijelentéseit, miszerint már legyőzték a terroristákat. „Isten gyermekeinek meggyilkolása gonoszság. Ahogy az is gonoszság, ha nem védik meg az ártatlan embereket a támadásoktól. Továbbá az is gonoszság, amikor nem üldözik a terroristákat” – fogalmazott a nigériai püspöki konferencia elnöke.

„Már túl sok tömegsírt ástak, túl sok emberrablásra, túl sok otthon, szent hely – templomok, mecsetek, szemináriumok – megszállására került sor – fogalmazott az érsek. – A hallgatás ezeknek a bűncselekményeknek a támogatásával egyenértékű.”

A főpásztor emlékeztetett arra is, milyen enyhe volt a hatóságok reakciója azután, hogy január 20-án a Boko Haram tagjai lefejezték a Christian Association of Nigeria (CAN – Nigériai Keresztény Egyesület) egyik vezetőjét, Lawan Andimi tiszteletest.

A felvonulás előtt kezdődött meg a nigériai püspökök plenáris ülése. A nyitó szentmise homíliájában Ignatius Kaigama abujai érsek így fogalmazott: „Nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne Nigériában. Imáink űzzék el a gonoszt földünkről, amelyet ártatlan állampolgárok vére áztat.”

*

A tiltakozás napján, március 1-jén vasárnap elrabolták Davide Echioda atyát, a Nigéria középső részén található Benue állambeli otukpói egyházmegye papját. Davide atya egy szertartásról tartott hazafelé; a helyi média jelentése szerint vasárnap Utonkon településre utazott, hogy szentmisét mutasson be. Délután hazafelé tartva fegyveresek feltartóztatták az úton, elvették és összetörték telefonját. Egyes szemtanúk szerint az emberrablók megállítottak egy motorost, és elvitették magukat arra a helyre, ahol autójukat hagyták. A papot a kocsiba kényszerítették, majd nyomuk veszett. A történteket megerősítette John Okopopu, az otukpói egyházmegye kommunikációs felelőse. Elmondta, hogy egyelőre nincs hír az emberrablókról.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria