Padova készül Szent Antal ünnepére

Kitekintő – 2020. május 29., péntek | 16:12

Május 31-én kezdődik a hagyományos 13 napos lelki felkészülés Páduai Szent Antal ünnepére; Szent Antal „kis rózsafüzérét” mindennap elimádkozzák a járvány hőseiért.

Június 12-ig a padovai Szent Antal-bazilikában minden délután fél 6-kor imádkozzák a tredicinát, vagyis a szent „kis rózsafüzérét”.

Az olasz tredicina kifejezés a Szent Antal ünnepe előtti 13 napos készületet jelöli; ez a hagyomány máig él a padovai bazilikában, illetve a Szent Antalt tisztelő kegyhelyeken, ferences templomokban, de sok családban is szívesen imádkozzák. A tredicina emellett azt a 13 Miatyánkból, Üdvözlégyből és Dicsőségből álló ájtatosságot is jelenti, amely végigveszi a szent életének és életszentségének főbb elemeit.

Idén a bazilikában szolgáló minoriták köszönetet szeretnének mondani az orvosoknak, ápolóknak, szociális munkásoknak, egészségügyi dolgozóknak és gyógyszerészeknek, továbbá azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, önkénteseknek, vállalkozóknak, a rendfenntartó erőknek és a tájékoztatásban dolgozóknak, akik az élvonalban küzdöttek a koronavírus-járvány legkritikusabb időszakában, és most is folytatják szolgálatukat. Ezért a szertartásokon részt vehetnek a felsorolt kategóriák küldöttei, a padovai egyházmegye, illetve a három észak-olasz tartomány (Trentino-Alto Adige, Veneto és Friuli-Venezia-Giulia) képviselői, és kivételesen a bresciai egyházmegyéből is várnak résztvevőket.

„Hálánk jelét akarjuk ezzel kifejezni mindazért, amit ezek az emberek tettek és tesznek az egész közösségért, és felajánljuk imáinkat Páduai Szent Antal szándékára” – nyilatkozta Oliviero Svanera, a bazilika rektora a kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón.

Szent Antal „kis rózsafüzére” június 12-én zárul a tranzitus szertartásával, amit este fél 9-től ünnepelnek a Padova Arcella nevű városrészében fekvő kegyhelyen, ahol Szent Antal elhunyt. Másnap, június 13-án, Páduai Szent Antal liturgikus ünnepén a bazilika reggel 6 órától este 10-ig nyitva lesz. 11 órakor mutatja be az ünnepi szentmisét Claudio Cipolla padovai püspök. Valamennyi szertartásba bekapcsolódhatnak a hívek az interneten keresztül is, a bazilika honlapján és a közösségi oldalakon.

* * *

A portugál származású ferences rendi teológus és prédikátor földi maradványait és ereklyéit a padovai Szent Antal-bazilika őrzi. Antal Padova városának északi részén, Arcellában halt meg egy klarissza monostor közelében. Testét végakarata szerint a Santa Maria Mater Domini-kápolnában temették el. A nép viharos követelésére IX. Gergely pápa már tizenegy hónappal halála után, 1232. május 30-án szentté avatta. 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánították.

Páduai Szent Antal (többek között) a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria