Pakisztánban diszkrimináció közepette ünnepelték a vallási kisebbségek napját

Kitekintő – 2022. augusztus 19., péntek | 12:39

A néhai Shahbaz Bhatti katolikus miniszter kezdeményezésére vezették be Pakisztánban 2009-ben a vallási kisebbségek napját, melyet minden évben augusztus 11-én tartanak. A L’Osservatore Romano aznapi számában Paolo Affatato Még mindig diszkriminált közösségek címmel írt a vallási kisebbségeket Pakisztánban érő hátrányos megkülönböztetésről.

„A vallási kisebbségek – különösen a keresztények, hinduk és szikhek – a 220 milliós, többségében muszlim hitű Pakisztán lakosságának mintegy négy százalékát teszik ki, ami közel 9 millió hívőt jelent. E vallási kisközösségek tagjait napjainkban is gyakran diszkriminálják hitük miatt. Szeretnénk feltárni ezeket az igazságtalanságokat és próbálunk küzdeni ellene” – ezekkel a szavakkal magyarázta Aftab Alexander Mughal pakisztáni keresztény vezető, a Minority Concert alapítója és igazgatója a L’Osservatore Romano vatikáni napilapnak adott interjújában a vallási kisebbségek napjának jelentését.

Ezt a dátumot a 43 éves korában meggyilkolt Shahbaz Bhatti (1968–2011) pakisztáni katolikus miniszter választotta, arra a történelmi jelentőségű beszédre emlékeztetve, amelyet Muhammad Ali Dzsinnah, a „haza atyja” mondott a pakisztáni nemzetnek 1947. augusztus 11-én: „Mindannyian egy állam – és méghozzá annak egyenrangú – polgárai vagytok. Szabadok vagytok. Szabadon bemehettek a templomaitokba, mecseteitekbe vagy bármely más istentiszteleti helyre Pakisztán államban. Tartozzatok bármilyen valláshoz, kaszthoz vagy hitvalláshoz, ennek semmi köze nincs az állam ügyeihez.”

Mughal arra emlékeztetett, hogy „minden állampolgár számára egyenlő jogokat hirdettek, etnikai vagy vallási különbségtétel nélkül, de ezt a leckét még nem sajátították el, és nem is gyakorolják, annak ellenére, hogy az alkotmány rögzíti a polgárok egyenlőségét és esélyegyenlőségét”.

A Bhatti kezdeményezésére 2009-ben megalapított vallási kisebbségek napjának célja, hogy nyilvánosan és kézzelfoghatóan elismerje a kisebbségek szerepét Pakisztánban, és tiszteletben tartsa a függetlenség elnyerése óta a nemzet építésében nyújtott hozzájárulásukat. A kisebbségek napjának témái a következők: igazságszolgáltatás, munka, oktatás, a jogok tiszteletben tartása, minden társadalmi és vallási diszkrimináció elleni küzdelem, valamint a keresztény és hindu lányok erőszakos áttérítése iszlám hitre. „Rendkívül aggasztó jelenségeket észlelünk a pakisztáni társadalomban, mint például az alapvető emberi jogokkal való visszaélés, a diszkrimináció, a szegénység, a jogállamiság hiánya. A vallási kisebbségek közösségének tagjai gyengék és szegények, képtelenek megvédeni magukat, hogy igazságuknak érvényt szerezzenek” – magyarázta a vatikáni napilapnak Peter Jacob katolikus világi hívő, Pakisztán-szerte ismert emberjogi aktivista, aki a pakisztáni püspöki konferencia Igazságosságért és Békéért Bizottságának ügyvezető titkára mintegy harminc éve.

Jacob, aki a Társadalmi Igazságosság Központját (CSJ) is vezeti, úgy véli, hogy a „kisebbségi jogokkal való visszaélés kérdését megfelelő jogszabályokkal kell kezelni, konkrét intézkedéseket foganatosítva, főként a vallási kisebbségekhez tartozó nők védelmében”. Hozzátette: „A mai napon újra megismételjük jelzésünket, hogy ráirányítsuk a nemzet figyelmét a kisebbségek kiszolgáltatottságára és marginalizálódására. Tesszük ezt mindaddig, amíg az állam elő nem mozdítja az igazságszolgáltatást.”

„A pakisztáni társadalom számára igazi csapásként számon tartott kényszerű áttérítés során olyan bűncselekményeket követnek el, mint emberrablás, okmányhamisítás, szexuális erőszak, amelyek büntetlenül maradnak” – jegyezte meg Jacob, és beszámolt arról, hogy a Társadalmi Igazságosság Központja által gyűjtött adatok szerint 2021-ben 78 vallási kisebbségi közösségből származó nőt és serdülőt (39 hindu nőt, 38 keresztényt és egy szikhet) raboltak el és térítettek erőszakkal az iszlám hitre, ami 80 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest.

A kisebbségek napja alkalmából civil társadalmi szervezetek és vallási közösségek  megemlékezéseket szerveztek Pakisztán különböző városaiban nyilvános demonstrációkkal, hogy a dzsinnahi eszmék megvalósítása érdekében a pakisztáni kormányt a vallási kisebbségek védelmére buzdítsák. A keresztény közösségek különösen emlékeznek Bhatti alakjára, akit egy iszlámábádi terrortámadásban öltek meg és aki az igazságszolgáltatás mártírjává vált. „Az ő drága szellemi örökségében – egyéb polgári és politikai eredményei között – ott van a kisebbségek napjának intézménye is. Bhatti szívén viselte a történelmi Dzsinnah-beszéd évfordulóját, és ez a nap az ő emberi és keresztény elkötelezettségének gyümölcse” – emlékezett vissza Emmanuel Parvez, a faiszalabadi egyházmegye – ahol egykor Bhatti született és felnőtt – egyik plébánosa.

Joseph Arshad érsek – az iszlámábád-ravalpindi egyházmegye főpásztora, a pakisztáni katolikus püspöki konferencia és azon belül az Igazságosság és Béke Bizottsága elnöke – megjegyezte: „Az emberi, szociális és vallási jogoknak egyenlőknek kell lenniük minden állampolgár számára Pakisztánban, beleértve a keresztényeket és egyéb kisebb közösségek tagjait is.” Ezt a központi elvet az Emberi Jogok Ellenőrző Bizottságának 2022-es jelentése dolgozta ki, amely tényekkel és számadatokkal, valamint kutatásokkal elemzi és igazolja a nem muszlim hívek kiszolgáltatottságának és diszkriminációjának helyzetét. Mindezek ellenére az érsek bízvást reménykedik a polgári és politikai intézmények éber elkötelezettségében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria