Parolin bíboros Szent Ottilia ünnepén Strasbourgban: „A hit új utakat nyit meg”

Délelőtt a vatikáni diplomácia első számú képviselője felkereste az Európa Tanács központjának székhelyét. Elzászi látogatása lezárásaként Parolin bíboros vasárnap, július 4-én délután szentmisét mutatott be a fiataloknak a Szent Ottilia-hegy kegyhelyén, a Hohenburg-apátságban, ahol a tartomány szent patrónája nyugszik édesapjával és édesanyjával együtt. Az ünnepélyes szentmise egyben alkalmat adott arra is, hogy a bíboros felszentelje az egyházmegye új segédpüspökét, Gilles Reithingert, aki idáig a párizsi külmisszió legfőbb elöljárója tisztségét töltötte be.

Elzász védőszentjének tisztelete Magyarországra is eljutott. Az 1768-ban épült parádi katolikus templomot Szent Ottilia tiszteletére szentelték, délidőben a templom három harangja közül az elzászi patróna nevét viselő szólal meg.

Szent Ottilia apátnő, aki Elzász mellett a szemfájósok és vakok védőszentje is, vakon született egy elzászi hercegi családban a 7. században. Apja, Adalrich herceg megpróbálta rávenni feleségét, hogy ölje meg a csecsemőt, azonban az édesanya ehelyett a dajkával a burgundiai Palme kolostorába vitette, ahol titokban felnevelték leányát. Amikor Erhard püspök megkeresztelte a serdülő Ottiliát, és krizmával megkente a szemét, a fiatal lány látni kezdett. Szent Ottilia legendás életének másik epizódja, hogy miután szentáldozás nélkül halt meg, még egyszer életre kelt, hogy magához vehesse a szentostyát. A 680-ban alapított hohenburgi kolostor első apátnőjét XII. Piusz pápa hirdette ki Elzász patrónájának 1946-ban, egy évvel a második világháború befejezése után, a tartomány ugyanis különösen sokat szenvedett a náci német megszállás idején.

Vasárnap délután homíliájában Parolin bíboros felidézte az egész Európában tiszteletnek örvendő szent alakját, akinek életében megnyilvánult az isteni cselekedet hatalma és gyengédsége. Létében felismerjük az Urat, aki befogadja és felemeli a magukra hagyatottakat, és megértjük azt a látszólagos ellentmondást is, hogy

aki jobbnak és méltóbbnak tartja magát, végül rájön, hogy szüksége van irgalmasságra és üdvösségre, és gyógyulást talál erkölcsi vakságára annak a közbenjárására, akit azelőtt viszolyogva megtagadott.

„Szent Ottilia létezése azt mutatja, hogy az isteni közbelépés megváltoztathatja a perspektívákat minden pillanatban, új életet és új küldetést ad, meggyógyít a betegségekből és utat nyit az evangelizálás váratlan formáinak” – mondta homíliájában Parolin bíboros.

Utalt Szent Ottilia apjára, Adalrich elzászi hercegre, aki először megtagadta lányát vaksága miatt, majd hogy jóvátegye bűnös szándékát, neki ajándékozta leghatalmasabb erődítményét, ahol Ottilia monasztikus közösséget hozott létre, és ahol 720 körül bekövetkezett haláláig élt. „Szent Ottiliát ünnepelni annyit jelent, mint hirdetni Isten hatalmát, aki a legszerencsétlenebb körülményeket arra használja fel, hogy szent lelkeket formáljon” – fejtette ki homíliájában Parolin bíboros.

A bíboros szólt a születésszám csökkenéséről, amely földrészünket jellemzi.

Európának szüksége van a reményre, ha azt akarja, hogy véget érjen a demográfiai tél, amely nem elsődlegesen a gazdasági vagy társadalmi válság következménye, hanem a remény és a lét hiteles értelmének meggyengülése.

Ezért Európának szüksége van arra, hogy ismét felfedezze gyökereinek mély értelmét, szüksége van az Istenbe vetett hitre”. A bíboros a következő erőteljes felhívással fordult a hívekhez:

Európának szüksége van a jótékony szeretetre, arra, hogy gondoskodása középpontjába helyezze azokat, akik a perifériákon, szegénységben vagy kirekesztettségben élnek. Szükség van a migráció jelenségének bölcs és messzelátó kezelésére, hogy meg lehessen valósítani a valódi integrációt, hogy a testvériség forrásává váljon,

és tartsa távol a fájdalmas elkülönítések és meg nem értések kockázatát, egy olyan kultúra rémképét, amely tagadja, hogy minden emberi lény egymás testvére. Fratelli tutti!” – utalt Ferenc pápa enciklikájára a bíboros államtitkár.

Parolin bíboros emlékeztetett rá, hogy éppen ezen a hegyen, amelyet Szent Ottilia választott ki kolostora megalapításához, 90 évvel ezelőtt, 1931. július 5-én hozták létre az Örökimádás konfraternitást. Ez volt a kívánsága Charles Ruch strasbourgi püspöknek már 1924-ben, tervét hét évvel később valósították meg. Az alapítók célja az volt a két világháború közötti időszakban, hogy az örökimádók kiemelten imádkozzanak a békéért és egyházmegyéjükért. Később ehhez a szándékhoz kapcsolták a papi és szerzetesi hivatásokért mondott imákat is.

Ma 52 csoportban mintegy kétezren követik egymást egész évben az örökimádásban, és minden szerdán számos zarándok csatlakozik hozzájuk. A világjárvány idején az ima a szokásos formában és spirituális szeretetközösségben, virtuálisan is folytatódott. A bíboros arra buzdította a konfraternitás tagjait, hogy tartsanak ki hűségesen elkötelezettségükben. Rámutatott, hogy az alapítók szándékai ma is időszerűek, hiszen a béke soha nem egy véglegesen megszerzett jó, hanem mindenki számára elkötelezettség és egyben ajándék, amelyet kérni kell az Úrtól. Imára van szüksége az egyházmegyének is, amelynek történelme nagyrészt tükrözi az európai történelmet.

A források szerint Ottilia kétszer született és kétszer halt meg: a keresztség által új teremtménnyé született Krisztusban, és elnyerte látását. Életrajzi forrásai továbbá elbeszélik, hogy nővérei oktatására halála után visszatért az életbe, kezébe vette a szent útravalót, hogy ismét meghaljon, és újjászülessen az ég örömeinek. A jelenlegi gondolkodásmód szkeptikus a csodákkal szemben, de ezekben az elbeszélésekben és a keresztények ájtatosságában megérezzük a mély igazságot, amely belőlük kisugárzik, mert általuk találkozunk Krisztus gyógyító és megváltó hatalmával – fogalmazott homíliájában Parolin bíboros. Szent Ottilia esetében látjuk azokat az óriási nehézségeket, amelyekkel egy apja által megtagadott kislány találkozott, és az Úr felszabadító közbelépését, aki az áldás és az evangelizálás eszközévé akarta tenni Ottiliát számos nemzedék számára. A hit látja a láthatatlant, és teljesen új, váratlan utakat nyit meg, új életstílusokra tanít, kitartást nyújt – jegyezte meg végül Pietro Parolin, arra buzdítva, hogy higgyünk mély hittel az Úr csodáiban, aki megtéríti és meggyógyítja a szíveket, s visszaadja a vakoknak látásukat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír