Paul Hinder püspök: Meg kell állítani a háborút Jemenben!

Kitekintő – 2020. április 23., csütörtök | 17:29

A háború dúlta, káoszba süllyedt Jement is elérte a koronavírus. Paul Hinder püspök, Dél-Arábia apostoli vikáriusa a viszálykodás végleges megszüntetéséért és a fegyverkereskedelem felszámolásáért emelte fel a szavát a Vatican Newsnak adott interjúban. Ebből a beszélgetésből idéz a Cath.ch svájci katolikus portál.

A Covid-19-járvány megjelenésével Jement az egészségügyi rendszer összeomlása fenyegeti, hiszen az öt éve zajló háború jelentősen megtépázta az ellátórendszert. Annak ellenére, hogy csupán néhány megbetegedést regisztráltak, a nemzetközi közösség által elismert vezetés nyugtalanságának adott hangot az országban uralkodó nagyfokú szegénység, s az ehhez kapcsolódó vízhiány miatt, hiszen ezek kedveznek a vírus terjedésének.

A Szaúd-Arábia által vezetett koalíció és az Irán által támogatott jemeni húszi felkelők által április közepén aláírt tűzszünet nagyon törékeny. Ha érvényben maradna, véget vethetne annak a százezer főnél több áldozatot követelő konfliktusnak, amely súlyos humanitárius válságot idézett elő.

Az országban élő 24 millió ember a nemzetközi segítségnyújtásnak köszönhetően ugyan átvészeli valahogy a polgárháborút, de a lakosság egy részét az éhínség fenyegeti.

Paul Hinder püspök, Dél-Arábia apostoli vikáriusa emlékeztet, hogy a pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenetében nyíltan felemelte a szavát a fegyverkereskedelem ellen. Jemen emblematikus példája annak a helyzetnek, hogy a fegyvervásárlás fontosabb, mint az emberélet. „Többször beszéltem erről a Szentatyának. Vitathatatlan, hogy gondot jelent a fegyverkereskedelem, mivel mögötte olyan emberek állnak, akiknek nem áll érdekében a háború megszűnése. Az Egyház megszólalásának van morális ereje. Nem szabad félnünk attól, hogy a hadakozás megszüntetésére buzdítsunk. Felhívásunkkal szeretnénk felébreszteni a politikai döntéshozók lelkiismeretét. Szeretnénk, ha nyitottak lennének e realitás iránt, s nem csupán az anyagi haszonnal törődnének. Nagyon veszélyes, ha a világjárvány idején a gazdasági érdek megelőzi az élet védelmét.”

A Vatican News jövőt firtató kérdésére Paul Hinder így válaszolt: „Senki nem tudja, hogy mi fog történni. Semmit sem tudunk a járvány további alakulásáról, sem annak politikai és gazdasági következményeiről. De a lelkemben hordozom azt a reménysugarat, amelyet a feltámadt Krisztus adott nekünk: ne féljünk a holnaptól, akkor sem, ha nem tudjuk, milyen is lesz. Minden ember a saját életében, a maga módján tapasztalja meg nagypénteket, nagyszombatot. Szükséges a hit és a remény, de lesz húsvét is! Viszont ezzel kapcsolatban félreérthetetlennek kell lennünk: ez az út sokkal hosszabb lesz, mint három nap. Ezt az üzenetet szeretném átadni az itteni híveknek. A holnapot itt, nálunk, feszülten várják, s azt kérdezik tőlem, mi fog történni a járvány után, és ha elveszítik a munkájukat, vajon hogyan tartják majd fenn a családjukat. Ezek olyan kérdések, amelyek sokakban felvetődnek, s nem csupán Jemenben. De ebben az országban a probléma sokkal élesebben jelentkezik.”

„Csak ismételni tudom a pápa nagyon erős szavait: »Ez nem a megosztottság ideje. Krisztus, a mi békénk világosítsa meg mindazokat, akik felelősséget viselnek a konfliktusokban, hogy legyen bátorságuk csatlakozni a globális és azonnali fegyverszüneti felhíváshoz a világ minden részén.« E felhívást megismétlem saját régióm számára is! Nyilvánvaló, hogy nincs hatalmunk közbelépni az események menetébe. Mi egy olyan valóság tanúságtevői vagyunk, amely a feltámadt Krisztusban, egy másik világban, értékrendben gyökerezik. Nem mindig könnyű megértetnünk ezt az üzenetet az emberekkel az egyre inkább szekularizált közegben!” – fogalmazott Paul Hinder püspök, Dél-Arábia apostoli vikáriusa.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria