Pietro Parolin XXIII. János pápáról: „Sziklaszilárd hite” sokat jelentett az ökumené és a béke útján

Kitekintő – 2018. június 12., kedd | 19:14

Végéhez ért Szent XXIII. János pápa szarkofágjának útja, mely „hazalátogatott” a bergamói egyházmegyébe, oda, ahonnan Angelo Giuseppe Roncalli elindult, hogy a világ plébánosa legyen. A körút záró szentmiséjét Pietro Parolin bíboros-államtitkár mutatta be június 9-én Sotto il Monte városában.

Diplomácia, ökumené, béke és kiengesztelődés a népek között – ezek azok a területek, amelyekben XXIII. János pápa alapvető lépéseket tett meg, ezek jótékony hatásai pedig a mai napig kézzelfoghatók az Egyház és az emberiség életében. Pietro Parolinnak a szombat esti szentmisén elmondott szavaival zárult XXIII. János pápa ereklyéinek bergamói körútja. Bergamóban, az egykori pápa szülőföldjén még május 25-én vette kezdetét a körút. A szent pápa bebalzsamozott teste június 10-én, vasárnap délután tért vissza a Szent Péter-bazilikába.

A kegyelem pillanata ez – fogalmazott Ferenc pápa egyik legközelebbi munkatársa a zarándoklattal kapcsolatban, amelyen hívek tömegei vettek részt, legtöbbjük szentségekhez is járult, különösen a szentgyónásukat végezték el nagyon sokan. Az ehhez hasonló kezdeményezéseknek az is célja, hogy megfelelő alkalmat biztosítson az egyházi és a társadalmi megújulás számára.

Homíliájában Pietro Parolin bíboros Angelo Giuseppe Roncalli papi, pápai alakját idézte fel, de kitért személyiségének néhány vonására is. „Jó ember volt”, mondta, aki „egész létezését Krisztusnak és az Egyháznak szentelte, lelkesen és nagylelkűen, nem sajnált semmilyen fáradtságot és nem várt azonnali eredményeket, ezzel pedig az életszentségnek felejthetetlen tanújelét adta”.

Szent lett, mert „magát egészen átadta annak a tervnek, amelyet Isten készített vele kapcsolatban”. „Valódi híd volt az ég és a föld között, hídépítő, a szó szoros értelmében, aki kapcsolatot hoz létre, és lehetővé teszi az emberi szabadság számára, hogy találkozzon a fenségessel, a jósággal és Isten szentségével”, tette hozzá Parolin.

Felidézte a zsinat pápájának néhány szavát és gesztusát, amelyek „tekintélyt és udvariasságot, derűs magabiztosságot és jóakaratot, bátorságot és okosságot, lelki atyaiságot és testvéri előzékenységet sugároztak, és a világ mindezen meg volt döbbenve, mert akár ösztönösen is a legtávolabbiak és legkevésbé műveltek is megértették, hogy ez az egyszerűség és derű a személyiség formálása folyamatos munkájának eredménye, egy a lényegeset kutató lélek keresésének eredménye, a Szentíráson való elmélkedés tapasztalatának gyümölcse, a jócselekedetek és az imádság ragyogó fizetsége volt.”

De ne feledkezzünk meg arról a mélységes hitről sem, amely Roncallit papként, püspökként, bíborosként és végül pápaként jellemezte. Sziklaszilárd hit, amely aztán „rendíthetetlen bátorsággá változott át”. „Szilárd, fáradhatatlan, nyugodt, Istenben, Máriában és a szentekben bízó hit, melyet Sotto il Montéból hozott magával.” „Hitének gránitszilárdsága az – fogalmazott az államtitkár –, amely őt ugyanakkor türelmessé és szívóssá tette”, és amely végül elvezette annak a felelősségnek a vállalására, hogy összehívjon egy „ökumenikus zsinatot, amelyen aztán az egész Egyház összegyűlik, hogy korszerűsítsék az evangéliumi igazság hirdetésének módját, hogy arra alkalmas nyelvezetet és módszereket találjanak, és hogy segítségére legyenek a ma emberének az Evangélium örök igazságával való találkozásban, hogy megkönnyítsék a találkozást az ember és Megváltója között.”

Parolin bíboros felidézte Angelo Giuseppe Roncallinak a pápai diplomácia területén felmutatott érdemeit is, melyeket a körülbelül húsz éven át tartó kiküldetései alatt szerzett Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és Párizsban. Ezekben az években alkalma nyílt közelről megismerkedni a „katolikus és ortodox egyház tragikus kettészakadásával létrejött károkkal”, amiért aztán számára „az Úrhoz való hűségben való megmaradáshoz nap mint nap hozzátartozott az ökumené előmozdítása”.

„Ma még nem érkeztünk el a keresztények közötti látható egységre, de már mekkora utat megtettünk e cél felé!” – hangsúlyozta Parolin. „Mennyi akadályt gördítettünk már félre az útból, mennyi félreértést oldottunk már fel! A szereteten alapuló ökumené, valamint a kölcsönös ismerkedés és a rendszeres találkozások a megtett út nehézségeit is egy egészen új megvilágításba helyezik. Vitathatatlan, hogy ezen érdemek egy jelentős része János pápát, derűs bátorságát és a valódi párbeszéd kialakítására irányuló képességét illeti.”

Arról a párbeszédről is szólnunk kell, amelyet Roncalli geopolitikai szinten mozdított elő. A pápa a nemzetek közötti kiengesztelődés egyik jelentős alakjává vált egy, a tömegpusztító fegyverek által fenyegetett világban, a hidegháborús feszültségek idején – hangsúlyozta Parolin. „Így teljesedett be az a küldetés, amely az egész világ békéjéért hatékonyan küzdő pápává tette.”

A „jó pápa” üzenete tehát ma sem más, mint az Úrban való maradéktalan bizalom: „Hagyjátok, hogy belépjen az otthonaitokba, a munkahelyeitekre és a tanulószobákba, beköltözzön az érzéseitekbe, a terveitekbe és a szórakozás pillanataiba, hogy megáldhasson és kegyelmeivel áraszthasson el benneteket, ami nélkül semmi jót tenni nem lehetséges. Bízzatok magatokat Őrá – zárta beszédét a bíboros –, aki minden szegény lélek bensejében olyan kertet képes építeni, amelyben a jóság illata árad szét.”

Fordította: Koszoru Péter

Forrás és fotó: La Stampa/Vatican Insider

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria