Raï maronita pátriárka újra Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta Libanont

Kitekintő – 2021. június 8., kedd | 14:28

Béchara Boutros Raï bíboros, a maroniták antiochiai pátriárkája június 6-án, a harisszai Libanoni Miasszonyunk-kegyhelyen bemutatott eucharisztikus liturgia során megújította Libanon és az egész Közel-Kelet felajánlását Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

A szertartáson részt vett Joseph Spiteri érsek, libanoni apostoli nuncius is. Az ország számos régiójából érkeztek hívek, a járványügyi intézkedések betartásával.

Homíliájában a pátriárka ismét hangot adott annak, hogy helyteleníti a libanoni politikai réteg által alkalmazott módszereket. Többek között azt hangsúlyozta, hogy „ezekben a nehéz napokban a funkcionáriusok saját magukat, az önös érdekeiket igyekeznek menteni”, és nem törődnek azzal, hogy a libanoni nép belefáradt a sok megaláztatásba, amely a bankok, a pénztárak, a benzinkutak, pékségek, gyógyszertárak és kórházak előtt éri.

A súlyos libanoni válsággal kapcsolatban a bíboros azt a kérdést tette fel, vajon az intézményes patthelyzet, amely akadályozza az új kormány megalakulását, nem azt a szándékot rejti-e valójában, hogy halogassák vagy szabotálják a 2022 májusában és októberében esedékes parlamenti és elnöki választásokat, vagy egyenesen kiprovokálják az ország összeomlását, éppen akkor, amikor a nemzeti függetlenség századik évfordulóját ünneplik. „Mi olyan nép vagyunk, amely nem hal meg. Nem fogjuk tehát megengedni, hogy véghez vigyék ezt a programot” – tette hozzá a maronita egyház prímása.

Béchara Boutros Raï pátriárka először 2013. június 16-án ajánlotta Libanont és az egész Közel-Keletet Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Ezen az első alkalmon, amely szintén a harisszai Libanoni Miasszonyunk-kegyhelyen zajlott, a maronita pátriárka azért imádkozott, hogy a régió minden népe megszabaduljon „a bűnöktől, amelyek megosztottságot, agressziót és erőszakot vonnak maguk után”. 2013-ban a bazilika körül hívek sokasága gyűlt össze fohászkodni azért, hogy a cédrusok országát ne sodorják magukkal a különböző csoportok közötti konfliktusok, amelyek a közeli Szíriát sújtották. A libanoni bíboros akkor a muszlimokat is bevonta a felajánlás szertartásába; homíliájában emlékeztetett arra, hogy Libanon az egyetlen ország, ahol Mária mennybevételének március 25-i ünnepét keresztények és muszlimok együtt ünneplik mint nemzeti ünnepet.

Június 9-én kezdődik a maronita egyház püspökeinek éves szinódusa, amelynek első részében, június 9. és 13. között lelkigyakorlaton vesznek részt a főpásztorok, melynek keretében a harisszai szentély rektora, Fadi Tabet vezet meditációkat.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria