Raniero Cantalamessa nagypénteki prédikációja: Lépjünk tovább arra, ami el nem múlik!

Kitekintő – 2022. április 15., péntek | 20:59

A Szent Péter-bazilikában Nagypénteken délután öt órakor kezdődött Urunk szenvedésének ünneplése. Az Igeliturgia, a Szent Kereszt előtti hódolat és a szentáldozás szertartását Ferenc pápa vezette, a homíliát Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka tartotta Pilátus ismert kérdéséről: „De hát mi az igazság?”

Egyházunk ősrégi hagyomány alapján Nagypénteken és Nagyszombaton nem mutat be szentmiseáldozatot, ám különleges módon emlékezik Urunk Jézus értünk vállalt szenvedésére.

s evangélista különleges jelentőséget tulajdonít a Jézus és Pilátus közti párbeszédnek. „Te vagy a zsidók királya?” – kérdezi a helytartó, Jézus pedig visszakérdez, hogy Pilátust magasabb belátásra vezesse, ne csak mások véleményét ismételje. Kijelenti, hogy az „ő országa nem ebből a világból való”. Ezt Pilátus úgy érti, hogy nem politikai uralomról van szó, vallási kérdésről pedig nem akar vitatkozni, de azért iróniával megkérdi: „Tehát király vagy?” Mire Jézus: „Te mondod, hogy király vagyok”. A szónok rámutatott Jézus szándékára, mely Pilátust segíteni akarja abban, hogy ne mások véleményén keresztül lásson, hanem lépjen önmagába, és másféle szemmel tekintsen a dolgokra, amelyek fölötte állnak a zsidókkal folytatott pillanatnyi vitájának. A római helytartó megpillantja a Jézus szavaiban rejlő titkot, de megriad, és inkább lezárja a beszélgetést, miközben vállát vonva mormolja magában: „Mi az igazság?”

Mennyire időszerű ez a kérdés! – fordította a figyelmet a jelenre a szónok Az ember ma is felteszi magának: „Mi az igazság?” Aztán figyelmetlenül elfordul attól, aki pedig megmondta: „Én azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról” és „Én vagyok az Igazság!” (Jn 14,6).

A kapucinus atya csodálkozva állapította meg, hogy az interneten folyó hitviták során manapság egyáltalán nem kerül szóba Jézus neve, ám ha valaki mégis a feltámadásával hozakodik elő, rögtön lezárják a beszédet az oda nem illő téma miatt: Mintha nem is lenne Krisztus! Az „Isten” szó mára csak egy üres tartály, amit ki-ki tetszés szerinti tartalommal tölt meg.

Pedig Isten épp a megtestesüléssel adott tartalmat a nevének:

Az Ige testté lett, vagyis az Igazság testté lett. Épp emiatt történik oly következetesen Jézus nevének elhárítása, mert ő az emberi gőg minden kifogását elveszi, hogy eldöntse, ki az Isten”.

Cantalamessa bíboros a „Gyűrűk Ura” című regény jól ismert szerzőjét, John Ronald Tolkient idézte, aki a Jézusban kételkedő fiának így válaszolt: „Elképesztő akarat kell ahhoz, hogy ne higgyük el, Jézus valaha is létezett és ki sem mondta a neki tulajdonított szavakat: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58) és hogy „Aki engem lát, látja az Atyát” (Jn 14,9).  Krisztus igazságának egyetlen alternatívája, hogy „őrült megalomániáról és egy óriási csalásról van szó”, ami pedig hogy is bírhatná ki húsz évszázad kíméletlen történelmi és filozófiai kritikáját, és miként is tudna teremni megannyi gyümölcsöt?”

Ma sajnos túllépünk Pilátus szkepticizmusán. Vannak, akik úgy gondolják, hogy meg sem szabad kérdezni, hogy mi az igazság, mert az igazság egyszerűen nem létezik! „Minden relatív, semmi sem biztos!” – mondják, és nem hagynak helyet másféle értelmezésnek.

Søeren Kierkegaard, az egzisztencialista filozófia elindítójának mély gondolatát idézte a szónok: „Sok szó esik az emberi nyomorúságról, az elpazarolt életekről. De csak annak az embernek az élete veszik kárba, aki soha nem számolt azzal, mert soha nem volt benne a legmélyebb értelemben vett benyomása, hogy van Isten és hogy ő – pontosan ő, az énje – áll ezen Isten előtt. Azt mondják: túl sok igazságtalanság és túl sok szenvedés van a világon ahhoz, hogy higgyünk Istenben! Ez igaz, de gondoljunk bele, mennyivel abszurdabbá és elviselhetetlenebbé válik a minket körülvevő rossz, ha nem hiszünk az igazság és a jó végső győzelmében. Jézus halálból való feltámadása ígéret és garancia arra, hogy ez a diadal meglesz, mert vele már elkezdődött”.

A kapucinus atya Pál apostollal együtt szeretné kiáltani: „Engesztelődjetek ki Istennel!” (2 Kor 5,20), ne tékozoljátok el az életet!

Ne hagyjátok el ezt a világot, mint ahogyan Pilátus otthagyta a helytartóságot a függőben maradt kérdéssel: „Mi az igazság?” Mert ebből tudjuk meg, hogy éltünk-e valamiért, vagy csak hiába.

Utolsó témaként a szónok Pilátus kérdését vetette fel – „Saját néped és a főpapok adtak kezemre.” (Jn 18,35) –, mely immár az egyházon belülieket érinti, vagyis rólunk van szó. Jézust megtagadták, elárulták és elhagyták az övéi.

Válaszként a szónok ismét Tolkien fiához írt levelével válaszolt: „Szeretetünket és akaratunkat megtépázhatja ugyan az Egyház és szolgái hiányosságainak, őrültségeinek és bűneinek látványa, de nem hiszem, hogy akik egykor valóban hittek, azok ilyen okok miatt elhagyják a hitet”. A bíboros végül arra emlékeztetett, hogy idén nem a harangok örömteli hangjával ünnepeljük a húsvétot, hanem közeli bombák baljós zajával és pusztító robbanásokkal.

Emlékezzünk Jézus válaszára korának tragédiái kapcsán: „Ha nem tértek meg mindnyájan, ti is éppúgy elvesztek” (Lk 13, 5).

Ha nem kovácsoljuk ekevassá a kardokat és a lándzsákat szőlőmetsző késekké, akkor mindnyájan egyformán el fogunk pusztulni!

Mi csak egyféleképpen tudunk mégis megmenekülni, ha mindent magunk mögött hagyunk, ami elmúlik. Lépjünk tovább arra, ami nem múlik el!

– zárta nagypénteki homíliáját Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Ferenc pápa a nagypénteki Urunk szenvedésének ünneplése szertartáson Raniero Cantalamessa Raniero Cantalamessa