Reményt adnak a függőségtől szenvedők számára Argentínában

Amikor kísérőm, Gustavo Gabriel Zurbriggen püspök, Deán Funes prelátusa meglátja a Fazenda da Esperança első házait, tele lesz optimizmussal. A rehabilitációs intézmény a keresztény értékek megvalósulásának lelkesítő példája. Az a hely, ahol az emberek újjászületnek, és ennek a „hajtóanyaga” az evangéliumi lelkiség, a munka és a közösségi élet.

Miután lekanyarodunk a Deán Funes városából kivezető aszfaltútról, három kilométer hosszan haladunk egy szerény földúton. Tipikus vidéki táj.

Egyszer csak felkiált a svájci származású Zurbriggen püspök: „Íme, a Kőfejtő (Las Canteras) nevű Fazenda da Esperança (A Remény Tábora – a szerk.)! Ezt az intézményt a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nemzetközi katolikus szervezet is támogatja.”

Itt, vidéken a lakosság több mint kilencven százalékát katolikusnak keresztelték, mégis mindössze öt százalékuk gyakorolja a hitét. Nem kötnek házasságot. Sok a mozaikcsalád. S még nem is hoztam szóba a gazdasági válságot, amely a népesség többségét, mindenekelőtt a fiatalokat sújtja! – sorolja a főpásztor. – A következmény a falvak elnéptelenedése, az itt maradók pedig bizonytalan feketemunkákat vállalnak el, sokan valamilyen függőség rabjai. A 28 ezer négyzetkilométer nagyságú területi prelatúra alig 65 ezer fős.

Zurbriggen atya nagy reményeket fűz az itteni közösség, a Las Canteras evangelizációs munkájához. A földműveléssel foglalkozó régióban erős a népi vallásosság, ünnepnapokon mindenki megölel egy Szűzanya-szobrot, a főpásztor mégis fájlalja, hogy hiányzik a hétköznapokban megélt hit.

Megérkezünk arra a helyre, amely első látásra csinos kis falunak tűnik. Az itteni Fazenda da Esperança egy régi bánya helyén nyílt meg, innen ered neve. A közösségben nyolcvanketten élnek együtt testvéri légkörben: szenvedélybeteg fiatalok és nevelőik, akiknek egy része hajdan szintén megismerte a függőség valamely formáját, és rajtuk kívül két ferences szerzetesnő, valamint egy emeritus püspök.

Sarah nővér az argentínai Salta tartományból érkezett, Maria del Carmen a paraguayi Chaco vidékéről származik, Aurelio José Kühn OFM pedig Deán Funes nyugalmazott főpásztora. Mindhárman szerves részei ennek a színes és élénk közösségnek.

Kühn püspök, a rehabilitációs projekt elindítója 2005-ben kedvező áron vásárolta meg a kilencven hektáros területet. „Az általunk javasolt terápia nagyon egyszerű. Három oszlopon áll: lelkiélet, munka és közösségi élet. Olyan emberek élnek itt, akik elhatározták, hogy szakítani akarnak a droggal vagy valamely más függőséggel. Egyedülálló fiatalokat, de kisgyermekes anyákat is befogadunk” – mondják a nevelők.

A befogadottak a kertben vagy a kézművesműhelyekben dolgoznak, kekszet sütnek, húskonzervet készítenek, valamint a farm állataival, sertésekkel, tyúkokkal, nyulakkal foglalkoznak. A termékekből ajándékkosarakat állítanak össze, amelyeket a „külvilágban” értékesítenek – teszi hozzá a brazil José, aki a Fokoláre mozgalomhoz tartozik.

A kezelés tizenkét hónapig tart. A függő személy gyógyulásának sikeréhez a család vagy a közvetlen környezet elköteleződése is alapvető fontosságú. „Aki belép hozzánk, többé már nem egy drogos, hanem egy új élet várományosa” – mondja José. A brazil nevelő tudja, miről beszél. A több mint húsz országban jelen lévő Fazenda-hálózat legtöbb munkatársához hasonlóan egykor maga is szenvedélybeteg volt.

A Fazenda-tagok a tanév során iskolákba és egyházközségekbe is ellátogatnak, ahol előadásaikkal a függőség megelőzésében segítenek. A Fokoláre mozgalom által inspirált napi rutin részeként minden reggel egy-egy igeszakaszon elmélkednek. Majd a mise után kezdődik az egyéni munka. A sport számára külön idősávot biztosítanak.

Az egyik műhelyként szolgáló kis házban egy Mendozából érkezett fiú kereszteket fabrikál. Az Andok lábánál található, szőlőműveléséről híres terület szülötte büszkén említi, hogy a pápa argentin származású: „Úgy hívják, mint engem. Francesco.”

A légkör mindenhol békés, olajozottan mennek a dolgok. Ugyanakkor Kühn püspök beismeri, hogy nem mindig egyszerű együtt dolgozni a gyógyulni szándékozókkal: „Általában nagyon nehéz családi problémákat hordoznak, folyamatosan velük kell lenni, meg kell érteni őket, közben kereteket adni az életüknek.”

A nevelők baráti légkört teremtenek a fiatalokkal, akik abszolút szabadon jönnek ide, senkit sem köteleznek maradásra.

A nevelők világosan beszélnek: az ideérkezők ismerik a szabályokat, alapfeltétel, hogy aki fel akar épülni a függőségből, fejezze ki személyes elköteleződését ebben a folyamatban. „A vezetőség ismeri az ideérkezők jogi helyzetét: egyesek az igazságügyi minisztérium valamely osztályától kapott dokumentummal rendelkeznek, de ismerjük a pszichológusok véleményét és a helyi rendőrség közléseit is. A fiatalok tizenkét hónapig vannak nálunk, s amikor elhagyják a Fazendát, támogató csoport kíséri a gyógyulásukat. Az ideérkezők 65 százaléka befejezi az évet. Ez egy szép siker!” – mondja az emeritus püspök.

A Fazenda da Esperança története 1983-ban kezdődött Brazíliában, a São Paulo városától 160 kilométerre fekvő Guarantinguetá településen.

Hans Stapel ferences szerzetes, valamint a Fokoláre mozgalomhoz tartozó Nelson Giovanelli Rosendo dos Santos életté kívánta váltani Szent Pál szavait: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket” (1Kor 9,22). A „Reménység Táborai”, a ferences lelkiségből és a Fokoláre mozgalom spiritualitásából merítő rehabilitációs központok a függőségtől szenvedő betegeket segítik életük újrakezdésében.

Miután letelik a kezelés éve, mindenki lehetőséget kap arra, hogy a felépülés útján járókat támogató Éld a reményt! közösség valamely helyi csoportjába járjon.

Napjainkban négy kontinensen többtucatnyi Fazenda da Esperança működik. Nagyon fontos, részben utcai evangelizációs munkát végeznek. Egy brazil püspök szerint ezek a közösségek „az új evangelizáció szentélyei”.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír