Sako pátriárka imádságot kér a döntéshozókért a Szulejmáni megölését követő konfliktushelyzetben

Kitekintő – 2020. január 9., csütörtök | 9:52

Január 6-án, vízkereszt napján a bagdadi Szent József-székesegyházban Louis Raphaël Sako bíboros, iraki káld katolikus pátriárka homíliájában hangsúlyozta: bölcsességre van szükség ahhoz, hogy a vulkán kitörését megakadályozzuk.

A pátriárka január 4-én, egy nappal azután, hogy amerikai dróntámadás végzett Bagdadban Kászim Szulejmánival – az iráni Köztársasági Gárda elit egységének, az al-Kudsz Brigádnak a parancsnokával – felhívást tett közzé, amelyben megfogalmazta: attól félnek, hogy a történtek után Irak csatatérré változik, és akkor nem tudja megvédeni magát, értékeit, állampolgárait. Az érdekelt feleknek sürgősen tárgyalóasztalhoz kell ülniük, bölcs párbeszédet kell kezdeniük, különben a helyzetnek beláthatatlan következményei lesznek Irakra nézve.

Az iraki fővárosban uralkodó feszült helyzet ellenére sokan gyűltek össze a szertartásra vízkereszt ünnepén a székesegyházban. Sako pátriárka az országban és a régióban uralkodó helyzetet egy kitörés előtt álló tűzhányóhoz hasonlította, amelynek oka, hogy érzelmi alapon indulatos döntéseket hoztak, amelyekből hiányzott a bölcsesség és a felelősségérzés. A bíboros „a világ bölcs embereihez” fordult, hogy „akadályozzák meg a kitörést, hiszen ártatlan emberek szolgálnak majd üzemanyagként ehhez a tűzhöz”.

Sürgető felhívást intézett a keresztényekhez és a muszlimokhoz: imádkozzanak annak érdekében, hogy a döntéshozók bölcsen cselekedjenek és körültekintően gondolják át stratégiáik következményeit.

A vízkereszt ünnepéről a káld katolikus pátriárka elmondta, mennyire szereti az Isten az embert, akit azért teremtett, hogy testvéri szeretetkapcsolatban és békében éljen másokkal. Isten oltalmát kérte népére, országára, az egész régióra.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Agensir.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria